Tíz évvel ezelőttFényes, fehér hó esett azon a hideg éjszakán, a pelyhek a szélben táncoltak. A havas dombon egy kisgyerek ült egyedül, körülötte semmi, csak a hó esett egyfolytában. A hosszú, sötét haját a hideg szél fújta, ami az egyetlen dolog volt, ami kitűnt a nagy fehérségből.
Mennyire egyedül.
Aztán, mintha a semmiből termett volna elő, egy férfi állt előtte, és az apró, összekuporodott testét bámulta.
- Elvesztél, kicsi lány?
Amikor a lány nem válaszolt, a férfi arca torzzá változott, mint egy szörnyetegé. Száját kinyitotta, feltárva az agyarait.
- Ha ez a helyzet, ihatok a véredből?
A lány még mindig nem félt, hiába ugrott a vámpír a torka felé. De egy pillanattal később a férfi teste összerándult, mielőtt elérhette volna őt, és a hóra esett, befestve azt a vérével.
A kislány felnézett a megmentőjére, aki az elesett vámpír szétporladt teste mellett állt.
A fiú hosszú, sötét haja a hátborzongató teste körül táncolt a szélben. A véráztatta kezét nyugodtan az ajkaihoz emelte és a nyelvével megízlelte a vért, ami az ujjain volt.
- Jól vagy… Yuuki?
A hangja megnyugtató, ismerős és gyengéd volt.
Meghallva a nevét, a lány felállt és odarohant a megmentőjéhez, eltaposva a vérrel festett havat, hogy elérje őt.
- Kaname -sama… - kiáltott fel Yuuki finoman, ahogyan a karjait köré csavarta.
Milyen hallatlan dolog volt, hogy egy tisztavérű más valaki előtt sírjon.
De mégis Yuuki nem volt egyedül. Azért sírt, mert Kaname karjai között lehetett.
Ahol boldogan maradhat örökké.
***
Kaname a testvérét a karjaiban tartotta, ahogy vámpírok sürögtek -forogtak körülöttük. Néhányan megálltak megkérdezni, hogy rendben vannak e, míg mások arról érdeklődtek, hogy mi történt. Kaname egyszerűen egy "Igen" -nel válaszolt vagy azzal, hogy "Rido".
Ha valaki közelért Yuukihoz vagy hozzá, elrántotta magát a kezektől és megmutatta az agyarait. Ez elég volt ahhoz, hogy a tolakodók térdre esve könyörögjenek bocsánatért.
Nagyon kevesen mertek kérdezni Yuukiról, tudatában annak, hogy mennyire védi Kaname a lányt.
Végül, az egyik legidősebb vámpír megállt Kaname előtt, mire mindenki elhallgatott és odafordult feléjük, hogy lássák a találkozást.
Ő a barátjának, Takumának a nagyapja volt.
- Kuran Kaname - kezdte meghajolva kissé, bár nem a legnagyobb mértékben mutatott tiszteletet. - Mi türelmesek vagyunk. Ön tudatában van a mi kíváncsiságunkkal, ugye megtisztel azzal, hogy elmagyarázza nekünk a létezését? - A szeme Yuukira villant egy pillanatra, mielőtt visszatért volna Kanamére.
Kaname arca kifejezéstelen maradt, mint mindig, annak ellenére, hogy a szíve tele volt nyugtalansággal, mert elvesztette a szüleit, és félelemmel Yuuki miatt. A hangja az összes vámpírhoz szólt, akik az otthonában volt, amikor ő visszatért Yuukival a dombról, miután a szülei meghaltak Rido kezei által.
- Ő... Kuran Yuuki.
Bár ez már észrevehető volt, mivel az összes vámpír érezte, hogy tisztavér fut végig az ereiben, a hivalos bejelentés a lány erdetéről zihálást és sugdosást eredményezett a teremben. Kaname tudta, hogy Yuuki bemutatása, mint egy Kuran, veszélyt jelentett a lány számára, de ezt meg kellett tennie.
- Rido megtámadta a szüleimet, hogy eljusson Yuukihoz... ők a védelméért haltak meg.
Kaname nyitotta a száját, hogy újra beszéljen, de egy vámpír félbeszakította őt.
- Miért tartották a létezését titokban előttünk? Miért rejtette el őt Juuri és Haruka?
- Más miatt is, minthogy megvédjék őt Ridótól - válaszolt Kaname. - Azért született, hogy egy napon majd a feleségem legyen.
Még több zihálás és izgatott suttogás hallatszódott a vámpírok közt, de Kaname figyelmen kívül hagyta ezeket.
- Nagyon sokan vannak, akik veszélyeztetik Yuukit - jelentette be Kaname. - Mint a bátyja és a vőlegénye, és mint a vámpír faj tisztavérűje, teszek egy hivatalos figyelmeztetést, hogy mindenki legyen óvatos.
A vámpírok azonnal elhallgattak, ismerve, hogy a tisztavérű szavait hallgatni kell.
Amikor már minden figyelem újból rajta volt, Kaname beszélni kezdett.
- Nincs kétségem afelől, hogy a jelenlétének már tudatában vannak a nemesek, és már beférkőzött a többi vámpír közé is. Ennek ellenére, még az időt nem látom megfelelőnek, hogy Yuuki részt vegyen a vámpírtársadalomban, így újból el fogom őt bújtatni. - A karjaiban érezte, hogy Yuuki fészkelődött, hogy felnézhessen az ő arcára. Ő nem nézett le rá, tudván, hogy a lányt biztosan izgatott az új dolgok miatt, hiszen ez az első alkalom, hogy kijutott abból az ablaktalan szobából. - Ha kiderül, hogy egy vámpír is megpróbálja megkeresni, vagy kapcsolatba lépni vele, vagy ha akár csak egy szót is ejt a megkereséséről, meg fogom ölni őt. - Zihálás és rémült neszek törték meg a csendet – Világos? - az összes vámpír megijedt, és tudták, hogy minden egyes szavát úgy értette, így nem volt tétovázás.
Mindannyian térdre omlottak, gyors és kecses hajlongások közepett.
Ők nem szállhatnak szembe Kaname parancsával
Mert ha megteszik, meg fognak halni.
***
Kaname - kívánsága végett, hogy Yuuki biztonságban legyen és ismét elrejthesse őt - Kurosu Kaien küszöbén jelent meg.
Lefektette Yuukit a kanapéra aludni, miközben az ex -vámpírvadásszal beszélt. Habár a lány szemei csukva voltak, a fiú tudta, hogy Yuuki hallgatózik. Ez akkor derült ki, amikor a fiú az igazgató gondjaira bízta Yuukit, és éppen indult volna el. Ekkor Yuuki abbahagyta a színlelt alvását és hirtelen odarohant Kanaméhez.
- Onii -sama! - kiabálta. -Te nem! Te nem hagyhatsz el engem!
De tudta, hogy amit a testvére eldöntött, az végleges.
Minden más tiltakozás nélkül, Yuuki szeméből könnyek kezdtek el kicsordulni.
Kaname rátette a kezét a vállaira és megcsókolta a homlokát.
- Meg foglak látogatni. Mindketten tudjuk, hogy nem tudnálak elhagyni, akkor sem, ha még nagyobb biztonságban lennél, ha megtenném. - A fiú becsukta a szemeit, amikor megcsókolta Yuuki arcát, majd felállt.
Odafordult Kurosuhoz, bólintott egyszer röviden és azt mondta: - Köszönöm. Kérem, viselje gondját.
Az igazgató elmosolyodott és bólintott. A kezeit Yuuki vállán tartotta, megakadályozva őt, hogy kövesse Kanamét, miután a fiú kilépett a bejárati ajtón és eltűnt a hideg éjszakában...
