Huszonkettedik fejezet - Epilógus

Két évvel később

Yuuki felemelte a fejét a nyüzsgő piacon, ahogy az őt körülvevő emberekén felüluralkodott egy másik, ismerős illat. A kezeit ösztönösen összekulcsolta szorosan, habár az illat aligha volt egy ellenségé.
Ügyesen átsuhant az emberek között Kaname felé, aki pár utcával volt messzebb, éppen hazafelé tartva.
Hogy lerövidítse az útját, egy sikátorba lépett be, így még Kaname előtt érhet oda házukhoz. A gyors gyaloglástól hányingert érzett, de szerette volna meglepni azzal bátyját, hogy már a lépcsőn vár rá.
Hirtelen valaki megmozdult a sikátorban, és a lány lassított, amikor egy férfi elállta az útját. Még így kora este is bűzlött az alkoholtól és szeméttől. Yuuki próbálta elkerülni őt, de amikor a férfi a karja után kapott, gondolkodás nélkül a falhoz vágta.
- Anyu.
- Pszt! Semmi baj, kicsim.
Fiát a kezénél fogva húzta az utca felé, hogy minél messzebb kerüljenek az eszméletlen férfitől. Már a második sikátoron mentek át, mikor meglátták a házakat, köztük a sajátjukat is. Mire elérték a lakásuk első lépcsőfokait, Kaname is feltűnt az út végén.
A férfi eddig emberi tempóban sétált, de mikor meglátta húgát, rögtön előtte termett.
- Yuuki - mondta sóhajtva. - Kellemes meglepetés tőled, de tudom, hogy vásároltál. Nem kellett volna emiatt hazajönnöd.
- Látni akartalak.
Kaname gyengéden rámosolygott. - Láthattál volna, ha hazaérsz.
- De én most akartalak látni.
A férfi kuncogott, majd lehajolt és ajkait a lányéihoz nyomta. Egyik keze kedvese arcán pihent, ahogy elmélyítette csókukat, míg a másik a gömbölyű hasához csúszott le.
- Apu!
Kaname ismét kuncogott, amikor elszakadt Yuukitól, majd a mellette álló gyerekre nézett, akinek a keze még mindig az anyja markában volt.
- Már megint kevertél valami bajt?
- Nem - válaszolta Yuuki helyette. - Jól viselkedik, mióta megtudta, hogy a húga úton van.
Kaname gyengéden mosolygott. – Szerencsés a fiunk.
Yuuki összeráncolta a homlokát. - Miért?
- Azért, amiért én is.
A lány elpirult, majd szabad kezével beletúrt bátyja hajába, és a fejét gyengéden az övéhez húzta. Gyengéden megcsókolta őt, mire Kaname belemosolygott a csókjukba, majd a karját Yuuki köré csúsztatva, magához húzta őt addig, amíg a hasa az övéhez nem nyomódott. Elégedetten felsóhajtott, mikor megérezte lányuk rúgását.
- Össze fogod nyomni őt! - kiáltotta aggodalmasan a fiuk, majd megpróbálta eltolni Kanamét, aki kuncogva eleget tett a kérésének.
Yuuki is nevetett, de a nevetés fáradtnak hangzott. Mindkét férfi aggódva ránézett ekkor.
- Gyere, Yuuki - mondta Kaname, megfogva a kezét. - Menjünk be pihenni.
A bátyj bevezette húgát a házba, nyitva hagyva az ajtót a fiának, hogy kövesse őket.
De ahogy a gyerek elindult volna, egy másik vámpír szagát érezte meg a levegőben. Az utca túloldalán lévő sikátor felé fordult, aminek az árnyékában bújt meg egy alak.
A vámpír a falnak volt dőlve, arca és teste nyugodt volt. Egészen addig Yuuki után bámult, míg a lány el nem tűnt a házban, majd ezután a fiú szemeivel találkozott a pillantása. Míg a legtöbb vámpír ekkor elfordulna, ő tartotta a tisztavérű pillantását. De a jelenléte nem volt fenyegető, csak furcsán biztonságosan és megelégedett.
Egy hosszú pillanat után az idegen elfordult. A gyerek még látta utoljára a fehér hajának villanását, mielőtt eltűnt volna.
- Aidou.
A fiú az ajtó felé fordult, ahol Yuuki és Kaname várta őt.
- Gyere be!
Még egy pillanatig habozott, mielőtt elfordult az immár üres sikátortól, és bement a házba a szülei után.

Huszonegyedik fejezet

- Rido.
A vámpírok ott álltak a Cross Akadémia tetején, ahol Yuuki rátalált az őrá váró Kuran Ridóra.
Zero a lány bal oldalán és mögötte, míg Aidou a jobbján és szintén mögötte védte őt. A többi esti tagozatos alattuk harcolt a betolakodó vámpírokkal, akik azzal fenyegetőztek, hogy megsemmisítik az akadémiát, és az abban tartózkodó (bár már csak az Estisek maradtak ott) embereket.
Rido szája sarka megrándult kicsit.
- Yuuki... még Kaname nélkül is olyan bátor vagy. Annyira hasonlítasz Juurira.
Yuuki néma maradt, kezei szorosan megfeszültek Artemis körül. Egész teste mereven állt, hogy bármikor készen legyen a támadásra.
Rido elnézett Yuukiról, habár nagyon szívesen bámulta őt, és Zeróra, majd Aidoura villant a tekintete. - Ti ketten az utamba mertek állni?
Aidou kezei ökölbe szorultak, és amikor megszólalt, a hang az összeszorított fogakon keresztül jött csak ki. - Az utolsó csepp vérünkig harcolunk, hogy megvédjük Yuukit tőled.
- Elég volt a beszédből - mondta Zero, ahogy nyugodtan elővette Bloody Roset, és Rido felé irányította. - Öljük meg!
Rido felnevetett, elsöprő erejét mindenki érezte magán.
Aidou tett egy lépést hátra, miközben szemei tágra nyíltak a meglepetéstől. Zero keze, ami még mindig a Bloody Roset fogta, elkezdett rázkódni. Yuuki azonban megingathatatlanul állt, Artemis készen állt a kezében. A saját erejével próbálta körülvenni Ridót cserében, miközben Artemis elkezdett remegni a kezében. A többiekkel együtt meglepetten nézett a fegyverre.
A szemük láttára, a fekete mágia hatására, az Artemis átalakult egy éles, fenyegető pengévé.
Egy kaszává.

***
Kaname szemben állt a Tanáccsal, és nézte minden vámpír mozdulatát, miközben a félelem egyre jobban növekedett a szemükben.
Kaname teljesen hirtelen jött, habár nem kellett volna meglepnie őket az érkezése a jelenlegi helyzetre nézve Ridóval.
Nem tudták, hogy mit lehet a tisztavérű célja, habár a beszélgetés végének közeledtével, egyre nyilvánvalóbbá vált.
Azért jött, hogy lemészárolja őket.

***
Rido Yuukit bámulta, ahogy a lány forgatta Artemist az ő irányába.
A férfi kiterjesztette hatalmát, ami csak úgy szikrázott körülötte, és a fekete, fenyegető tömeg támadásra készült.
Az erejének az egyik része kivált, és körbetekerőzött a lány csuklóján, de ő gyorsan átszakította azt fegyverével.
Ahogy Yuuki pár lépést tett hátra, Zero rögtön átvette a helyét, és még azelőtt elsült egy lövés a pisztolyából, mielőtt közelebb került volna Ridóhoz . Ezután még három lövés következett, de Rido mindet elhárította gyorsan és csak nevetett a támadáson.
Egy pillanattal később már meg is ragadta Zerót a hatalmával, és az épület szélére dobta. A fiú addig csúszott, mígnem a háta odacsapódott a betonhoz.
- Zero! - kiáltotta Yuuki, miközben elkezdett felé futni, hogy segítsen neki.
- Yuuki! - Aidou figyelmeztető kiáltásának köszönhetően, Yuuki még el tudott ugrani Rido támadása elől, ahogy az felé közeledett.
Aidou előnybe vette, hogy a férfi tekintete Yuukin összpontosult, így felé küldött egy újabb lökést. Rido még idejében észrevette ezt, és elhárította a jeget. Zero lövéseitől még továbbra se kellett félnie, mivel a fiú még mindig a tető szélén gubbaszkodott.
Rido megragadta Aidout, és olyan hanyagul eldobta, akár Zerót, és ismét Yuukira koncentrált.
A lány előre rohant, a kaszával egy halálos mozdulatot tett ellensége felé. Rido csak annyit mozdult hátra, hogy kikerülje a gyilkos csapást, így a fegyver elérte őt, és vért fakasztott. A szemei pirosan villantak Yuukin.
- Reméltem, hogy könnyen megadod magad, Juuri. De úgy tűnik, hogy erővel kell téged elvennem.
Hirtelen a férfi egész ereje megtámadta a lányt, a fekete indák körülötte nyüzsögtek és elárasztották őt. Yuuki elkezdte pusztítani azokat, de csak a felét sikerült neki, így a többi inda rákényszerítette a kezét, hogy elengedje fegyverét, majd csapdába ejtették végtagjait, akár egy bilincs.
Rido hirtelen megjelent előtte, teste szorosan a lányéhoz volt szorítva. Karjai körülötte kígyóztak, és Yuukit kirázta a hideg, ahogy megérezte a férfi forró leheletét a fülénél. - Végre az enyém vagy, Juuri...
- Nn... - nyögte Yuuki, miközben szemei könnybe lábadtak, és küzdött nagybátyja ellen.
Rido gyengéden mosolygott le rá, ahogy látszólag a lány megtört az akarata előtt. Mennyire tévedett, természetesen.
- Nem!
Rido szemei tágra nyíltak a meglepetéstől, ahogy a lány kezdett kitörni a férfi szorításából az ereje és a kezei segítségével. Egyre több indát küzdött le, ezzel rémületet okozva a nagybátyjának. Már majdnem szabad volt Yuuki, mikor megállt, hogy Rido ijedt szemeibe nézzen. - Én nem vagyok az anyám, és Kanaméhoz tartozom! Soha se leszek a tiéd!
A férfi szemei dühösen összeszűkültek, és valami olyanra készült, amire senki se számított. Erejét összegyűjtötte egy végső csapásra. - Ha az enyém nem lehetsz, Juuri, senkié se!
Rido elindította támadását, egyenesen Yuuki szíve felé. A gyilkos csapás közeledett.
Yuuki becsukta szemeit, várva a csapásra. A csapásra..., ami nem jött.
Meglepődött, mikor kinyitotta szemeit, és azt látta, hogy Rido blokkolva van. Aidou háttal állt a lánynak, és az ellenség támadó indája a hátából állt ki, véresen.
Rido visszavonta hatalmát, mire Aidou a földre rogyott.
- AIDOU! - kiáltotta Yuuki, miközben ő is a térdeire esett a fiú mellé. Rido jelenléte teljes feledésbe merült.
Egy lövés hallatszódott, de az agya teljesen kikapcsolt, még azt se vette észre, amikor Rido térdre rogyott, és kezével a sebesült karját szorította. A férfi blokkolva a következő golyókat, és a figyelmét Yuukiról Zeróra irányította.
Yuuki Aidou törékeny teste köré csúsztatta karjait, gondosan az ölébe emelve őt. Kezei reszkettek, miközben a fiú haját elfésülte az arcából és megnézte a seb súlyosságát. Egy zokogás szökött meg a száján, mielőtt elfojthatta volna azt.
Aidou szemhéja megremegett, és lassan kinyílt, majd pár másodperc tudatlanság után, Yuukira fókuszált a tekintete.
- Yuuki. - Hangja gyenge volt, ahogy beszélt, de nem tükrözött fájdalmat. Egy keserű zokogás hallatszódott ismét a lánytól, ahogy megkönnyebbült, amiért a fiú nem érzett fájdalmat a haldoklása során.
Aidou halálának gondolata ránehezedett a mellére, és kétrét görnyedt, ahogy elvesztette az irányítást, és a fiú nyakában zokogott. Így ült egy ideig, figyelmen kívül hagyva a lövések hangjait, Zero és Rido csatáját, és csak sírt feleslegesen Aidou ingjébe. Hosszú ideig maradtak így, mikor Aidou óvatosan megfogta őt, és eltolta a lányt eléggé ahhoz, hogy az arcába nézhessen.
Gyengén kinyújtotta felé a kezeit, végigsimított a lány arcán, és letörölt néhány könnyet az arcáról, de azok helyére rögtön újak jöttek.
- Yuuki - mondta halkan. Egy kis mosoly kúszott az arcára és felragyogtak enyhén a szemei, amikor felnézett a lányra. - Szeretlek.
Egy újabb zokogás hagyta el Yuuki száját, ahogy lenézett Aidou szép szemeibe. Hitetlenkedve megrázta a fejét. - Nem... Nem, Aidou, nem halhatsz... nem halhatsz meg...
- Szeretlek, Aidou, kérlek. Nem halhatsz meg, Aidou... Kérlek...
A fiú csak gyengéden mosolygott rá.
Yuuki lehajolt és becsukta szemeit, miközben egy gyengéd csókot nyomott a fiú ajkaira. Könnyek csurogtak le Hanabusa arcán, ahogy a lány még szorosabban ölelte át őt. - Aidou, kérlek ne... Kérlek... - De a fiú szemei többé nem nyíltak ki, és Yuuki tudta, hogy eltávozott.
A lány szégyentelenül sírt, ahogy Aidou teste porrá vált, és a szél elfújta azt, szétterítve a fákon az erdőben.
A történtek örökké a részévé váltak a gyönyörű tájnak, ami az Akadémiát körülvette.

***
Kaname életben hagyta Takumát, habár eszméletlen maradt, miután megölte a többi megromlott vámpírt. Összeesve a családjának házában, Takuma arra ébredt, hogy a birtok üres, és döntenie kellett, hogy visszatér-e az Akadémiára, miután felfedezte, amit Kaname tett.
Ez teljesen a fiú döntése volt, habár Kaname remélte, hogy visszajön Yuuki kedvéért. És igazából, az Ő kedvéért is.
Ez kísértette Kaname gondolatait, azonban más dolgok is kavarogtak a fejében.
Itt volt az idő arra, hogy visszatérjen a Kurosu Akadémiára, Yuukihoz.

***
Végül, Yuuki felnézett az üres karjairól, Ridót és Zerót még mindig a fűtött csata tartotta foglyul. Habár Rido már gyengült a vámpírellenes fegyver miatt, még mindig volt előnye, így sarokba szorította Zerót a tető szélén.
Yuuki lassan felállt, teste zsibbadt és furcsa volt, majd óvatosan elment oda, ahol Artemis volt ledobva a földre. Felemelte a kaszát a kezeibe, ujjait végigfuttatta az éles pengén, ezzel vért fakasztva.
Rido hirtelen felé fordult, szemei pirosan izzottak, ahogy megérezte a vére illatát.
Yuuki kinyújtotta a kezét nagybátyjának, és elindult felé. - Juuri.
A férfi hatalma ismét elözönlötte, majd elnyelte a lányt. Erejével odahúzta a kezét a szájához, és lenyalta róla a vért, ami a sebből szivárgott ki.
Yuuki óvatosan kiszabadította a másik kezét, és a kaszát Rido tarkójához emelte. A férfi azonnal Yuukira nézett tágra nyílt szemekkel.
- Mostantól... soha többé nem fogsz bántani se engem, se a bátyámat. És Aidou... - Itt elfojtotta zokogását, miközben egyre több könny folyt le arcán, és vett egy mély lélegzetet. - És Aidou halála nem volt hiábavaló.
Yuuki belehasította a pengét Rido nyakába, és egyre közelebb és közelebb húzta magához azt, míg Rido fejetlen teste a földre nem rogyott.
A lány hátat fordított neki, mielőtt nagybátyja még porrá válhatott volna. Ám ahogy a szél elvitte a port messze tőle, magával hozott egy ismerős illatot is.

***
Kaname néhány méterrel arrébb állt, és némán nézte húgát.
Habár Yuuki már a bátyja karjaiba akart futni, elnyomta a vágyát, és Zero felé fordult, aki azalatt már talpra állt, és őket bámulta messziről.
Zero felemelte a felhúzott Bloody Rose-t, és Kaname mellére irányította azt. Yuuki szemei tágra nyíltak. - Zero...
- Nem fogja meghúzni a ravaszt.
Zero szemei dühösen összeszűköltek. - Provokálni akarsz engem?
- Csak a tényeket közlöm - mondta Kaname érzelemmentesen.
Zero lehunyta szemeit, és dühösen felsóhajtott, ahogy leengedte a kezét.
- Elmondta már neked Yuuki, hogy mit beszéltem vele tegnap este?
Amikor Kaname nem válaszolt, Zero folytatta.
- Eldöntöttem, hogy vadásszá válok, mint ahogy a szüleim is akarták.
Kaname álla megfeszült kissé, és Zeróra emelte pillantását. – Rájöttél már arra, hogy ha ezt teszed, nem engedem meg többé, hogy Yuuki mellett maradhass?
- Tudatában vagyok vele - mondta Zero halkan. Egy pillanatra, ismét eluralkodott rajta a harag. - Te is tudod, hogy mit jelent ez, ugye?
Kaname álla ismét megfeszült, és alig láthatóan bólintott. - Ha ismét találkozol velünk, mindent megteszel, hogy megölj minket.
Zero hallgatása volt erre a válasz.
Zero tekintetéből a fájdalom sugárzott, és hosszú ideig bámulta Yuukit, mielőtt végül megszólalt, az utolsó alkalommal.
- Isten veled, Yuuki...
- Isten veled, Zero - suttogta Yuuki halkan, de ez már csak az üres levegőnek szólt, amit Zero hagyott maga után.

***
A Nappali Tagozatosak visszatértek egy kicsit később az Akadémiára, amikor a csata utáni rongálásokat megjavították, így véget ért a "szabadságuk". Örültek, hogy visszajöhettek, és azok a dolgok, amik ott történtek, míg távol voltak, a feledésbe merültek számukra.
A legtöbb lány nagyon csalódott lett, amiért Aidou egy új iskolába ment, így többet már nem láthatják a fiút.
Minden visszatért a normál kerékvágásba, már amennyire ez megtörténhetett, azok után, hogy milyen veszteségeket szenvedtek.
Amikor a Kurosu Akadémia kapujai kinyíltak, az emberek és vámpírok békés egymás melletti élésének lehetősége újra megteremtődött. Habár biztos, hogy lesz köztük még számos nézeteltérés, és akadály az út mentén, az emberek és vámpírok együtt győzhetik le azokat.

Vége

***
Ez volt az utolsó fejezet, de még van egy egy szép epilógus! :)

Huszadik fejezet

Két nappal később

Yuuki az ágyában feküdt, az ürességet bámulva a feje fölött. Annyi helyet próbált elfoglalni, amennyit csak tudott - ezzel próbálta elnyomni Kaname hiányának az érzését.
Több órába tellett neki, mire el tudott végre aludni.

***
Yuuki meglepetten pislogott az ágyában, ahogy valaki álmában egy gyengéd csókot nyomott a homlokára - ezzel felkeltve őt. Kaname szemmagasságba húzta magát vele, és szelíden mosolygott le rá. Az ágy egy kicsit megsüllyedt, ahogy Kaname védelmezően - vagy birtokvágyóan - Yuuki felé emelkedett Birtokvágyóan? Kaname gondosan végigszántott kezével a lány hosszú, sötét haján, majd lehajolt hozzá, megadva az időt neki, hogy elutasítsa a csókot. Persze ő nem utasította el a bátyját. Ehelyett, felemelkedett és a kezeit Kaname vállai köré csavarta ezzel lehúzva őt magához. A fiú határozottan odanyomta ajkait a lányéihoz, aki hagyta, hogy a másik meghódítsa csókjával. Kaname egész súlyával Yuukira nehezedett, belepréselve őt az ágyba ezzel. Kezeivel végigsimított a lány vállán, a mellkasán, majd szorosan megragadta a vékony derekát. Yuuki szája után, elkezdte csókolni húga nyakát, először csak enyhén, majd egyre nagyobb szenvedéllyel. - Ilyen hamar visszajöttél? - kérdezte Yuuki kapkodva a levegőt. Bátyja bólintott - miközben haja súrolta Yuuki arcát -, nem törődve azzal, hogy felemelje a fejét a nyakától, hogy válaszolni tudjon. Kezei egyre alacsonyabbra csúsztak, átsimítva húga csípőjén, majd combjain, végül megállapodva a térdein, majd hirtelen széttárta a lábait, és a dereka köré csavarta azokat. Yuuki bizonytalanul összeráncolta a homlokát, majd próbálta eltolni bátyját a vállainál. Kaname ekkor durván megragadta a lány ruháját, és recsegve felszakította a varrásokat. - Ne! - kiáltotta Yuuki, egyre próbálva eltolni őt. - Állj! Egy sötét kuncogást érzett a nyakában, és egy borzongás szaladt végig a testén, miközben a szemei kitágulakt a félelemtől. - Juuri.

***
Yuuki felült az ágyban, egész teste verejtékben úszott, haja az arcára és nyakára ragadt. Érzékeivel gyorsan végigpásztázta a szobát, és megkönnyebbült, amikor az üres volt. Kezével átfésült a haján, majd térdét felhúzta melléhez, és kipirult arcát a térdeihez nyomta.
Hirtelen megszólalt mellette a telefon, és Yuuki száján akaratlanul is kiszökött egy sikoly. Megfagyva ült az ágyában, miközben a telefon csörgése átszakította a szoba csöndjét, míg végül eléggé megnyugodott, hogy válaszolni tudjon.
Megnyomta a "beszélgetés" gombot, és a füléhez emelte a telefont.
- Igen?
- Yuuki. - Kaname puha és selymes - bár aggódó is - hangja felborzolta az idegeit.
- Oniisama - sóhajtott, csukott szemekkel.
- Jól vagy? Volt egy rossz megérzésem.
Yuuki az ajkába harapott, és érezte a késztetést, hogy elmesélje a neki az álmát, de ehelyett ezt válaszolta: - Minden rendben van, Kaname. Csak ideges vagyok.
Hallotta bátyja hajának suhogását, ahogy az bólint a telefonban. - Néhány nap múlva visszamegyek, Yuuki, és minden rendben lesz.
- Tudom - mondta a lány, habár az óvatos és tétova szavai elárulták őt.
- Szeretlek - mondta Kaname gyengéden.
- Én is szeretlek.
Amikor a hívásnak vége lett, Yuuki szorosan fogta a telefont a kezében, ahogy a magány érzése töltötte el. Habár még mindig félt az álomtól, Kaname hangja megnyugtatta őt - ha nem is annyira. De most, hogy már nem hallja őt, a pár másodpercre eltűnt félelme rögtön visszatért.
Yuuki lecsúszott az ágyról, és óvatosan elsétált a fürdőszobájába. A mosdókagyló előtt állva, hideg vizet engedett meg a csapból, remélve, hogy ez majd lenyugtatja. Lehajolt, és a hideg vízzel összefröcskölte az arcát és a nyakát.
Hosszú idő eltelt, mire eldöntötte, hogy visszamegy az ágyba, hogy próbáljon aludni.
Ahogy visszaindult, felemelte a szoknyája szegélyét, hogy megtörölje nedves kezét. Valami furát érzett a ruhán, és amikor lenézett, nem tudta, megállni, hogy sikítson félelmében.
A varrás ugyanott volt elszakítva, mint ahol Rido tette az álmában.

***
Mire Yuuki sikolya elhalkult, két erős kar ölelte át szorosan az apró testét. Próbált küzdeni ellenük, de a szorítás csak még erősebbé vált.
- Állj! Állj, csak én vagyok az! - kiáltotta a férfi, miközben küzdött a lány ereje ellen.
Yuuki azonnal abbahagyta a mozgolódást, és meglepetten pislogott. - Zero?
A lány elhúzódott tőle, de csak annyira, hogy a szemébe tudjon nézni. - Te meg...?
- Valamiről beszélnem kell veled - mondta Zero. - De az még várhat. Miért sikoltottál?
Yuuki lenyúlt a szoknyájáért és kezébe nyomta azt a fiúnak. Zero száján egy rosszalló mosoly jelent meg. - Azért üvöltöttél, mert elszakítottad a varrást?
- Nem - mondta Yuuki frusztrálva, ahogy kezével végigsimított a haján, mikor Zero elengedte a hálóingjét. - Volt egy álmom Kanamével..., de ő igazából nem Kaname volt, hanem Rido. Álmomban... eltépte a varrást a ruhámon. - A lány elhalkult, ahogy Zero szemei tágra nyíltak.
- Rido itt volt? - Mindketten felugrottak meglepődésükben, mikor Aidou állt az ajtóban, és nézte őket. - Megtámadott téged?
Zero szemei még jobban kitágultak. - Megsérültél?
Yuuki megrázta a fejét: nem akart abba belemenni abba, hogy ez nem olyan fajta támadás volt.
Aidou belépett a szobába, és kihívóan bámult Zeróra, akinek a karjai a lány körül voltak. - Akartam veled beszélni, Yuuki... kettesben. - Az utolsó szavak nyilván Zeróra irányultak, aki visszabámult rá cserébe.
- Én akartam vele beszélni először - mondta Zero. - Gyere vissza később, ha én már végeztem.
Aidou mérgesen tágra nyitotta a szemeit, de miután Yuukitól kapott egy szelíd bólintást, kiment a szobából.

***
- Elmegyek.
Yuuki szemei tágra nyíltak, miközben a félelem és szomorúság söpört át rajta. - Elmész? Miért,
Zero sóhajtott, és a fal felé húzódott, elengedve a lányt a karjaiból, és a kezeibe hajtotta a fejét. - Amik most történtek Ridóval, elfoglalttá tettek téged. Egyedül voltam, így sok időm volt... mindent átgondolni.
- Természetesen, addig nem hagylak itt, amíg el nem bántunk Ridóval. Nem tudlak cserbenhagyni téged. De... sok minden történt, olyan dolgok is, amikről nem tudsz. - Erre Yuuki összeráncolta a homlokát. Zero kicsit összerezzent, és folytatta: - És... Úgy döntöttem, hogy vámpírvadász leszek, mint a szüleim. Amire kiképeztek engem.

***
Yuuki megrázta a fejét. - De te...
- Még nem estem le E-szintre, Yuuki, a bátyád beleavatkozása miatt. Hagyom, hogy ő mondja el neked a dolgokat, de megakadályozta, hogy lejjebb süllyedjek egy darabig. - Ezután habozott, de szavai megingathatatlanná váltak. - Az utolsó lélegzetemig a te fajodra fogok vadászni.
Yuuki arcáról nem lehetett leolvasni az érzelmeket, de Zero tudta, hogy egyszerre érzi magát megbántottnak és zavarosnak a lány.
- Akkor ez mit hagy nekünk? - Zero szeme elkerekedett, mikor a mondatot Yuuki zokogása törte meg.
A fiú megszorította az állát, és megrázta a fejét. Nem tudta, hogy mit kéne válaszolnia.
Némán álltak ott, amik óráknak tűntek, míg végül Zero hátat fordított Yuukinak, és elment.

***
Yuuki nem nézett fel Aidoura, aki pár másodperccel Zero távozása után, már az ajtóban állt, őt figyelve némán.
- Hallottad? - kérdezte Yuuki, megtörve ezzel a csendet.
- Igen - válaszolta a fiú gyengéden.
Yuuki sóhajtott egyet. - Miről szeretnél velem beszélni, Aidou?
Aidou kecsesen eltolta magát az ajtókerettől, és belépett a szobába. Ahogy közeledett, Yuuki látta, hogy a szemei kissé enyhülnek, és furcsán az érzelmek burkolják be azokat. Tekintete szomorú volt, amikor lassan elérte a lány arcát, de egy kis, meleg mosoly díszítette az arcát.
- Szeretlek - suttogta halkan.
Yuuki szomorúan összeráncolta a homlokát, és a szíve kicsit sajgott a mellében. - Aidou, én nem... Nem tehetem ezt most.
A fiú ajkai még jobban felfelé görbültek, ám ez a mosoly se humort, se boldogságot nem sugárzott. Ez egy lágy, keserű mosoly volt. - Tudom - mondta, a hangja puha és csendes. - Csak el akartam neked mondani újra.
Yuuki szemöldökráncolása enyhült, és bólintott.
Aidou végighúzta az ujjait a lány arcán, mielőtt elvált tőle. - Csak azt szerettem volna mondani..., hogy boldog vagyok, hogy te oldaladon harcolhatok. Örömmel fogok küzdeni, hogy megvédhesselek.
Yuuki szíve még jobban belefájdult ezekbe a szavakba. Valami furcsa jelentés volt mögöttük.
Úgy hangzott, mintha búcsút mondana.
- Aidou - mondta Yuuki.
A fiú még egy mosolyt villantott, de a boldogság most se látszott a szemeiben.
Ezután, némán megfordult, és kiment a szobából.

Tizenkilencedik fejezet

- Hol voltál?
Aidou meglepetten felvonta a szemöldökét a kérdésnél. - Kaname nem mondta el neked?
Yuuki megrázta a fejét.
- A veled való árulás ellenére is..., Kaname elismerte, hogy nagyon hűséges vagyok hozzá, és ahelyett, hogy teljes árat kellett volna fizetnem a cselekedeteimért, egy kisebb büntetést kaptam. Eltiltott engem az Akadémiától és Tőled.
Yuuki ezt meglepődés nélkül vette tudomásul, de összeráncolta a homlokát. - Miért jöttél vissza?
Aidou arcán hirtelen felderült egy mosoly, és megpördült lassan, mintha magát mutatná meg. - Mi? Nem is örülsz, hogy látsz?
Yuuki hallgatott.
A fiú mosolya lehervadt a szája szélén. - Csak vicceltem, Yuuki. - Ezután sóhajtott, és hirtelen komollyá vált. - Takuma hívott. Azt mondta, hogy veszély közeleg, ezért itt kell lennem.
Yuuki kissé összerezzent, és bólintott.
Valami átsuhant Aidou szemein, ami az aggodalom és fájdalom keveréke lehetett.
- Azt mondta, hogy te vagy a cél.
- Ha most nem tér vissza az ágyba, nem fog olyan sokáig élni, hogy célponttá válhasson.
Yuuki és Aidou egyszerre ugrottak fel, mivel nem érezték Kaname közeledését.
- Kaname - kezdte Yuuki, de bátyja elhallgatta őt egy durva pillantással.
- Menj vissza az ágyba, Yuuki.
- Oniisama...
- Menj vissza aludni.
A félelem szaladt át Yuukin kissé, és mielőtt elment volna Kaname mellett, kikerülve bátyja pillantását, egy másodpercre még aggódóan Aidoura nézett. Ezután némán visszatért a szobájába.

***
- Mondtam, hogy maradj távol - szólalt meg Kaname érzelemmentesen, de a fenyegetés a hangjában nyilvánvaló volt.
- Yuuki jött hozzám...
- Úgy értettem az Akadémiától.
Aidou arca makacsul megkeményedett. - Úgy gondoltam, hogy talán hasznomat lehetne venni itt.
Kaname arca elsötétedett. - Nem kell segítened Yuuki védelmében. Magam is képes vagyok rá.
- Tényleg ennyire fenyegetlek a jelenlétemmel? - kérdezte Aidou vakmerően.
Hirtelen Kaname keze nagyot csattant Aidou arcán, ahogy megütötte őt.
Néhány másodpercig csönd volt, mielőtt Aidou felemelte volna a fejét. - Ezt igennek vehetem?
Kaname újból felemelte a fejét fenyegetően, mire a szőke hajú vámpír becsukta a szemeit, de a tisztavérű ezúttal nem ütötte meg. Mire Aidou újra felnézett, Kaname már háttal volt neki, és Yuuki szobájába indult.
Aidou felszaladt a lépcsőn a folyosóra, és nézte ahogy Kaname összeszorított öklökkel halad.
- Itt maradhatsz. De ha bármikor is egyedül talállak Yuukival, megöllek.

***
Yuuki az ágyában ült, Kanamére várva, hogy visszatérjen. Félt a haragjától, és tudta, hogy félnie is kell attól, ha bátyja visszatér. Biztosan mérges lesz, hogy itt hagyta őt azért, hogy Aidouval találkozzon.
Yuuki felsóhajtott, és arcát a tenyerébe rejtette.
Amikor felnézett, már nem volt egyedül.

***
- Takuma - mondta Yuuki meglepetten.
- Sajnálom, hogy őrködök feletted, de azt gondoltam, hogy nem kéne egyedül lenned.
Yuuki komoran bólintott. - Köszönöm.
Takuma összerezzent. - Sajnálom, Yuuki. Biztos, hogy nem vagyok most a kedvenced, mivelhogy...
- Ezt meg hogy érted? - kérdezte a lány zavartan.
- Biztos vagyok benne, hogy Kaname mondta már - válaszolt Takuma, szemeiben sajnálat látszódott. - Az én nagyapám az, aki minden mögött áll..., ami Ridóval kapcsolatos.
Yuuki szemei kitágultak, és könnyek kezdtek el gyűlni benne. A hangja remegett, ahogy halkan beszélt. - Nem, nem mondta.
Pillantásaik találkoztak, és Takuma egy fájdalmas arckifejezést vett fel. Tett egy lépést előre, mire a lány csak hátrált. A fiú tekintete a padlóra fordult. - Sajnálom. Gondolom, most biztosan félsz. Tudom, hogy ez milyen nehéz neked.
Yuuki nem szólt egy szót se. A könnyek majdnem kicsordultak a szemeiből, miközben elhaladt Takuma mellett, az ajtó felé, ám a fiú megfogta a lány csuklókát gyengéden, így megállítva őt. - Ma este, még hajnal előtt, mikor mindenki alszik, Shikivel visszamegyünk a nagyapám birtokára.
Könnyek csurogtak le az arcán, mielőtt Yuuki megállíthatta volna azokat. Takuma harcolt az ellenállóképességével, és végül a karjaiba húzta őt. - Melletted kéne lennem, de nem tudok. Sajnálom, Yuuki. - Karjai megfeszültek, ahogy hallotta a lányt zokogni. - Tudod, hogy szeretlek. Nem úgy, mint Kaname... de úgy ,mint egy kedves barát. Nem akarlak bántani..., de nem árulhatom el a saját vérem. Nagyon sajnálom.
Az ajtó kinyílt, és Kaname lassan belépett. Takuma ebben a pillanatban, eltávolódott Yuukitól, és egy sajnálkozó pillantást vetve Kanamére, elindult az ajtó felé.

***
Kaname elhaladt a lelkileg összetört Yuuki mellett, és eközben súrolta a lányt a még mindig meztelen mellkasa és karja. Odament az ágyhoz, és elhúzta a paplant neki. - Gyere az ágyba, Yuuki!
- Nem fogsz kiabálni velem? - kérdezte kifejezéstelen arccal húga.
- Az várhat reggelig.
- Takuma...
- Tudom.
- Elmondta nekem...
- Tudom.
Yuuki felnézett üres szemeivel Kanamére. - Mit fogunk csinálni a nagyapjával?
Kaname ránézett a lányra, és a meglepődöttség nyilvánvaló volt az arcán, mielőtt fel nem vette volna a szokásos üres maszkját. - Ezt hogy érted?
- Ha ő a felelős Rido visszahozásáért... Nem kéne megölnünk?
- Tényleg ezt akarod tenni Takumával? - kérdezte Kaname.
Yuuki összerezzent, ahogy rádöbbent a szavai szándékára. - Ez így nem fair.
- Ez nem egy válasz.
Yuuki egy hosszú másodpercig bámult rá, mielőtt arca meglágyult, és belátta vereségét. - Nem, nem akarom.
Kaname bólintott. - El fogom rendezni a dolgokat a nagyapjával, és mindenki mással aki részt vett ebben.
A lány szemei tágra nyíltak, és könnyek lepték el azokat. - De Takuma...
Kaname nem nézett rá, ahogy húga szavai lassan elhalkultak.
Yuuki hallgatott egy hosszú pillanatig, mielőtt az ágyhoz ment, és leült arra. Kezei az ölében feküdtek, és felnézett bátyjára szomorú, ártatlan szemekkel. - Mi van Ridóval?
Kaname maszkja kissé leesett, mikor összerezzent. - A többiek majd elintézik, ha visszatér.
Yuuki összeráncolta a fejét, és egy kis haragot lehetett látni a szemeiben. - Mit értesz ez alatt?
- Mint már mondtam, gondoskodom a dolgokról, amik Takuma nagyapjához, és a többiekhez kapcsolódnak, ami megköveteli, hogy elhagyjam az Akadémiát. Ugye nem hiszed azt, hogy itthagynálak? Rido sorsa az Esti Tagozatra lesz bízva. Ők fogják megvédeni az Akadémiát, és a Nappali Tagozatos diákokat.
Yuuki felugrott az ágyból, és mikor bátyja utána nyúlt, hogy lenyugtassa, a lány lerázta magáról a kezét. - Nem fogok elmenni! Itt kell maradnom, hogy megvédjem őket! Ez az otthonom! - kiáltott fel dühösen.
Yuuki látta bátyja hideg szemeiben, ahogy a harag erőt vesz az addigi érzelemmentes maszkján. - A te otthonod velem van.
A lány megrázta a fejét, küzdve a könnyekkel, amik ellepték a szemeit.
Kaname hirtelen megragadta őt, és a mellére húzta. Habár Yuuki küzdött ellenne, tudta, hogy semmi esélye. Karjait a fiú felsőtestére fektette, míg bátyja átölelve a hátát, még jobban magához szorította Yuukit. Lehajolt a lányhoz, és száját a füléhez szorította. Lélegzete hideg volt, de mégis olyan volt húga arca és nyaka ellen, mint a tűz. - Amikor eljön az idő, hogy elmenjek, az én oldalamon leszel.
- Nem - mondta Yuuki.
Kaname elengedte, és egyszerűen csak az ágyra ledobta és bámulta őt. Yuuki látta a szemeiben a megbántottságot egy pillanatra, mielőtt bátyja elfordulva nem tett pár lépést hátra. Mikor Kaname újra szembefordult vele, az arcán már a szokásos üres maszk díszelgett.
- Nem, a te otthonod nem velem van. Nem, nem fogsz velem jönni. Szeretném még valamit megtagadni tőlem? - mondta, miközben sötéten kuncogott. A fájdalom ismét látható volt rajta egy pillanatra, mielőtt sóhajtott, és ismét érzelemmentessé tette az arckifejezését.
Yuuki lassan felkelt az ágyról, és bátyja elé állt. Megfogta a kezeit, és a szájához emelte őket. Gyengéden megcsókolta az ujjait, miközben Kaname reakcióját figyelte, akinek ellazultak az izmai, és egy kis sóhaj szökött ki a száján. - Szeretlek - mondta a lány halkan. - Te vagy az egyetlen oka a létezésemnek. De nem mehetek el.
Kaname megrázta a fejét, és szemei összeszűkültek. - Nem adok neked választást.
Figyelmen kívül hagyta Yuukit, ahogy próbált tiltakozni. - Két napon belül indulok. És te az én oldalamon leszel akkor.
Ezután megfogta Yuuki karját, és az ágyba kényszerítette őt. Addig tartotta őt lefogva, míg húga abba nem hagyta a küzdést, és nem mozgolódott. Ekkor meglazította a fogását, majd néhány perc múlva, Yuuki elolvadt a karjaiban és visszaölelt. Kaname lehajolt és szelíden megcsókolta őt. - Szeretlek. Sajnálom, hogy ezt kell tennem.
Yuuki egy szót se szólt.

***
Két nappal később
Yuuki az ágyban feküdt, miközben nézte üresen Kanamét, ahogy az felöltözik, és ruhákat csomagol be az útra. Bátyja nem is zavarta őt segítségért, tudván, hogy még mindig dühös rá, amiért kényszeríti, hogy jöjjön, így biztosan nem működne együtt. Amikor elkészült, a többiek léptek be a szobába, és elvitték a táskákat a várakozó autóban. Kaname megigazította a fekete kabátjának a gallérját, majd Yuukihoz fordult. - Felöltöznél, vagy azt is én tegyem meg neked?
Yuuki rámeredt.
Amikor kicsusszant az ágyból, Kaname elhagyta a szobát, hogy fel tudja venni a neki kikészített fehér, elegáns ruhát, valamint hozzá egy fekete, rövid kabátot. Kaname az ajtó előtt várt rá, majd a lány udvariasan megfogta a karját, és beléptek a folyosóra.
Amíg a többiek elköszöntek tőlük, Kaname és Yuuki beszálltak a kocsiba. Ahogy elhagyták a telket, és elsuhantak az árnyékot adó erdő fái alatt, Yuuki a hátsó ablakhoz szorította az arcát, és nézte, ahogy a többiek egyre kisebbé és kisebbé válnak.
Kaname a vezetőnek beszélt közbe, utasítást adva az útirányról.
Yuuki szíve fájdalmasan dobbantott egyet, ahogy a fák egyre jobban eltakarták az Akadémiát. Ránézett Kanamére, aki ekkor már az ablakon bámult ki.
Yuuki tudta, hogy mit kell tennie. Amennyire szerette Kanamét, annyira nem tudott elmenni.
Hirtelen kinyitotta az ajtót, és kissé megbotlott, ahogy a kocsi hirtelen megállt. Elindult rohanva az Akadémia felé, csak egy pillanatra állt meg, hogy hátranézzen a válla fölött. Kaname őt nézte a hátsó ablakon át, arca dühös volt. De a düh mellett, ott volt a lemondás is. Alig láthatóan bólintott, és a lány boldogan mosolygott rá, ahogy az Akadémia felé haladt.
Kaname visszafordult az ülésén, és amikor a vezető megkérdezte, hogy visszaforduljanak-e, Kaname csak azt mondta neki, hogy vezessen tovább.

Tizennyolcadik fejezet

Yuuki szemeibe könnyek gyűltek, és légzése bizonytalanná vált. Dús pilláival pislogott, így a félelem könnyei nem csordultak ki. - Ki vagy te?
Shiki közelebb lépett hozzá, mire a lány megfagyott. Fél térdre ereszkedett Yuuki előtt, így a nadrágjának szárát átitatta a vér. A felemás szemei találkoztak a másik szemeivel, és amikor a lány megpróbált elnézni, Shiki gyengéden megfogta az állát, és felé fordította a fejét. Yuukinak vonakodva találkozott a pillantása a fiúéval.
- Hát nem emlékszel rám?
Yuuki megrázta a fejét.
- Gondolkozz, Yuuki!
Yuuki összeráncolta enyhén a homlokát, ahogy küzdött, hogy összetegye a nevet az arccal. De nem tudta és megrázta a fejét újra. Shiki teste elnevette magát, amivel megborzongatta a lányt.
- Milyen naív vagy, Yuuki. Kaname túl sok mindent tartogatott előled - mondta Shiki csalódottan. - Szeretném látni azt a kifejezést szemedben, mikor rájössz arra, hogy ki vagyok. A horrort. - Olyan furcsa tekintet ült az arcán, hogy Yuuki még jobban megijedt ettől, mint bármi mástól, amit ezelőtt csinált. A pillantása erős volt, túl erős. - Annyira hasonlítasz Yuurira. – Ennek hallatára a lány alig kapott levegőt.
Az anyja nevére, Yuuki elméje visszaemlékezett azokra a dolgokra, amiket próbált elfojtani. Hirtelen felbukkant az emlékezetében annak az embernek az arca, aki az álmában is szerepelt.
Eltartott egy kis ideig, mire a horror látszódott Yuuki pillantásán, és Shiki közelebb lépett hozzá. Odanyomta az arcát a lányéhoz, érezték egymás lélegzetét. A fiú ajkai ijesztően közel voltak Yuukiéhoz, miközben beszélt. - Hála Kanamének, vissza fogom szerezni az igazi testemet. Szerencsére odaadta nekem a vért, ami szükséges volt a felépülésemhez. - mondta, majd kivillantotta éles agyarait, és a lány nyakába temette a fejét. - És ha visszatértem, az enyém leszel, Juuri.

***
Ami ezután következett, Yuukinak pár pillanatába került, hogy feldolgozza: Egyik pillanatban még Shiki teste volt előtte, majd a másikban már egy fekete függöny választotta szét őket. Nem, nem egy függöny, hanem Kaname hosszú, fekete kabátja.
Por verődött fel a földről, ahogy Kaname hirtelen közéjük állt. Yuukit a háta mögé húzta, miközben szembenézett Shikivel.
Shiki teste erre gyorsan reagált, és hátrébb ugrott néhány méterrel.
Kaname egy fenyegető lépést tett felé, mire vámpírok bukkantak elő minden oldalról. Eltartott egy darabig, mire értelmezték a helyzetet, majd Shiki elé léptek pajzsként, hogy megvédjék őt Kanamétől.
- Tudtuk, hogy valami baj van vele. A kollégiumban is járt, mielőtt ide jött volna - mondta Kain, miközben idegesen Kanaméra nézett, ahogy előtte állt.
- Tudom - mondta Kaname. - Már engem is meglátogatott.
- De ő még mindig Shiki! Nem engedhetjük, hogy bántsd őt! - Az elhatározottság úgy látszott, hogy növeli a bátorságukat és dacukat.
Kaname mögött, Yuuki lábra állt, és hátra lépett egyet, hogy távolabb legyen Shikitől.
Szemei tágra nyíltak, ahogy Kaname hátát nézte - mintha átlátott volna rajta, és a többieken is, ahogy a szörnyeteg irányába nézett.
- Rido.

***
Kaname a lábára állította a remegő és ingatag Yuukit, a lány szobájában. Elindult az ajtó felé, miközben elkezdte kigombolni az ingjét, ami Yuuki cipelése után most csupa vér volt. Húga megragadta hátulról a kabátot, és visszahúzta őt szelíden. Kaname enyhén visszafordult, és Yuukira nézett a vállai fölött.
Mikor ő nem mondott semmit, újból elfordult tőle.
Yuuki ott maradt állva, miközben bátyja hátát nézte, és szemeit könnyek lepték el. - Miért hagysz el?
Kaname összeráncolta a homlokát. - Át kell vennem az ingemet, neked pedig le kéne mosnod magadról a vért.
Yuuki megrázta a fejét. - Semmit se kell csinálnunk, ha az azzal jár, hogy egyedül hagysz engem.
Kaname sóhajtott, miközben becsukta a szemeit. Ujjait a homlokához dörzsölte. - Rendben. - Ezzel megfogta a lány csuklóját, és a fürdőszobába vezette őt. - Itt leszek az ajtó előtt, ha szükséged lenne rám.
Yuuki bólintott, majd becsukta maga mögött az ajtót. Elkezdett vetkőzni, de ahogy megnyitotta a vizet, vér kezdett el ömleni a csapból.
Yuuki pislogva hátraugrott, de amikor ismét odanézett, már csak vizet látott.
***
Yuuki maga köré csavarta a törülközőt, miután kilépett a zuhanyzó alól.
A bepárásodott tükör előtt állt, miközben ujjaival átszántott a haján. Kezeit a mosdókagyló két oldalára rakta, fejét lehajtotta és mély lélegzetet vett.
Amikor ismét felnézett, már nem csak saját magát látta a tükörben.
Yuuki ijedten megpördült, de mire sikított volna, Rido eltűnt.

***
- Kaname!
Kaname elfordult az ablaktól, ahogy Yuuki kilépett a fürdőszobából, vékony teste csak egy fehér törülközőbe volt csavarva. A haja nedvesen vadnak nézett ki, a szemei tágra nyíltak, és könnyek gyűltek össze benne. Bátyja kinyújtotta felé a karját, és a lány összeomlott az ölelésében.
- Láttam őt. Ridót - mondta Yuuki halkan, lélegzetvisszafojtva.
Kaname szája egy vékony vonalba préselődött.
- Ő volt az tegnap is, ugye? - Yuuki itt egy kicsit megállt, száján kiszökött egy zokogás. - Szegény Shiki...
Kaname egy pillanatig néma maradt, mielőtt megszólalt volna halkan: - Mondott neked valamit, mielőtt odaértem?
Yuuki csendben újragondolta a beszélgetést. A félelem és undor megborzongtatta őt. - Nem, semmit se.
Érezte, ahogy Kaname bólint, és megcsókolja a haját.
- Mostantól mindig mellettem leszel. Megértetted?
Yuuki tehetetlenül bólintott.
Kaname eltolta magát óvatosan a lánytól, és kigombolta az ingjét. Yuuki némán figyelte, ahogy bátyja leveszi azt, és a véres ing a földre csúszik. Arca lángolt, mikor szemei Kaname csupasz, széles vállaira, és sovány, izmos felsőtestére terelődtek. Ez volt az első alkalom, hogy félmeztelenül látta őt.
Kaname halkan kuncogott, és erre Yuuki még jobban elpirult. Amikor a lány elnézett bátyja testéről a szemeibe, észrevette, hogy azok most egy árnyalatnyival sötétebbek, mint máskor.
Kaname ajkain egy kis mosoly jelent meg. - Talán neked is fel kéne öltöznöd, nem, Yuuki?
Hirtelen tudatában annak a ténnyel, hogy rajta csak egy törülköző van, Kaname pedig félig meztelen, gyorsan felkapta a hálóingjét, és a fürdőszoba felé vette az útját. Mikor újra megjelent, bátyja már az ágyban feküdve várt rá. A karjai közé csusszant, és pillanatok múlva már el is aludtak, kimerülten a korábbi eseményektől.

***
Yuuki - miközben Kaname karjai között feküdt - egy ismerős jelenlétét érezte meg a kollégiumban. Felemelte a fejét Kaname csupasz mellkasáról, és bár bátyja karjai ösztönösen megfeszültek vékony vállai körül, kicsúszott az ágyból, és némán kisurrant a szobából. Egy kicsit zajos volt, miközben leért a nagy lépcsőn át az első emeletre.
A lépcső lábánál Aidou állt. Fáradtnak, de egészségesnek látszott. Úgy nézett ki, hogy Kaname nem ártott neki, legalábbis nem hagyott rajta maradandó kárt. Yuuki hálás, és boldog volt, amiért a fiú rendben nézett ki.
Aidou felnézett rá a szép, nagy szemeivel és rámosolygott.
- Visszatértem.

Tizenhetedik fejezet

Yuuki szemei tágra nyíltak, ahogy nézte Kanamét az ajtóban állva. Kaname elkapta Shizukát, mielőtt még a földre zuhant volna, miközben a nő szíve a kiesett a kezéből. Magához ölelte az őrült hercegnőt, mint egy törött babát, miközben az haldoklott.
Tekintete Yuukira fordult, szemeit kissé beárnyékolta vastag szempillái.
- Kaname?
- Nem ez volt neked is a szándékod? - kérdezte Kaname ártatlanul, hangja kissé szórakozott volt. A szájához emelte a kezét, és lenyalta róla a friss vért.
Yuuki lassan bólintott. Pillantását elfordította a bátyjáról, és Shizukára nézett, ahogy a mellkasából szivárgott a vér.
- Igyál.
Yuuki felnézett tétován, mielőtt Shizuka nyakára tévedt volna a tekintete. - De...
- Emlékszel arra, hogy azt mondtam, a dolgok még rosszabbak lesznek? - kérdezte Kaname. Mikor Yuuki bólintott, folytatta: - A vére erőt ad nekünk. - Lefektette Shizukát a földre, és lassan Yuuki felé közelített, majd megfogta a karját. - Az extra erő segít, hogy biztonságban maradj, és hogy leküzdhessük az akadályokat, amik felénk tartanak. Kérlek, ne küzdj most ellenem!
Kaname megcsókolta húgát gyengéden véres ajkaival.
Mikor elvált tőle, megfogta a kezét, és Shizuka testéhez vezette.
Ezután együtt táplálkoztak.

***
Később, Kaname és Yuuki egymás karjaiban feküdtek az ágyban, némán a sötétben.
Hosszú idő eltelt, mire Yuuki megtörte a csendet. - Dühös vagyok rád.
Kaname felvonta enyhén a szemöldökét, és felemelte húga arcát, így már látta őt. - Miért is?
Yuuki összeráncolta a homlokát. - El se búcsúztál, mikor elmentél két hete. És még mindig el kell mondanod, hogy hol jártál.
Most Kanamén volt a sor, hogy összeráncolja a homlokát. De felelet helyett néma maradt.
Yuuki elhúzódott. Bátyja hagyta egy ideig ezt, de aztán megragadta a csuklóit, és nem engedte tovább húzódni őt. - Mondd el! - mondta a lány. Felült az ágyon, de a fiú kezei még mindig bilincsként voltak a csuklóin, hogy ott tartsa. Yuuki megpróbált elhúzódni, de nem tudott.
- Csak üzleti dolog volt.
Yuuki arca boldogtalanul eltorzult. - Hazug.
Kaname szomorúan nézett rá, és elengedte a csuklóit.
Yuuki lecsúszott az ágyról, és elindult az ajtó felé.
- Nem tudsz hova futni. Ez a te szobád - jelentette ki Kaname, lustán nézve húgát az ágyból.
Yuuki rámeredt. - Talán Aidouval tölthetném az éjszakát, ha tudnám, hogy mit tettél vele.
Kaname visszameredt rá. - Ez nem volt vicces
Yuuki megforgatta a szemeit. - A te szobádban akartam maradni.
Kaname sóhajtott, ahogy fölkelt az ágyról. - Rendben, ma egyedül hagylak. - Elment a lány mellett, úgy, hogy meg se érintette, és elérte az ajtót. Yuuki hátat fordított neki, ahogy bátyja kinyitotta az ajtót.
Kaname habozott az ajtóban, ahogy látta a lányt menni az ágya felé. A szemei szomorúak voltak.
- Még nem vagyok rá kész, Yuuki - mondta halkan. - Nem könnyű elmondani, főleg nem neked. De egyszer el fogom, megígérem. Csak adj időt!
Ezután Kaname elhagyta a szobát, mielőtt a lány válaszolni tudott volna.

***
Yuuki egy nagy fa árnyékában ült, amely a feje fölött hajladozott a nagy szél miatt. Még nappal volt, de a fák eléggé vastagok voltak ahhoz, hogy a nap csak néhány helyen tudjon áthatolni a leveleken.
Nézte őket, ahogy azok leesnek, a látvány magával ragadta. Az ilyen dolgok mindig elvonták a figyelmét, mióta csak gyerek volt, mivel régen csak Kaname élénk leírásaiból ismerhette meg a természetet.
Sok idő telt el, mire Yuuki rájött, hogy nincs egyedül.
Újra élessé vált a tekintete, és az előtte álló teremtésre pillantott.
Az őz óvatos szemekkel figyelte őt.
Yuuki óvatosan elérte az állatot, és előre nyújtotta a kezét.
A szarvas habozva közeledett.
Yuuki elmosolyodott, amikor érezte, hogy a szarvas nedves orrával csiklandozza a tenyerét.
De a következő pillanatban, az arcához emelte a kezét, amit már beborított a vér.

***
Az őz a földön feküdt néhány méterre tőle, és Yuuki nehézkes légzéssel figyelte őt. Általában ennyi vér láttán, eluralkodott rajta a szomjúság, de most teljesen kontrollált volt Shizuka vérének köszönhetően.
Vér csurgott le Yuuki arcán és testén, eláztatva a ruháját és a földet.
Yuuki szemei ismét a véráztatta földre tévedtek, amíg fel nem tűntek előtte az őz gyilkosai.
Shiki.
Ott állt, és nézte a lányt eltérő színű kezekkel, majd lenyalta a vért a kézfejéről, mint egy macska.
- Shiki... - kezdte Yuuki dühösen, de hirtelen megállt. Mikor találkozott Shiki szemeivel, nem azt a személyt látta benne, mint akit eddig.
- Shiki?
A vámpír halkan kuncogott, humor nélkül. - A barátod rendben van. Csak egy kicsit kölcsön vettem.
A hang nem Shikié volt, de nagyon hasonlított az övére.
Ez a férfi volt az álmából.