Hatodik fejezet

Yuuki éppen az egyik terem ablakának a párkányán ült kívül, ahol a többieknek órájuk volt. Nézte, ahogy a tanításnak vége lett, és ott maradt addig, míg elkezdtek a tanulók kifelé szállingózni. Csak Kaname maradt hátra, mivel a tanárral beszélgetett.
Yuuki leugrott a párkányról, ügyesen talpraesett, majd elindult az ajtó felé, hogy csatlakozzon Kanaméhez. Hirtelen megállt, mikor valami elkapta a figyelmét.
Aidou és Kain útja nem a kollégiumba, hanem az Akadémiát körülvevő erdőbe vezetett.
Yuuki még egy pillanatra visszanézett Kanamére az ablakon át, majd belevetette magát az erdőbe.
A hatalmas fák között kiterjesztette az érzékeit, hogy nyomon követhesse Aidouékat. Érzékei bizseregtek, mikor mások jelenlétét is észrevette az erdőben. Két emberét. Lányok a Nappali Tagozatból. Yuuki megnövelte a sebességét, de tudta, hogy nem fogja tudni előbb elérni a lányokat, mint a két vámpír.
Amikor megérkezett hozzájuk a tisztásra, Yuuki rögtön a két faj közé állt, és előkapta a botját, majd szembeállt a két emberrel. - Nektek aludnotok kéne. Azonnal induljatok vissza, vagy tájékoztatni fogom az igazgatót, hogy megszegtétek a szabályt.
A lányok csak motyogtak valamit ijedtükben, majd bólogatva gyorsan elfutottak az erdőbe. Yuuki követte érzékeivel a mozgásukat - már szinte a határait feszegetve -, amihez hatalmas koncentrációt kellett, amíg a lányok be nem mentek a kollégiumokba.
Egy landoló kéz a vállán meglepte őt, így megfordult, ezzel kiszabadulva a vámpír markából, majd Artemist Aidou arca felé irányította. El is felejtkezett a vámpírokról, miközben a két lány biztonságos visszatértét kísérte figyelemmel.
Aidou ügyet sem vetett a fegyverre, csak kikerülte azt és Yuuki mellé sétált. Kezével végigsimított a lány hosszú, sötét haján, mielőtt megfogta volna a csuklóját újra. - Amiért megtagadtad tőlem az élelmiszert, visszafizeted azt a saját véreddel?
Yuuki szemei kitágultak a haragtól, de mielőtt még megszidhatta volna Aidout, egy hangos lövés hasította át az éjszaka csöndjét. A fa mögöttük megrázkódott a Bloody Rose lövésétől, és Aidou döbbenten nézett rá Zeróra.
- Engedd el.

***
Bár a lövés Zerótól jött, a parancs Kanamétől. Yuuki meglepetten megfordult, míg Aidou azonnal elengedte a csuklóját.
Kaname megjelent Zero mögött, aki még mindig Aidoura irányította a fegyverét. Miközben megszólalt Kaname, Zero azonnal távolabb állt tőle, mintha csak a jelenlétre már fizikailag belemart volna. - Magunk is megtudjuk oldani ezt, Kuran - mondta az ezüst hajú fiú.
- Igen. Véletlenszerű lövés, ami könnyen megsértheti vámpírokat, kíváló kezelése a helyzetnek - mondta Kaname. A gúny enyhe volt a hangjában, de nagyon egyértelmű. Zero arca dühösen elpirult.
Mielőtt a harc kitört volna, Yuuki kettejük közé vetette magát. - Oniisama - mondta. - Igazán tudjuk kezelni a helyzetet. Ez a munkánk. - a többiek lesújtottan nézték, ahogy Yuuki Kaname ellen fordul, hogy Zeró oldalához álhasson.
Kaname arca érzelemmentes volt, de a lány érezte, hogy a düh égett a bőre alatt.
Egy másodpercnyi feszült csend után, végülis Kaname hátat fordított nekik. - Ahogy akarod - felelte, majd szó nélkül eltűnt az erdőbe, egyedül hagyva Zerót és Yuukit, Aidouval és Kainnal együtt.

***
- Most még éhesebb vagyok, mint voltam - panaszkodott Aidou, ahogy elindultak visszafelé a kollégiumba. Kaien követte őt , nyomukban Yuukival és Zeróval.
Yuuki eltűnt, majd hamarosan visszatért a szobába egy pohár vízzel és egy kis tasakkal. Odaadta őket a torz arcú Aidounak. - A vértabletta már nem elég - nyöszörögte, de engedelmesen beledobta az egyik tablettát a vízbe, majd megitta azt.
Ezután Yuuki és Zero elhagyta az estisek szállását, majd folytatták az őrjáratot.

***
Zero elszakadt Yuukitól és újra belépett az erdőbe. Az éjszaka csöndes volt, nem volt szél, ami felkavarta volna a leveleket, vagy átfújt volna sípolva a fákon. Kezével félretolta a kósza ágakat maga elől, mikor megérkezett egy kis tisztásra, ahol a fájdalom elkezdődött.
Hirtelen összeomlott a térdeire, és az egyik kezével megtámasztotta magát, hogy ne essen le a földre. A másik kezét ökölbe szorította az ingjét a szíve fölött, és az egész teste égni kezdett.
Verejték gyöngyözött a homlokán, és patakokban folyt le az arcán. Légzése szaggatott volt, megtörve ezzel a csendes éjt körülötte. Elfojtott egy fájdalmas kiáltást, s ahelyett, csak egy hosszú, tompa nyögés hallatszódott. Összeesett az egyik oldalára, mielőtt a hátára borult volna. A csillagos eget bámulta, ahogy tovább vonaglott a fájdalomról.
Az elkerülhetetlen ismét elkezdődött.
Szemei lecsukódtak a néma kínban.
Ez nem az első alkalom volt, hogy megtörtént. Ez valójában egy volt, a sok kín között.
És csak az idő kérdése volt.

***
Yuuki kiterjesztette az érzékeit, hogy nyomon követhesse Zerót, és meggyőződhessen róla, hogy nem kerül semmilyen bajba. Furcsállta, hogy a fiú megállt, és már fél órája ugyanazon a helyen van. Elindult utána az erdőben, és félretolva a bokrokat, belépett a tisztásra.
Ott - összeomlottan a tisztás közepén, a ragyogó holdfényben - Zero feküdt.

Ötödik fejezet

Néhány évvel később - Jelen
Yuuki belegabalyodva az ágyneműjébe, izzadtan riadt fel. A pulzusa csak úgy száguldott, légzése egyenetlen volt, megtörve a tökéletes csendet a szobában.
Visszafeküdt a párnájára, és kezeivel a szemeit takarta, hogy megakadályozza a könnyek kicsordulását.
Néhány perc múlva, kicsúszott az ágyából, és finoman kilépedelt a fa padlón az ajtó elé. Némán átsétált a folyosón, óvatosan, nehogy egy hanggal is felkeltse a többieket. Bizonyára mindannyian mélyen aludtak, hiszen világos volt még, a nap átsütött a folyosó végén lévő ablak függönyén.
Yuukinak sikerült lejutni a pompás lépcsősoron, ami a kollégium közös szobájába vezetett, mikor felfedezték őt.
Hallotta, hogy az ajtó kattanva nyílik ki a háta mögött, és egy álmos Takuma dugta ki a fejét a sötét szobából. Szőke haja fésületlenül állt a fején, és az arca fáradt volt az alvástól.
Megdörzsölte a szemeit az öklével, hogy eltörölje az utolsó nyomait is az alvásnak. - Yuuki mit csinálsz ilyenkor itt?
Yuuki távolabb állt látványosan. - Kanamét akartam látni.
Takuma sóhajtott. - Tudod, hogy nem szabad menned a szobájába. Az Igazgató direkt a kollégium két legmesszebbi pontjába tett titeket.
Még mindig remegve az álomtól, Yuuki halkan beszélt. - Szükségem van a bátyámra.
Takuma kilépett a szobájából. - Jól vagy? Szükséged van segítségre?
- Kanamére van szükségem.
Úgy nézett ki, mintha a fiú vitatkozni szeretett volna, de végül csak rámosolygott, gyengéden megfogta a kezét és elkísérte őt a folyosó végéig, Kaname szobájához. Tudta, hogy a lány kényszeríteni tudná, hogy engedje őt elmenni Kanaméhez, akár vele együtt, akár nélküle. Látta, hogy a lány reszket és az tény, hogy a lány kétségbeesésében, eléggé türelmes volt ahhoz, hogy ne használja rajta a hatalmát. Takuma is tudta, hogy ő úgyis meg fogja engedi neki, hogy lássa Kanamét.
Az ajtó kinyílt, mielőtt még a végére értek volna a folyosónak, és Yuuki egy apró, hálás mosolyt villantott Takumának, mielőtt még eltűnt volna a szobában.

***
- Yuuki - mondta Kaname, miközben becsukta maga mögött az ajtót, és követte a lányt az ágya felé. Húga lassú mozgása, és az enyhe görbeség a vállain, nyugtalanná tette őt.
A lány leült az ágy szélére, míg bátyja megállt előtte, és pislogva nézett le rá a kicsi, vékony alakjára. - Mi a baj?
Yuuki felnézett rá, a szeme teli könnyel. Gyakran pislogott, és igyekezett elfojtani őket, mielőtt azok utat törnek maguknak. - Volt egy rossz álmom. Apáról és anyáról...
Kaname megfeszült, de bólintott.
- Ma este van a haláluk évfordulója. - Zokogás szökött ki Yuuki szájából, mielőtt megakadályozhatta volna. - Már tíz éve...
Kaname hallgatott, míg Yuuki zokogása lassan kétszeresére nőtt. Végül, amikor a lány megnyugodott, letérdelt előtte. Rátette a kezét a térdére, és érezte a remegést a vékony, fehér hálóing alatt. Felcsúsztatta a kezét a derekára, és lehúzta őt az ágyról az ölébe. A lány odabújt a melléhez, még mindig remegve.
Kaname az ölében tarotta őt, amíg a lány abbahagyta a sírást, majd finoman eltolta a húga vállát addig, amíg meg nem látta az arcát. - Ők azért haltak meg, hogy megmentsenek téged, Yuuki. Nem sajnálják, ami történt. És én se. Az normális, hogy szomorúak vagyunk a haláluk miatt, de el kell fogadnunk, és nem gyötrődni emiatt.
- De... - kezdte Yuuki, de az érv meghalt az ajkán. Felemelte a kezét, és letörölte a könnyeit az arcán.
Kaname lehajolt, megcsókolta az arcát és egy szelíd mosollyal ajándékozta meg. - Mosolyogj Yuuki, és menj vissza az ágyba. Takuma aggódik, érzem, hogy az ajtó előtt járkál.
Yuuki tétovázott, de bólintott.
Kaname megcsókolta a homlokát. - Ma prefektusi feladataid is vannak, úgyhogy pihenj le. Naplementekor látjuk egymást.
Yuuki elhagyta Kaname szobáját, és Takuma visszavezette őt a kollégium másik végébe. Kanyarodva az egyik saroknál, Yuuki figyelmen kívül hagyta a többi éber vámpír jelenlétét, hogy elkerülje az összetűzést. Ruka csak egyszerűen felemelte az állát magasra, és egy pillantást se vetett a mellette elhaladó Yuukira.

***
Yuuki belépett az Éjszakai Tagozat klubhelyiségébe, ahol már minden vámpír összegyűlt pihenni a kanapékon, vagy kis csoportokban beszélgetni.
Mindannyian elhallgattak, amikor a lány megjelent, és csak bámulták őt, ahogy Kaname felé közeledett. Ő az egyik kanapén ült, egy szőke nő, és egy szintén szőke férfi mellett. Észrevette a lány kényelmetlenségét, amiért mindenki őt bámulja, így a derekára csúsztatta a karját, és szembeálltak mindenkivel.
Elmosolyodott kissé, majd megszólalt. - Mindenki, ez itt Kuran Yuuki.
Mindenhonnan zihálás hallatszódott, és halk beszélgetés. Egy pillantással Kaname elhallgatta őket.
Egy vámpír merészen előlépett, és kissé meghajolt, hogy teljesen Yuuki arcába nézhessen.
- Aidou! - mondta Kaname figyelmeztetően.
A szőke vámpír ügyet sem vetett rá. - Te Kuran Yuuki vagy?
A lány bólintott.
- Mi vagy te Kanamének?
A kérdés meglepte őt. Kaname már kezdett volna válaszolni neki, de a lány egy fejrázással elhallgattatta. - Kuran Yuuki vagyok. Kaname testvére... és menyasszonya.
A fecsegés újra kitört, most hangosabban.
- Csend.
A parancs Kanamétől azonnali csöndet eredményezett.
A szőke nő felállt a kanapéről. Ahogy elsétált Kaname és Yuuki mellett, a vállát durván Yuukinak lökte, és tovább indult.
- Ruka! - a szőkeség megállt a nevénél, és szembefordult Kanamével. - Soha ne tegyél többé ilyen ostoba dolgot, hacsak nem szeretnél büntetést kapni.
Ruka csak megfordult, és elhagyta a szobát.

***
- Szia, Ruka - mondta Yuuki valódi őszinteséggel. Ő már akkor tudta, hogy Ruka szerelmes Kanamébe, amikor a bemutatása napján drámaian kivonult. Bár semmit se tehetett, de lehetett jóindulatú a gyönyörű vámpír felé.
Ruka semmit se mondott, csak ment tovább a folyosón.
Yuuki sóhajtott kissé legyőzötten, és bocsánatot kért Takumától. Egyedül indult tovább a szobájába, és átaludta a napfelkeltét.

***
- Gyere vissza!
A parancs Yuukitól származott egy lánynak, aki már próbálkozott előbbre jutni. A nappalisok nem is tudták, hogy miért féltek a prefektustól - talán a hatalomtól a hangjában, amitől már eléggé megrémültek ahhoz, hogy Yuukinak ne kelljen ténylegesen cselekednie.
Yuuki megigazította a fehér zakóját, hogy az estisek egyenruhája tökéletesen álljon rajta, mire Kaname odaér hozzá. Mögötte Zero - a nappalisok sötét egyenruhájában - küzdött, hogy visszatartsa azt a sok lányt.
A nyikorgó kapu hangja azonnal felhívta a Nappali Tagozatos lányok figyelmét. Sikoltoztak, ahogy a csodálatos fiúk elkezdtek özönleni a kapuk mögül.
Yuuki rajta tartotta a szemét a lányokon, de ki kellett terjesztenie az érzékeit az Esti Tagozatra is. Amikor elmentek mögötte hallotta, ahogy pár vámpír suttogott neki egy "Hello Yuuki"-t vagy egy "Köszönöm Yuuki" üzenetet. Ruka egyiket se mondta természetesen.
Aidou megállt mellette, és a lány érezte a kezeit a vállán. A nappalis lányok füstölögtek, de tudták, hogy nem tehetnek semmit se. Aidou - szeretve a helyzetet, hogy a nappalisokat kínozhatja - lehajolt, és Yuuki fülébe suttogott, eléggé halkan ahhoz, hogy más ne halhassa. - Szép munka, Yuuki. Tartsd meg ezt a szokásodat.
A tisztavérű felé fordította a fejét, így szemtől szembe kerültek. - Menj órára, Aidou. - a parancsot egy fényes mosollyal tűzte meg.
- Milyen félelmetes, Yuuki. - Aidou ártatlanul mosolygott, majd hirtelen eltűnt, és helyébe Kaname érkezett.
A kezét Yuuki vállára rakta. - Jó estét, Yuuki.
- Oniisama - suttogta Yuuki annyira halkan, hogy csak ők hallhatták. A többi diák sejtette, hogy szerelmesek voltak, de nem tudták, hogy testvérek is.
Yuuki időben felébredt a kábulatból, mivel Zero keze Kaname csuklója köré fonódott.
- Nem kéne órára menned, Kuran?
- Milyen ijesztő, Prefektus - mondta Kaname. Elhúzta a kezét, mivel Zero elengedte azt, majd ránézett Yuukira. - Igaza van azonban, kedves lány. Órák után látjuk egymást - mondta, majd elindult az Esti Tagozat után, akik már eltűntek a látókörben, az osztálytermük felé.
Végül a lányok elmentek aludni, Yuuki és Zero pedig szétváltak, hogy megkezdhessék az őrjáratot.

***
A nap eltűnt a horizont mögött, és a sötétség elnyelte az akadémiát. Bár a telihold fényesen és gyönyörűen ragyogott az égen, árnyak törték meg a nyugodt és békés éjszakát.

Negyedik fejezet

Néhány évvel később

Kaname egyszer csak megjelent egy nyugodt, szép éjszakán. Yuuki éppen a tetőn heverészett, élvezve a hűvös, esti levegőt, amikor megérezte a jelenlétét. Odament a tető széléhez és leugrott közvetlenül Kaname elé, elzárva az útját. - Oniisama!
Kaname elmosolyodott, amikor meglátta őt, és megsimogatta a kezével az arcát. - Yuuki - mondta, majd előre hajolt, becsukta a szemeit, és száját finoman Yuuki arcára nyomta. - Bárcsak azért lennék itt, hogy téged lássalak, de egy üzleti beszélgetést kell lebonyolítanom Kurosu igazgatóval.
- Milyen üzlet?
Kaname csak halványan elmosolyodott. - Ha minden jól megy, megmondom.
A lány tiltakozásának ellenére, a fiú bekísérte őt, minden szó nélkül. Zero, éppen kilépett a folyosón, de rögtön megdermedt, ahogy meglátta Kanamét, és szemei szélessé és dühössé váltak. Gyorsan végigrohant a folyosón a szobájába, és becsapta maga mögött az ajtót. Yuuki már indult volna utána, de Kaname hirtelen megragadta a kezét, féken tartva őt ezzel.
- Elhagynád az oldalamat, hogy egy másik férfi után indulj? - kérdezte Kaname kis éllel a hangjában.
Mielőtt Yuuki bármit is mondhatott volna, Kaien lépett ki a konyhából és rámosolygott Kanamére. - Jó ,hogy itt vagy Kaname! - Mosolygott rá Yuukira is. - Bocsáss meg nekünk Yuuki, de nekünk meg kell beszélnünk valamit négyszemközt.
Yuuki összevonta a szemöldökét, de végül legyőzötten sóhajtott és bólintott. Még egy csókkal Kanamétől az arcán, eltűnt a folyosón, egyenesen Zero szobájába indulva. Azonban, egy kis töredéke a beszélgetésnek elérte a fülét, mielőtt az ajtó zárja kattant.
- Meg kell határoznunk az akadémia létrehozásának lehetőségét...

***
Az elmúlt két hét során, Kaname még meglátogatta néhány alkalommal a házat, de Yuukit még mindig korlátozták a magánbeszélgetésektől Kurosuval. Azonban ezen az éjszakán, megkérte Yuukit és Zerót, hogy csatlakozzanak hozzájuk a nappaliban. Kaname és Kaien egyenesen álltak a kanapéval szemben, mindkettőjük arcán feszültség volt látható, ahhoz képest, hogy Kurosu próbált barátságos légkört teremteni a szobában.
Amikor Yuuki és Zero helyet foglalt a kanapén, az igazgató megköszörülte a torkát és elkezdett beszélni. - Az utóbbi években, annak a módját kerestem, hogyan hozhatnám össze a vámpírokat és az embereket, hogy egy biztonságos környezetbe, békésen éljen a két faj együtt.
A beszéd végén, Zero felállt és dühösen rázta az öklét. - Ez lehetetlen. A vámpírok le akarják mészárolni az embereket.
- Hadd fejezzem be, Zero - mondta Kurosu, kedvesen félbeszakítva a fiatalokat. - Éppen ezért vesz Kaname részt a tervemben.
Kaname előre lépett, és folytatta. - Kaien egy iskolát akar építeni, a Kurosu Akadémiát, ahol a vámpírok és emberek egyszerre járhatnak iskolába. Te, Kiryuu, és Yuuki velem együtt fog részt venni ebben. Két osztály lesz: a nappali tagozat embereknek, míg az esti tagozat vámpíroknak. Az osztálytermeket a diákok megosztják majd.
- Mi fogja visszatartani a vámpírokat az emberektől? - kérdezte Zero.
Kaien rámosolygott Yuukira és Zeróra. - Itt jöttök ti a tervbe.

***
Beletelt egy hónapba, mire felépült az iskola, és a két kollégium épülete. Kaien rábízta Yuukira és Zeróra a munkát, nekik kellett berendezni a kollégiumokat a bútorokkal, asztalokat tolni a tantermekbe, és más fontos dolgokat csinálni a vadonatúj épületben. Kaname végig jelen volt, terjesztette a dolgokat a vámpír társadalomban, összegyűjtötte a megbízható vámpírokat, akik részt tudnak venni Kurosu békés együttéléses álmában.
Még egy hónapot igénybe vett, hogy az Akadémia teljesen kész legyen. De teljesen megérte, mert a Kurosu Akadémia valóban gyönyörű volt. Nem csak a fizikai megjelenés. Ami mellett állt, amit képviselt - a lehetetlennek tűnő béke a fajok között -, ez tette még elvarázsolóbbá.
Úgy tűnt, hogy, ha a munkát elvégzik, végre fellélegezhetnek.
Yuuki éppen kibámult az egyik tanterem ablakán a főépületben, amelyikben takarított (mivel a diákok egy héten belül megérkeznek), amikor meglátta, hogy több elegáns fekete autó gördül be az Akadémia területére. Volt egy enyhe aurája az autóknak, ami ijedtséggel és izgatottsággal töltötte el őt.
Ő folytatta a bámészkodást az ablakban, azzal a szándékkal, hogy megtudja kik érkeztek.
Az első, aki kilépett az egyik autóból, Kaname volt.
Yuuki szemei kikerekedtek a meglepetéstől és az ujjongástól, és kinyitotta az ablakot.. Habár ő három emeletnyire volt, az ugrás egyszerű lenne neki. Rámászott az erkélyre, és már kész volt arra, hogy a földre érkezzen.
De amit következőleg látott megállította őt, és odafagyott a párkányra.
Egy gyönyörű, szőke lány lépett ki ugyanabból az autóból, és utána Kaname oldalára állt. Yuuki szíve megdobbant, amikor meglátta, hogy Kaname enyhén a lányra mosolygott.
Kaname csak neki szokott mosolyogni.
Yuukin erőt vett a féltékenység, és kiugrott az ablakon, miközben mások is kiszálltak a többi autóból is.
Amikor Kaname meghallotta a landolását, Yuuki felé fordult, és nézte őt, míg a lány felé igyekezett. Volt egy kis feszültség és szigor a fiú testtartásában, ami Yuukit idegessé tette.
Ennek ellenére, Yuuki vidám mosolygott rá. - Kaname, végre itt vagy!
Kaname enyhén mosolygott. - Yuuki.
Kinyújtotta a kezét felé, és a lány megragadta azt. Ujjaik összefonódtak, és Kaname gyengéden megölelte őt. - Hogyan volt ma az én kedvesem?
Mielőtt Yuuki válaszolhatott volna, megérzett egy kezet a vállán, ami hátra húzta őt, távol Kanamétől. - Jól van, vigyázok rá azóta, mióta te túl elfoglalt vagy hozzá. - Zero hangja tele volt méreggel, mint mindig, amikor Kanaméhez beszélt. Lenézett Yuukira. - Mit csinálsz te itt egyébként? Kurosu szeretné, ha takarítanál.
- Én takarítottam - mondta Yuuki védekezve, miközben a homlokát ráncolta Zeróra. Visszanézett Kanamére, és sóhajtott. - De igaza van, úgyhogy visszamegyek takarítani.
Kaname bólintott.
- Talán később találkozhatnék a... barátaiddal. - A barátok szó kimondásakor Yuuki szeme akaratlanul is a szőke lányra tévedt, majd vissza Kanamére. Nem tetszett neki az a nyílvánvalóan vidám tekintet az arcán.
Kaname odalépett hozzá lassan, gúnyosan. Lehajolt, így szemmagasságba kerültek. A fiú szépsége lélegzetállító volt ilyen közel, mint a lányé Kanamének, Yuuki észrevette, hogy a másik habozott, és vett egy mély lélegzetet, mielőtt folytatná. Egy kis, szórakozott mosoly volt a száján, ami megrándult. - Kedves lány. - a rekedt hangja meglepte Yuukit, mert ez volt az első alkalom, hogy valaha így hallotta. Ettől a lába gyengévé vált. - Féltékeny vagy?
Yuuki arca kipirult, és ellépett Kanamétől, enyhén irritálva. Éppen elindult volna onnan, de Kaname elkapta a kezét, és visszahúzta. Hirtelen egy gyors, meglepően kemény csókot nyomott az arcára, mielőtt elengedte volna. - Menj Zeróval, és fejezd be a munkát. Én majd elvezetem az éjszakaisokat a kollégiumukba. Amikor végzel, csatlakozz hozzám. És majd bemutatlak a... barátaimnak.
Zero megragadta Yuukit a könyökénél fogva, és elhúzta Kanamétől, vissza az épület felé.

***
- Mit szeretnél, hogy mit csináljunk? - kérdezte Yuuki, meglepetten.
- Szeretném, ha te és Zero lenne a nappali tagozatosak prefektusa. Te fogjátok őket megvédeni az estisektől - ismételte Kurosu.
Zero arca gúnyossá vált, mire az Igazgató és Yuuki kérdően ránéztek. Úgy látszott, hogy a fiú egy pillanatig habozott, mielőtt megszólalt. - Ha valami rosszul jön ki, nem vagyok benne biztos, hogy Yuuki nem a vámpírok mellé áll hűségből.
Yuuki összevonta a szemöldökét, kissé fájt neki, hogy Zero nem hiszi, hogy ő a helyes dolgot tenné akkor. - Ha valami rosszul sül ki, és az az emberek hibája lesz, kinek az oldalán állsz majd, Zero? - kérdezte. - Ez egy kegyetlen kérdés volt, mert mindannyian tudták, hogy mi lesz a válasz.
Ő biztosa az emberek oldalán állna.
Yuuki vidáman rámosolygott Zeróra. - Meg fogunk egymásban bízni, és biztonságban tartjuk a két osztály egymástól. Oké?
Zero nem mondott semmit, így a lány a hallgatását igennek könyvelte el.
Odafordult az igazgatóhoz. - Mik lennének a prefektusok feladatai?
Kurosu készségesen rámosolygott, örült, hogy nem kell vele vitatkoznia, hogy együtt működjön. - Zero a nappali tagozatba fog járni, mivel még nem ébredt fel benne a vámpír énje. Valamint éjszakánként mindketten járőrözni fogtok.
Yuuki megfagyott. - De mi lesz az én tanulmányaimmal?
- Kaname rendelkezésedre állította Takumát, az egyik éjszakai tagozatost, aki magán órákat ad majd neked. Szerette volna maga csinálni a dolgot, de mivel ő a vezetője az Esti Tagozatnak, és mint tudod, nagyon magas pozíciója van a vámpír társadalomban, Kaname túl elfoglalt lesz.
Yuuki szíve bánatosan megdobbant a hírre. Megpróbálta nem mutatni a csalódottságot az arcán, de a nyugtalan pillantás Zerótól azt hirdette, hogy nem sikerült neki.
Néhány perc múlva, amíg Kurosu magyarázott, és míg megkapták a vámpír elleni fegyvereket - Zero a Bloody Rose-t, és Yuuki botot -, mindketten elindultak a munkájukat végezni az Akadémia körül.

***
Yuuki letörölte a verejtéket a homlokáról, ahogy a tantermeket söpörte ki. Már több órán keresztül dolgozott, és az éjszakának is nemsokára vége volt. Azt gondolta, hogy az Igazgató és Zero már rég elment aludni, de meglepetésére, Zero lépett az osztályterembe, ahol takarított, majd leült az egyik asztalra, és őt nézte.
Néhány perc csend után, Yuuki megállt a söprögetésben és szembefordult Zeróval. - Mit csinálsz itt ilyen későn? - kérdezte kíváncsian.
- Azt hiszem, hozzá kell szoknom, hogy ilyen későig fent maradok, mivel én leszek az egyik járőröző és az egyik iskolai védő is.
A téma, amit még kezdetben izgatottságot hozott a lánynak, csak rettegést eredményezett. Bár a lány megpróbálta ezt elrejteni Zero elől, de ő végig látta a színjátékot. - Ez biztos jó móka lesz...
- Miért voltál olyan csalódott korábban? - kérdezte Zero. - Miért vagy még mindig csalódott.
Yuuki sóhajtott. - Nem fontos.
- Ez azért van, mert nem Kaname fog téged tanítani, ugye? - Zero hangja váddal lett teli.
Yuuki dühösen és védekezően Zeróra meredt. - Ennek semmi köze Kanaméhez.
- Oh, igazán? - a fiú hangjában hallani lehetett, hogy nem hisz neki.
- Oh, igazán - mondta válaszként, de haragját már eltompították a könnyek, amik a szemében csillogtak.
Zero előidézte Yuuki hiányérzetét az életében, amit onnan tudott, hogy érezte a gyengeséget a lány hangjában, és a könnyeket is látta. - Tudtam. Milyen hülye ok, hogy csalódott legyél. - elindult az ajtó felé, de megállt, amikor hallott egy pufa puffanást. Amikor hátranézett, látta, hogy Yuuki összerogyott a térdeire.
Yuuki visszaült a sarkaira, és kezei petyhüdten hevertek az ölében. Szemeit lesütötte, miközben beszélt. - Egész életemben korlátozva voltam. Csak néhány emberrel találkozhattam, de mindig be voltam zárva. Sose volt rá esélyem, hogy sok ember között lehessek. Végül kapok egy esélyt, hogy része legyek az Esti tagozatnak... és elvették tőlem. Sose fogok velük közös órákra járni. Hogyan kéne barátokat, vagy végül élettapasztalatot szereznem így elzárva, ha sose vagyok körülvéve emberekkel?
Zero csak tehetetlenül és bizonytalanul nézte őt, hogy mit mondjon neki vigasztalásképp. A lánynak igaza volt, és ő ezt tudta. Ha már nincs is fogságban, de még mindig egy gondosan ellenőrzött környezetben él. Ez mérgessé tette őt, mert tudta, hogy ez Kaname hibája.
De Zero semmit se mondott, csak állt ott némán, amíg Yuukinak sikerült erőt venni magán, hogy mosolyogjon. Végül, néhány perc hallgatás után, a mosoly igazivá vált. - Biztos vagyok benne, hogy ez jó szórakozás lesz. - mondta reménykedően. - És ha sikerül nekünk a Nappali és Esti tagozatot biztonságban tartani, büszke leszek arra, hogy prefektus vagyok.
A lány hirtelen hangulatváltozása az összeomlás széléről, meglepte őt. Valaki aki ilyen gyorsan meg tud gyógyulni, egy ilyen mély aggályból, azt bizonyította, hogy milyen erős az a személy. A mély elismerés erejét tört a mellkasában, és enyhe nyomást idézett elő.
Ennek ellenére, egy enyhe és nagyon ritka mosoly formálódott ki Zero száján, ahogy nézett Yuukira, aki még mindig a földön térdelt.

Harmadik fejezet

A következő hetek nehezek voltak. Yuuki küzdött, hogy összebarátkozzon Zeróval, miközben, ugyanabban az időben, a fiú harcolt, hogy távolságot tartson tőle. De lassan a gondosan felépített fala elkezdett omladozni Yuuki állandó kitartása és kedvessége alatt.
Ennek ellenére, volt pár hátráltatója ennek az útnak. A barátság szövődése már folyamatban volt, mert Yuukinak és Zerónak is túlságosan is szüksége volt a másikra.
***
- Jó reggelt Zero-kun! - köszönt Yuuki boldogan, ahogy belépett a konyhába, ahol már Kaien a vacsorát készítette, és Zero edényeket, tányérokat szedett össze, hogy megterítse az asztalt.
Zero megforgatta a szemeit a lány vidám köszöntésére, és átadta neki az edényeket.
- Kurosu-san, jó reggelt! - mondta vidáman mosolyogva.
A szőke férfi elfordult a tűzhelytől, arcán már-már túl boldog mosollyal is.
- Az én édes lányom! Hogy aludtál? - Az igazgató észre sem vette, hogy a vacsora már égett mögötte a tűzhelyen, bár az íze már nem is lehetne rosszabb, mint amilyen eredetileg volt.
- Nagyon jól, köszönöm - mondta Yuuki, és elkezdte megteríteni az asztalt, míg Kaien ismét főzni kezdett
Zero, ennek ellenére, mozdulatlan maradt és csak csendben nézte Yuukit.
Yuuki nemsokára felnézett rá, miután megérezte, hogy figyelik őt és kérdően megdöntötte a fejét. - Valami baj van, Zero?
Zero először nem válaszolt, csak elfordította a fejét Kurosura, majd vissza a lányra. Amikor a fiú éppen nem nézett rá, a lány elmozdult az asztal mellől, egyenesen Zero elé állva, kezeivel még mindig tartva a tányérokat, amiket még az asztalra kéne raknia.
A fiú szemei újra Yuukin telepedtek meg, és az ő örökös ránca elmélyült egy kicsit. - Ő a lányának hív, de te nem vagy az, ugye?
Yuuki szemei kikerekedtek, és az igazgató elfordult a vacsorától, ismét Zeróra nézve feszülten. Yuuki tekintete kissé megnyugodott, és a mosoly lassan lehervadt az arcáról.
- Nem - mondta kissé elmosolyodva, bánatosan. Néhány csendes pillanat után, amikor már úgy tűnt, hogy Zero nem fog beszélni ismét, Yuuki visszafordult az asztalhoz, arcán egy fényes, de nyílvánvalóan hamis mosollyal.
- Akkor miért vagy itt? - kérdezte Zero.
Yuuki megdermedt, és szemei Kurosura villogtak, mielőtt a tekintete megállapodott a földön. - A szüleim meghaltak.
Csend.
Yuuki ismét mosolygott és szembefordult Zeroval. Boldogan kezdett beszélni. - Én még mindig...
- Biztosan vagyok benne, hogy ők megérdemelték a halálukat.
Yuuki hangja azonnal elhalt, és egy pillanattal később, a tányérok kiestek a kezéből, és széttörtek a földön.
- Zero! - szidta Kurosu, majd az egyik kezét Yuuki vállára helyezte, amitől a lány összerezzent.
Yuuki kezei ökölbe szorultak, a düh és a fájdalom a szemében csillogott. Bár könnyek csurogtak le az arcán, a hangja erős és szilárd volt. - A szüleim jó emberek voltak. Az életüket áldozták, hogy megvédjenek. Nincs jogod mondani ilyen borzalmas dolgot, ha te nem ismerted őket.
- De ők nem emberek, hanem szörnyetegek voltak - mondta Zero dühösen, a lány szavai meg se érintették őt.
Yuuki haragja elhalványult, és minden ami maradt, az a fájdalom volt. Még több könny csurgott le az arcán, és a fejét kissé oldalra döntötte. - Én egy szörny vagyok? - Szemei nagyra nyitottak és ártatlanok voltak.
Zero szemei kikerekedtek, nyögve mondta a szavakat: - Nem, te nem, én nem úgy értettem...
Amikor Zero szavai elhaltak, kellemetlen csönd telepedett a konyhára.
Végül, Yuuki kezdett el beszélni: - Sajnálom, hogy a szüleidet olyan emberek ölték meg, mint én. De ez nem azt jelenti, hogy mindenki az én fajomból szörnyeteg, és nem minősíthető embereknek. Ez nem ad rá neked jogot, hogy ilyen borzalmas dolgokat mondj.
Zero hallgatott, de a sajnálat nyilvánvaló volt az arcán.
Ennek ellenére, ő nem mondott semmit se Yuukinak, ahogy a lány elment mellette, ki felé menet a konyhából.

***
Egy héttel később, mindannyian az ebédlőasztalnál ültek, és a vacsorájukat ették. Yuuki és Zero még mindig nem beszélt egymással azóta. Teljes csendben étkeztek, figyelmen kívül hagyva Kurosu próbálkozását, hogy rábírja őket a beszélgetésre.
Nemsokára a csengő megszólalt hangosan a tökéletes csendben.
Yuuki Kaienhez fordult reménykedő tekintettel, és amikor az bólintott, a lány felugrott a székéről és az ajtó felé kezdett el rohanni.
A lány kitárta azt, és egy igazi, ragyogó mosoly kúszott fel az arcára. Ezen a hideg, havas éjszakán, Kaname állt az ajtón kívül, egy sál volt a nyaka köré tekerve, fekete kabátját fújta a hideg szél. Fekete haja az arca körül táncolt, és enyhén mosolygott, amikor meglátta, hogy ki nyitotta ki az ajtót.
- Kaname! - kiáltotta Yuuki és szorosan megölelte a bátyját.
Kaname lehajolt, és a karjait a húga köré csúsztatta, mielőtt felemelte őt. Belépett a szobába és becsukta mögöttük az ajtót, mialatt Yuuki elhelyezkedet a mellén, és a fejét a hajába és a nyakába fúrta. A fiú kicsit megborzongott, mikor a lány meleg lélegzete elérte a bőrét, és tovább lépett a házba.
Megállt a konyha ajtajában, Yuukit lerakta a lábára, majd óvatosan a háta mögé tolta őt.
A lány kikukucskált Zeróra, aki felállt a székéről, és késsel a kezében, dühösen meredt Kanamére. - Egy másik vámpír - vicsorogta. - Egy másik vámpír, mint az a nő.
- Zero - kezdte Kaien, de már késő volt.
Zero Kaname felé futott támadó szándékkal.
Yuuki Kaname elé állt védelmezően, de Zerónak nem sikerült időben reagálnia, és megállítania a kését.
- Nem!
A kés belemélyedt Yuuki karjába, vére megfestette a ruháját és a földet. Zero szeme kikerekedett és Kaname magához húzta Yuukit.
Az idő mintha megfagyott volna, a csend túl hosszú volt.
Kaname felemelte a húgát a karjaiba, majd becsukta a szemét, és óvatosan lenyalta a vérét, megtisztítva így a sebet. Amikor készen volt, a világ leggyengédebb csókját nyomta a karjára oda, ahol már a seb be is gyógyult.
A fiú kinyitotta a szemét, hogy megnézze Yuuki könnyes arcát, de a szeme fájdalommentes volt. Felmelte a lány fejét, hogy egészen szembe legyen vele, és finoman megcsókolta az arcát, letörölve ajkaival a könnycseppeket.
A meghitt pillanat megtört, amikor Zero ismét Kanamére támadt. A kés belefúródott Kaname karjába, és a tisztavérű kellemetlenül Zeróra pillantott Yuuki után
A fiú zihálva meredt Kanamére, és még mélyebbre döfte a kést. - Ne merj még egyszer hozzá érni, vámpír! Vedd le róla a gusztustalan kezeidet!
Kaname finoman a lábára állította Yuukit, és bár a lány kicsit ellenállt, ismét a háta mögé tolta őt. Kirántotta a kést a karjából, és elöntötte a harag, amit eddig visszafojtott Yuuki miatt. Szemei pirossá váltak, és Zero megborzongott tőle.
A kés hangosan csattant a padlón, amikor Kaname ledobta azt a földre.
A következő pillanatban, a kezeit már Zero nyaka köré kulcsolta és a falhoz tolta, eléggé erősen ahhoz, hogy Zero felkiáltson, de a falat ne tegye tönkre. Yuuki azonnal megragadta Kaname karját, és megpróbálta rávenni, hogy engedje el Zerót. - Oniisama, kérlek hagy abba! Ne bántsd őt!
Kaname ügyet sem vetett rá ebben a pillanatban, és nem szakította meg a szemkontaktust a másik fiúval. - Tudod, hogy milyen bűn a vámpírok között, megsérteni egy tisztavérűt? Ha még egyszer bántod a húgomat, vagy engem, meg foglak ölni! - Kaname már csak suttogott, de még így is hallotta mindenki a szobában. - Ha bántod az én Yuukimat, olyan fájdalmakban lesz részed, hogy könyörögni fogsz a halálért. - mondta, majd olyan hirtelen szabadon engedte Zerót, hogy a fiú térdre esett.
Kaname gyengéden megfogta Yuuki kezét és szájához emelte. Visszanézett Zeróra és találkozott a tekintetük. Szemei ismét vörösen felvillantak, ahogy megcsókolta Yuuki tenyerét. - És én meg fogom érinteni Yuukit, akár tetszik, akár nem. Ő az enyém. Ezt soha ne felejtsd el.
***
Később aznap este, miután Kaname elment, Yuuki a szobájában ült, és a nedves haját fésülte. Mikor kopogtattak az ajtón, felnézett, és érezte, hogy Zero áll ott.
Yuuki habozott. - Gyere be!
Zero is hezitált az ajtó mögött, mielőtt kinyitotta azt és belépett. Becsukta maga mögött, majd lassan közeledett Yuuki felé, aki az ágyon ült. Próbaképpen leült mellé.
Csöndben ültek, és úgy tűnt, mintha több óra telne el, mire Zero végül megszólalt.
- Én... én sajnálom - mondta halkan. - Nem akartalak bántani.
- Semmi baj - felelte Yuuki. A lány ránézett, szemei kissé esedezőek voltak. - Bocsánatot kéne kérned Kanamétől is.
Zero egy pillanatig hallgatott, gondosan megválogatta a szavait. - Tőled bocsánatot kérek, hogy bántottam őt, de tőle nem kérek elnézést.
Yuuki elkomorodott. - Miért támadtál neki?
Zero megráncolta a homlokát, és az arca eltorzult. - Mert ő egy... - itt elhallgatott, és az alsó ajkát harapdálta.
- Vámpír? Mint én - fejezte be Yuuki.
- Igen - mondta Zero, és ránézett hirtelen. - De te más vagy!
Yuuki ránca elmélyült.
Hirtelen megragadta Zero gallérját, és a földre rántotta. Követte a fiút, és a földre szorította, majd a csuklóját a feje mellé szegezte. Zero küzdött, de ő nem volt méltó ellenfele Yuuki felsőbb erejének. A lány megmutatta neki az agyarait, mire Zero megfagyott alatta.
- Én ugyan olyan vagyok, mint Kaname. Vámpír vagyok és tisztavérű. Egy percig se hidd, hogy én különbözöm tőle, mert ez nem igaz. - Yuuki arca meglágyult, és Zero megnyugodott kissé. - Én szeretnék a barátod lenni, de igazán. És szeretném, ha te is a barátom lennél. De ez csak akkor lehetséges számunkra, ha elfogadod azt, ami vagyok.
Még így maradtak néhány pillanatra, mielőtt Yuuki elengedte Zerót és felállt. Pár másodperces habozás után Zero is így tett.
- Jó éjszakát, Zero-kun - mondta neki Yuuki, visszafordulva Zeróhoz, majd az ágya felé vette az irányát.
Zero megállította Yuukit azzal, hogy köré csavarta a karjait és kétségbeesetten ölelte.
A fiú arca el volt rejtve, és ő soha nem tudta volna meg, hogy sír, ha nem érezte volna meg a könnycseppeket, amik végigcsurognak a nyakán, vagy a nedves ingét, bár ez a lány nedves hajától is lehetett. Az igazat megvallva, ez egyáltalán nem is számított.

Második fejezet

Hat évvel később

Minden alkalommal, amikor Kaname látogatást tervezett oda, Yuuki kint várta őt, akármilyen is volt az időjárás. Egy havas este, így álldogált kint egy szőrmével bélelt kabátban, de nem Kanaméra, hanem Kaienre várva..
Az igazgató kapott egy telefonhívást késő este, és komoly arccal rohant ki a házból, miközben egy rövid magyarázatot adott Yuukinak: - Az ajtót tartsd zárva és senkinek se nyisd ki! Ne is mozdulj el a házból! Nemsokára hazaérkezem, vigyázz magadra!
A lány az ablak mellett ülve nézett ki a függöny résein, várva bármilyen jelre, ami a visszatérését jelezheti.
Végül, körülbelül egy óra múlva, Kurosu hazaért, de Yuuki meglepetésére, nem volt egyedül.
Egy fiatal fiú kezét tartotta, aki szorosan a sarkában követte az igazgatót. A fiú sápadt bőréhez és fehér hajához szép, világos színű szemek társultak. Egy normális, aranyos kisfiúnak nézett volna ki, ha nem fedte volna be a vér. A szeme meg is erősítette ezt, hiszen eltértek egy átlagos gyerek szemeitől. Az övéi fájdalmasak, dühösek, és gyűlölködőek voltak.
Kurosu elengedte a fiút és közelebb lépett Yuukihoz.
Felemelte őt a karjaiban, mintha még mindig az a kisgyerek lenne, mint amikor először tartotta így és kivitte a szobából. Bevitte a szobájába, és becsukta mögöttük az ajtót. - Yuuki, azt hiszem az lesz a legjobb, ha ma estére itt maradsz, és nem jössz ki.
Kurosu elhagyta a szobát, hogy a fiúhoz mehessen, és bezárta maga mögött az ajtót.
Bár a zár nem igazán állíthatta meg őt, tudta, hogy Kurosu igazán azt akarta, hogy aznap ne hagyja el a szobát. FIgyelembe véve a kívánságát, Yuuki vonakodva telepedett le a szobájában, várva, hogy elteljen a hosszú éjszaka. Amikor elérkezett a hajnal, Yuuki lecsúszott az ágyra és elaludt.
Amikor felébredt, az este már elérkezett. Felállt, hogy megpróbálja kinyitni az ajtót, de Kurosu megelőzte őt, és az már nyitva volt. Próbaképpen kidugta a fejét a résen, mielőtt kilépett volna az üres folyosóra.
Ahogyan egyre közelebb jutott a konyhához, az érzékeny fülével egyre több dolgot hallott ki abból, amit az Igazgató mondott a tegnap esti fiúnak.
- ...ő nem olyan, mint az a nő. Ígérem. Igen, ő egy tisztavérű...- Erre a mondatra Yuukinak elállt a lélegzete. Miért osztott meg Kurosu egy ilyen információt ezzel a gyerekkel? Kaname biztosan mérges lenne, ha tudná. - ...de ő nem fog téged bántani. Az a nő őrült volt, de Yuuki a barátod lehet
A fiú csöndes volt, de Yuuki érezte a belőle sugárzó gyűlöletet, amint belépett a konyhába.
Yuuki azt az egyetlen dolgot mondta, amit megfelelőnek tartott abban a pillanatban, ahogy Kurosu mellé ment szembefordulva a fiúval.
- Szia, én Kuran Yuuki vagyok - mutatkozott be. Büszkén mondta a nevét, Kaname is mindig így tanította neki, hogy legyen büszke arra, ahogy a hatalom és tekintély sugárzik belőle.
- Yuuki - kezdte Kaien -, ez itt Kiryuu Zero.
A fiú még mindig nem szólalt meg, de a szeme mutatta, hogy mekkora harag gyülemlik fel benne pusztán a lány jelenléte miatt.
A bemutatkozást követő csönd utána, az igazgató elkezdett magyarázkodni. - Sajnálom a tegnapit Yuuki, de ezt kellett tennem. Tudod... Zerót és a családját megtámadta egy vámpír. Sajnos, Zero az egyetlen túlélője a támadásnak. Azért hívtak tegnap, hogy elvigyem magammal. Mostantól itt fog velünk lakni.
Yuuki szemei tágra nyíltak, úgy meglepte a hír.
- De Yuuki ezt el kell mondanom, mert Kaname azt akarta, hogy tudatában legyél a dolgoknak... - folytatta Kaien. - Zero és a családja vámpírvadászok.

***

Már hetek óta lakott Zero náluk, de az az este volt az egyetlen, amikor Yuuki valaha is beszélt vele. Valahányszor a lány közelebb akart menni hozzá, a fiú vagy elmenekült, vagy addig bámulta őt mereven, amíg az békén nem hagyta őt.
Yuuki már majdnem feladta, amikor végre talált egy lehetőséget arra, hogy közelebb kerüljön hozzá.
Kurosu lépett be a szobájába egy reggel, amikor ő még aludt az ágyában. Megrázta finoman, amire a lány felült, miközben a szemét dörzsölte és ásítozott.
- Yuuki - mondta. - Sajnálom, hogy felébresztettelek.
- Semmi baj - mondta fáradtan, elnyomva egy újabb ásítást.
Kaien kissé komor volt, szeme a szemüvege mögött nyugtalannak látszott. - Zero... lázas. Be kell mennem a városba, hogy keressek valakit, aki segítene neki.
Yuuki rosszalóan nézett rá, kicsit felbosszantva. - Tudod, én nem vagyok teljesen tudatlan. Tudom, hogy Zerót megmarta egy tisztavérű, ami azt jelenti, hogy maga is azzá válik. Emiatt kell valamit csinálnod, ugye?
Az igazgató ráncai elmélyültek és egy nagyot sóhajtott. - Kaname mindent elmond neked, ugye?
A lány szemei összeszűkültek. - Te és Kaname semmit se mondtok el nekem. Én csak elég ügyes vagyok ahhoz, hogy kitaláljak dolgokat saját magamtól - mondta, majd felállt és elindult az ajtó felé. - Megyek, és vigyázok Zeróra, amíg te távol vagy. Feltételezem, ezért ébresztettél fel engem.
Kaien követte őt, és együtt mentek végig a folyosón.
A lány megállt Zero ajtajánál, és addig állt ott, amíg meg nem hallotta a bejárati ajtó csapódását, jelezve, hogy Kurosu eltávozott
Vett egy mély lélegzetet, majd megfogta a hideg kilincset Zero ajtaján és kitárta.
Először, Yuukinak egy pillanatába telt, mire meglátta Zerót a szobában. Azt hitte, hogy az ágyban lesz, de az üres volt, az ágynemű gyűrötten feküdt rajta. Szemeivel végigpásztázta a szobát, és végül a sarokban pillantotta meg őt összehúzódva.
Elkezdett közeledni hozzá, de meglátta, hogy a fiú teste remeg. Sápadt arca eltorzult a fájdalomtól, és verejtékezett. A következő pillanatban Yuuki megérezte a vér szagát és elkezdte keresni a forrást Zero testén. Az a kezével a nyakát szorította - ott, ahol a vámípr megharapta őt -, és körmeivel kikezdte a nyakát, vérzést okozva ezzel. Addig karcolta a nyakát, amíg a vér patakokban nem kezdett el csurogni, átitatva vele a bőrét és a ruháját.
Yuuki ösztönösen reagált, és elhúzta a fiú kezét messze a nyakától, míg a másikat a falhoz szögezte. Zero szemei dühössé váltak, a fájdalmat is elfeledte egy pillanatra. - Vedd le rólam a kezeidet, vámpír - mondta vicsorogva. A fiú erősebb volt, mint ahogy azt Yuuki gondolta, így könnyedén hátradobta magától. A lány csak egy pillanatig zuhant, mielőtt kecsesen a lábaira érkezett. Ismét szembefordult Zeróval, aki lihegve, zihálva szorította a mellét a fájdalomtól.

A lány óvatosan újra közeledni kezdett hozzá. Mielőtt még túl közel lett volna hozzá, ismét ellökte őt messzire, mire az hanyatt esett. Az esés fájdalmától könnyek árasztották el a szemét, és amikor a kezét elhúzta az arcáról, az vértől volt foltos.
Amikor Yuuki ránézett Zeróra, a fiú szemei szélesre meredtek. Mielőtt még megállíthatta volna magát a lány, szemeiből könnyek kezdtek el potyogni, mire a másik szemei bűnösen rándultak össze.
Zero lélegzete megállt, és kezeivel ismét a mellét szorította, szemeit becsukta. Mielőtt a lány felkelt volna, hogy segítsen neki, a fiú kinyitotta a szemeit, és felküzdötte magát a kuporodott álláspontjából a sarokban.
Néhány ingatag lépéssel odament hozzá, majd letérdelt előtte. - Jól vagy? - kérdezte feszült hangon. Fogait összeszorította a fájdalomban, de még így is képest volt arra, hogy kikényszerítse a szavakat.
Egy pillanattal a hezitálás után - ami inkább a sokk miatt volt, mint a bizonytalanság miatt -, Yuuki bólintott. Lassan felállt, egyik kezével még mindig a fájó arcát fogta, míg a másikat Zerónak ajánlotta fel.
Bár ő nem fogadta el, de feltápászkodott és megállt az oldalán.
Yuuki lefektette a fiút az ágyba, majd elment a fürdőszobába nedves ruháért. Nemsokára visszament mellé, és Zero harc nélkül hagyta, hogy a lány megtörölje az izzadt arcát. Az arca kipirult és eltorzult kissé a fájdalomtól, de már nem remegett, mint azelőtt. A lány kíváncsi volt arra, hogy vajon, csak bátornak akar előtte látszani, hogy ne mutassa a fájdalmat.
Yuuki az ágy szélén ült, a fiú arcát törölgette, és néhány nyugtató szavat suttogott, addig, amíg meg nem érkezett Kurosu néhány órával később.
Az igazgató visszazárta Yuukit a szobájába, mielőtt egy idegent hozott Zero szobájába.
Amikor Yuuki visszatért az oldalára, Zero már mélyen aludt.
A festék és varázslat illata volt benne a levegőben. Yuuki döbbenten és megígézve bámult Zero nyakára.
Elütve a sápadt bőrétől... egy fekete tetoválás volt rajta a nyakán.
Meghallva a zihálását, Zero szemei kinyíltak. A pillantása Yuukin időzött, aki észrevette, hogy szemeiből eltűnt a fájdalom. Sajnos, a harag és a gyűlölet visszatért.
Habár, lehet, hogy Yuuki csak képzelődött, de mintha egy árnyalatnyival kevesebb haraggal és gyűlölettel nézett volna rá a nagy, szép szemeivel.
Talán még van remény a barátsága.