Második fejezet

Hat évvel később

Minden alkalommal, amikor Kaname látogatást tervezett oda, Yuuki kint várta őt, akármilyen is volt az időjárás. Egy havas este, így álldogált kint egy szőrmével bélelt kabátban, de nem Kanaméra, hanem Kaienre várva..
Az igazgató kapott egy telefonhívást késő este, és komoly arccal rohant ki a házból, miközben egy rövid magyarázatot adott Yuukinak: - Az ajtót tartsd zárva és senkinek se nyisd ki! Ne is mozdulj el a házból! Nemsokára hazaérkezem, vigyázz magadra!
A lány az ablak mellett ülve nézett ki a függöny résein, várva bármilyen jelre, ami a visszatérését jelezheti.
Végül, körülbelül egy óra múlva, Kurosu hazaért, de Yuuki meglepetésére, nem volt egyedül.
Egy fiatal fiú kezét tartotta, aki szorosan a sarkában követte az igazgatót. A fiú sápadt bőréhez és fehér hajához szép, világos színű szemek társultak. Egy normális, aranyos kisfiúnak nézett volna ki, ha nem fedte volna be a vér. A szeme meg is erősítette ezt, hiszen eltértek egy átlagos gyerek szemeitől. Az övéi fájdalmasak, dühösek, és gyűlölködőek voltak.
Kurosu elengedte a fiút és közelebb lépett Yuukihoz.
Felemelte őt a karjaiban, mintha még mindig az a kisgyerek lenne, mint amikor először tartotta így és kivitte a szobából. Bevitte a szobájába, és becsukta mögöttük az ajtót. - Yuuki, azt hiszem az lesz a legjobb, ha ma estére itt maradsz, és nem jössz ki.
Kurosu elhagyta a szobát, hogy a fiúhoz mehessen, és bezárta maga mögött az ajtót.
Bár a zár nem igazán állíthatta meg őt, tudta, hogy Kurosu igazán azt akarta, hogy aznap ne hagyja el a szobát. FIgyelembe véve a kívánságát, Yuuki vonakodva telepedett le a szobájában, várva, hogy elteljen a hosszú éjszaka. Amikor elérkezett a hajnal, Yuuki lecsúszott az ágyra és elaludt.
Amikor felébredt, az este már elérkezett. Felállt, hogy megpróbálja kinyitni az ajtót, de Kurosu megelőzte őt, és az már nyitva volt. Próbaképpen kidugta a fejét a résen, mielőtt kilépett volna az üres folyosóra.
Ahogyan egyre közelebb jutott a konyhához, az érzékeny fülével egyre több dolgot hallott ki abból, amit az Igazgató mondott a tegnap esti fiúnak.
- ...ő nem olyan, mint az a nő. Ígérem. Igen, ő egy tisztavérű...- Erre a mondatra Yuukinak elállt a lélegzete. Miért osztott meg Kurosu egy ilyen információt ezzel a gyerekkel? Kaname biztosan mérges lenne, ha tudná. - ...de ő nem fog téged bántani. Az a nő őrült volt, de Yuuki a barátod lehet
A fiú csöndes volt, de Yuuki érezte a belőle sugárzó gyűlöletet, amint belépett a konyhába.
Yuuki azt az egyetlen dolgot mondta, amit megfelelőnek tartott abban a pillanatban, ahogy Kurosu mellé ment szembefordulva a fiúval.
- Szia, én Kuran Yuuki vagyok - mutatkozott be. Büszkén mondta a nevét, Kaname is mindig így tanította neki, hogy legyen büszke arra, ahogy a hatalom és tekintély sugárzik belőle.
- Yuuki - kezdte Kaien -, ez itt Kiryuu Zero.
A fiú még mindig nem szólalt meg, de a szeme mutatta, hogy mekkora harag gyülemlik fel benne pusztán a lány jelenléte miatt.
A bemutatkozást követő csönd utána, az igazgató elkezdett magyarázkodni. - Sajnálom a tegnapit Yuuki, de ezt kellett tennem. Tudod... Zerót és a családját megtámadta egy vámpír. Sajnos, Zero az egyetlen túlélője a támadásnak. Azért hívtak tegnap, hogy elvigyem magammal. Mostantól itt fog velünk lakni.
Yuuki szemei tágra nyíltak, úgy meglepte a hír.
- De Yuuki ezt el kell mondanom, mert Kaname azt akarta, hogy tudatában legyél a dolgoknak... - folytatta Kaien. - Zero és a családja vámpírvadászok.

***

Már hetek óta lakott Zero náluk, de az az este volt az egyetlen, amikor Yuuki valaha is beszélt vele. Valahányszor a lány közelebb akart menni hozzá, a fiú vagy elmenekült, vagy addig bámulta őt mereven, amíg az békén nem hagyta őt.
Yuuki már majdnem feladta, amikor végre talált egy lehetőséget arra, hogy közelebb kerüljön hozzá.
Kurosu lépett be a szobájába egy reggel, amikor ő még aludt az ágyában. Megrázta finoman, amire a lány felült, miközben a szemét dörzsölte és ásítozott.
- Yuuki - mondta. - Sajnálom, hogy felébresztettelek.
- Semmi baj - mondta fáradtan, elnyomva egy újabb ásítást.
Kaien kissé komor volt, szeme a szemüvege mögött nyugtalannak látszott. - Zero... lázas. Be kell mennem a városba, hogy keressek valakit, aki segítene neki.
Yuuki rosszalóan nézett rá, kicsit felbosszantva. - Tudod, én nem vagyok teljesen tudatlan. Tudom, hogy Zerót megmarta egy tisztavérű, ami azt jelenti, hogy maga is azzá válik. Emiatt kell valamit csinálnod, ugye?
Az igazgató ráncai elmélyültek és egy nagyot sóhajtott. - Kaname mindent elmond neked, ugye?
A lány szemei összeszűkültek. - Te és Kaname semmit se mondtok el nekem. Én csak elég ügyes vagyok ahhoz, hogy kitaláljak dolgokat saját magamtól - mondta, majd felállt és elindult az ajtó felé. - Megyek, és vigyázok Zeróra, amíg te távol vagy. Feltételezem, ezért ébresztettél fel engem.
Kaien követte őt, és együtt mentek végig a folyosón.
A lány megállt Zero ajtajánál, és addig állt ott, amíg meg nem hallotta a bejárati ajtó csapódását, jelezve, hogy Kurosu eltávozott
Vett egy mély lélegzetet, majd megfogta a hideg kilincset Zero ajtaján és kitárta.
Először, Yuukinak egy pillanatába telt, mire meglátta Zerót a szobában. Azt hitte, hogy az ágyban lesz, de az üres volt, az ágynemű gyűrötten feküdt rajta. Szemeivel végigpásztázta a szobát, és végül a sarokban pillantotta meg őt összehúzódva.
Elkezdett közeledni hozzá, de meglátta, hogy a fiú teste remeg. Sápadt arca eltorzult a fájdalomtól, és verejtékezett. A következő pillanatban Yuuki megérezte a vér szagát és elkezdte keresni a forrást Zero testén. Az a kezével a nyakát szorította - ott, ahol a vámípr megharapta őt -, és körmeivel kikezdte a nyakát, vérzést okozva ezzel. Addig karcolta a nyakát, amíg a vér patakokban nem kezdett el csurogni, átitatva vele a bőrét és a ruháját.
Yuuki ösztönösen reagált, és elhúzta a fiú kezét messze a nyakától, míg a másikat a falhoz szögezte. Zero szemei dühössé váltak, a fájdalmat is elfeledte egy pillanatra. - Vedd le rólam a kezeidet, vámpír - mondta vicsorogva. A fiú erősebb volt, mint ahogy azt Yuuki gondolta, így könnyedén hátradobta magától. A lány csak egy pillanatig zuhant, mielőtt kecsesen a lábaira érkezett. Ismét szembefordult Zeróval, aki lihegve, zihálva szorította a mellét a fájdalomtól.

A lány óvatosan újra közeledni kezdett hozzá. Mielőtt még túl közel lett volna hozzá, ismét ellökte őt messzire, mire az hanyatt esett. Az esés fájdalmától könnyek árasztották el a szemét, és amikor a kezét elhúzta az arcáról, az vértől volt foltos.
Amikor Yuuki ránézett Zeróra, a fiú szemei szélesre meredtek. Mielőtt még megállíthatta volna magát a lány, szemeiből könnyek kezdtek el potyogni, mire a másik szemei bűnösen rándultak össze.
Zero lélegzete megállt, és kezeivel ismét a mellét szorította, szemeit becsukta. Mielőtt a lány felkelt volna, hogy segítsen neki, a fiú kinyitotta a szemeit, és felküzdötte magát a kuporodott álláspontjából a sarokban.
Néhány ingatag lépéssel odament hozzá, majd letérdelt előtte. - Jól vagy? - kérdezte feszült hangon. Fogait összeszorította a fájdalomban, de még így is képest volt arra, hogy kikényszerítse a szavakat.
Egy pillanattal a hezitálás után - ami inkább a sokk miatt volt, mint a bizonytalanság miatt -, Yuuki bólintott. Lassan felállt, egyik kezével még mindig a fájó arcát fogta, míg a másikat Zerónak ajánlotta fel.
Bár ő nem fogadta el, de feltápászkodott és megállt az oldalán.
Yuuki lefektette a fiút az ágyba, majd elment a fürdőszobába nedves ruháért. Nemsokára visszament mellé, és Zero harc nélkül hagyta, hogy a lány megtörölje az izzadt arcát. Az arca kipirult és eltorzult kissé a fájdalomtól, de már nem remegett, mint azelőtt. A lány kíváncsi volt arra, hogy vajon, csak bátornak akar előtte látszani, hogy ne mutassa a fájdalmat.
Yuuki az ágy szélén ült, a fiú arcát törölgette, és néhány nyugtató szavat suttogott, addig, amíg meg nem érkezett Kurosu néhány órával később.
Az igazgató visszazárta Yuukit a szobájába, mielőtt egy idegent hozott Zero szobájába.
Amikor Yuuki visszatért az oldalára, Zero már mélyen aludt.
A festék és varázslat illata volt benne a levegőben. Yuuki döbbenten és megígézve bámult Zero nyakára.
Elütve a sápadt bőrétől... egy fekete tetoválás volt rajta a nyakán.
Meghallva a zihálását, Zero szemei kinyíltak. A pillantása Yuukin időzött, aki észrevette, hogy szemeiből eltűnt a fájdalom. Sajnos, a harag és a gyűlölet visszatért.
Habár, lehet, hogy Yuuki csak képzelődött, de mintha egy árnyalatnyival kevesebb haraggal és gyűlölettel nézett volna rá a nagy, szép szemeivel.
Talán még van remény a barátsága.