Tizenegyedik fejezet

Kaname megállt néhány lépésnyire Yuukitól, és szótlanul meredt rá. Az ereje teljesen leigázta a lányét, olyannyira, hogy húga mozgásképtelenné vált. Kaname összerezzent, mikor találkozott a szemük, és meglátta abban a fájdalmat és az árulást.
A fiú lehajolt, és felemelte testvérét a földről. A lány kis, törékeny teste olyan könnyű volt neki, mint egy tollpihe. Yuuki küzdött a karjai között, és bár Kaname majd' belehalt a gondolatba, hogy bántotta őt, helyes volt a tette. - Nincs jogod ilyen hatáskörben használni az erődet visszaélés céljából, Yuuki.
Yuuki szemei tágra nyíltak, és abba hagyta a küzdelmet, hogy kiszabaduljon. Elfordította a fejét Kanamétől, és a többiekre nézett.
De az, amit látott, fojtogatta a torkát, és könnyeket csalt a szemébe.
Az estisek ott köröztek lassan, próbálva megtartva a hidegvérüket, mintha bármely gyors mozgás zavarodást okozna. Szemük tágra nyílt a félelemtől, őket is meglepte a dolog, ami történt. De még a félelemnél is rosszabb volt az árulás a szemükben, amikor Yuukira néztek.
Kaname óvatosan a lábára állította Yuukit, és a karjait óvóan köré tekerte. A lány nem volt abban biztos, hogy most őt védi meg Kaname az estisektől, vagy őket tőle.
Yuuki gyengéden kibújt Kaname karjai alól, és a bátyja hagyta is ezt neki. Elindult a többiek féle, óvatosan, hogy ne érjen hozzájuk, és figyelmen kívül hagyva azt is, hogy a vámpírok eltávolodnak tőle, ahogy ő egyre közelebb ér hozzájuk. Bizonytalanul, hogy az állát magasan kéne tartani, vagy a földet kéne pásztáznia szégyenében, szemével a céljára összepontosított. Zeróra.
Ő ott ült a földön, a támadók középpontjában, elfeledetten és sokkos állapotban. Yuuki lehajolt hozzá, és megfogta a kezét. Szemei hidegek voltak, és megszólalt: - Menj az Igazgatóhoz, és mondd el neki, hogy mit tettél.
Zero legyőzötten bólintott.
- Kain - mondta Yuuki halkan, és a megszólított azonnal felkapta a fejét. A természetellenesen gyors reagálástól összerezzent a lány. - Kérlek, győződj meg róla, hogy elmegy az Igazgató irodájába. Ez nem egy parancs, ez csak egy kérés. Én... - nyelte Yuuki vissza a könnyeit. - Kérlek.
Kain némán bólintott, majd eltűnt Zeróval együtt a fák rengetegében.

***
Yuuki ezután visszatért Kanaméhoz, és megállt előtte lehajtott fejjel. Bátyja se nem érintette, se nem vigasztalta őt, pedig a lány pont erre vágyott. Erre egy újabb zokogás csúszott ki a száján. Nemcsak, hogy ő visszaélt a hatalmával ma éjjel, még sírt is a többi vámpír előtt. Ez egy bűn volt a tisztavérűek számára.
- Menj vissza a szobádba Yuuki - mondta Kaname. - A büntetésedet később szabom ki.
Yuuki ijedten felkapta a fejét. Számított a szidásra, de büntetésre egyáltalán nem. Kaname tényleg meg tudná büntetni őt?
- Nem! - kiáltott fel Aidou. A tiltakozásának hangerejétől a többiek ijedten felugrottak. Kaname csak bámult rá, míg Yuuki továbbra is a földet pásztázta.
- Nem? - kérdezte Kaname, miközben a fejét oldalra döntötte, és kíváncsian nézte Aidout.
- Ő egy tisztavérű, és jogosult arra, hogy használja az erejét bármikor, amikor akarja...
- Csak azért, mert mi - tisztavérűek - képesek vagyunk használni azt, nem azt jelenti, hogy kell is. - Kaname lenézett Yuukira. Egy pillanat múlva a lány is a szemeibe nézett, és ahogy meglátta abban a hidegséget, visszaindult a kollégiumi szobájába.

***
Yuuki az ágyán ült, és habozva nézett fel, mikor Kaname belépett a szobájába.
A fények már kialudtak a szobában, így a fiú testének legnagyobb része árnyékba burkolózott. De ahol a lány ült az ágyon, oda a hold fényesen ragyogott az ablakon keresztül, mint egy reflektor. Mikor Kaname közeledett húgához a szobában, alakja egyre kivehetőbb lett a sötétben.
- Yuuki.
A lány haragra, dühre és csalódottságra számított. De minden, amit a hangjában hallhatott, az sajnálat és szomorúság volt.
Kaname odaért hozzá, és térdre omlott előtte. Yuuki csak döbbenten ült, miközben bátyja az apró teste köré csúsztatta a kezeit, és fejét a mellére hajtotta.
- Kaname - mondta Yuuki, majd karjaival átölelte a fiú széles vállait, gyengéden tartva őt.
- Sajnálom - suttogta Kaname olyan halkan, hogy alig lehetett érteni. - Meg kellett...
- Tudom - válaszolta Yuuki őszintén, megcsókolva a haját.
Kaname kissé elmozdult tőle. Szemeivel és kezeivel a lány testét ellenőrizte lassan. - Megsérültél? Megsebesítettelek?
Yuuki elkapta a kezét. - Jól vagyok.
Pillantásuk találkozott, és először, Yuuki könnyeket látott bátyja szemében. - Soha nem gondoltam, hogy egyszer majd bántani foglak.
Yuuki hallgatott, de bólintott egyet megértően.
- Yuuki - suttogta Kaname gyengéden.
- Igen, Oniisama?
- Szeretlek.
- Én is téged.
Kaname hátradőlt, magával húzva Yuukit is. A fiú lefeküdt a földre, miközben Yuuki bámult rá felülről a karjaiban. Kaname lehúzta magához őt addig, míg a homlokuk nem találkozott, majd behunyta a szemét. - Soha többé ne adj okot arra, hogy bántanom kelljelek.
Yuuki szótlanul bólintott.
Kaname még közelebb húzta húga arcát az övéhez, majd ajkait az övéihez nyomta. Yuuki meglepetten próbált hátrálni, de bátyja csak gyorsan visszahúzta magához, majd gyöngéden megcsókolta megint. Egy pillanat múlva, már a lány is viszonozta az érzelmeket, majd egymás karjaiban, összebújva feküdtek a földön.

***
Yuuki a következő este az ágyneműjébe belecsavarodva ébredt és észrevette, hogy Kaname már nem volt ott. Végül a padlóról az ágyában kötöttek ki, hogy aludjanak, de a lány tudta, hogy bátyja már rég elmehetett innen.
Kívülről jött hangok elkapták a figyelmét: fém ajtók húzódása, majd zárak kattanása. Nem volt normális, hogy ilyen hangokat halljon itt az Akadémián.
Odament az ablakhoz, egy takaróval takarva magát - hisz még mindig csak egy hálóing volt rajta -, majd kilesett azon. A látványtól kitágultak a szemei, és a takarót ledobta a vállairól.
Zerót éppen láncokhoz kötve hurcolták egy páncélozott autó felé. A férfiak, akik vitték őt, szintén emberek voltak.
Vadászok.

Tizedik fejezet

Két hét múlva
Még mindig felfüggesztve a prefektusi feladataiból, Zero a sötét szobájában ült, Yuukit bámulva az ablakon keresztül. A holdfényben egy kísérteties árnyék húzódott végig az arcán, még jobban hangsúlyozva ezzel a sápadt bőrét és sötét szemkarikáit, amik felhalmozódtak nála az utóbbi hetekben.
Egy hirtelen fájdalom a mellkasába nyílalt, és lihegve esett le a székről, vonagolva a fájdalomban.
Habár a roham nem is volt meglepő. Yuukinak igaza volt.
A tünetek visszatértek... és Zero gyorsan süllyedt a következő szintre.
***
Kaname belépett Yuuki szobájába, rögtön azután, hogy a lány befejezte az éjszakai járőrözését. Nem vallott rá, hogy ilyen későn látogassa meg húgát a szobájában. Még mindig nem bocsájtotta meg neki, amiért hazudott Zero állapotáról. Valamint arra is gyanakodott, hogy Yuuki még valami mást is próbál elrejteni előle.
Yuuki Kaname felé fordult, aki az ajtóban állt. Elpirult, amikor meglátta, hogy a bátyja őt bámulja.
- Oniisama.
- Yuuki.
Ez a szó annyira hideg volt, hogy Yuuki fizikailag összerezzent. A lány halkan sóhajtott, és tudta, hogy vereséget szenvedett. - Már két hete ezt csinálod, Kaname. Nem fogod nekem megbocsájtani?
- Mit kéne elfelejtem neked, Yuuki? - kérdezte Kaname.
- Hazudtam neked.
- Miről?
Yuuki szemében gyűlni kezdtek a könnyek, de csak enyhén. - Talán Zeróról? - kérdezte óvatosan.
- Igen - válaszolta a bátyja.
Yuuki habozott. - Talán van valami, amit tett?
Mivel egész életében ismerte Kanamét, képes volt észrevenni azt ahogy Kaname érzelmei megváltoznak, a hűvösségről a haragra. - Nem.
Yuuki arca elpirult.
- Mit csinált?
Nem volt válasz.
- Mit csinált? - kérdezte Kaname erőteljesebben.
- Semmit! - válaszolta húga. - Semmit!
- Újabb hazugság, Yuuki? - kérdezte a fiú hűvösséggel a hangjában.
- Oniisama... - kezdte húga, a szemeit ismét könnyek lepték el.
- Hazudtál nekem Zero állapotáról - kezdte el Kaname. - Nem mondtad el, hogy E-szintre süllyedt. Talán azért, mert ha megtudom, akkor meg kellett volna ölnöm őt?
Yuuki megfeszült. - Kaname... !
- Mit csinált?
A lány néma maradt.
- Rendben - mondta Kaname, mutatva egy kis haragot, a hideg maszk mögül. Visszament a lány hálószobai ajtajához, de mielőtt kiment volna Yuuki felé fordította a fejét, de nem eléggé ahhoz, hogy rá is tudjon nézni. - Amíg el nem mondod az igazat, nem csak Zero lesz megbüntetve, hanem te is, ha rájövök a dologra.
Ezután elfordult, de ismét megtorpant. Ez alkalommal már nem nézett felé, és úgy beszélt: - Tudod, hogy tudlak kényszeríteni, hogy elmondd nekem.
- De nem fogsz - mondta Yuuki halkan.
- Nem foglak?
- Mert akkor soha se bocsájtanék meg neked.
Kaname semmit se mondott, csak becsukta maga mögött az ajtót, ahogy kilépett azon.
***
Zero a padlón feküdt mereven, félve a megmozdulástól. Valami elkezdte marni a torkát megállás nélkül, és ez olyan volt, mintha egy sivatagban élne víz nélkül évekig, még ha ez lehetetlen is lenne. Körmeivel elkezdte kaparni a nyakát, és vér csordogált a padlóra. A szagától felfordult a gyomra, de egyszerre hívta őt egy csúfos és sötét kísértés.
És egyszerre érezte a körülötte lévő embereket, a többi kollégiumi szobákban. Hallott minden egyes szívverést, mintha több száz dobot ütnének mellette, és a érezte a vért, ahogy az folyt az ereikben. Érzett minden mozgást, halott minden szót és levegővételt.
Összetörte az ablakot a fürdőszobájában, és leugrott a földre. Talpra érkezett, túlélve egy olyan esést, ami összetörne egy embert.
Amikor az erdő mélyén volt, és a hangok elültek, újra tudott lélegezni. El kellett menekülnie a zajoktól, az elviselhetetlen zajoktól, mielőtt lemészárolt volna mindenkit az épületben.
Ott feküdt az erdőben egy darabig, érezve a levegő változását, és látva a felkelő napot a horizonton. Yuuki már egy órája befejezte az őrjáratot, így tudta, hogy egyedül van.
Legalábbis azt gondolta.
***
Feküdve az ágyán a szobájában, Yuuki semmit se érzett, de egy kellemetlen érzést a gyomrában igen. Ez nem a Kanamével való vitatkozásból származott, hanem egy másik érzés vette úrrá magát rajta, ahogy a hajnal egyre közeledett. Ez óvatossá tette őt, hogy valami történik éppen, vagy történni fog.
Végül - bár a nap már teljesen felkelt - az érzés arra késztette Yuukit, hogy elhagyja a kollégiumot, mert már annyira erős volt, hogy nem tudta figyelmen kívül hagyni azt. Mikor kiért, rádöbbent, hogy nem csak ő az egyetlen, aki így tett. Csak pillanatokkal később, hogy ő átlépte a bejárató ajtaját a kollégiumnak, a többiek már megérkeztek az oldalára, kivéve Kanamét.
Ahogy egy gyenge szellő az erdő felől fújt, magával hozta a vér illatát is.
Yuuki gyorsabban reagált, mint bárki más, így sebesen és kecsesen suhant a fák között, a vér szagának forrása felé. Mindenkinél gyorsabb volt, így lehagyta őket, annak ellenére, hogy a veszély valószínűleg már ott vár rá.
A látvány ami hirtelen fogadta őt - bár már a többiek is megérkeztek - odafagyasztotta.
Zero ott térdelt a tisztás közepén, karjaiban egy vékony, törékeny testű nappali tagozatos lánnyal. A lányt vér borította, és a nyakából Zero még mindig ivott, ahogy felnézett Yuukira vérvörös szemekkel.
Miután a fiú pislogott egyet, szemei visszatértek a normális állapotba, olyanba, ami akkor volt, mikor először találkozott Yuukival.
A vámpírok odaszaladtak, elrántva Zerót az áldozatától. Ruka elvitte a lányt az akadémiába, hogy azonnal megvizsgálhassa egy orvos. Zero még mindig a tisztás közepén ült, bár ernyedten, de tudatosan. Az estisek köröztek körülötte, készülődve, hogy támadjanak.
- Ne!
Figyelmen kívül hagyva Yuukit, a többiek még mindig ugyanazt tették. Aztán mindegyikük megfeszült, és egyszerre elindultak Zero felé, hogy megöljék.
- Álljatok meg!
Yuuki kiterjesztette a hatalmát az estisekre, ezzel megragadva, majd megállítva őket.
Ezután a csönd hosszú volt.
A támadók mozdulatlanul álltak, bénultan, nem tudtak beszélni, képtelen voltak arra, hogy bármit is tegyenek, míg Yuuki akarattal el nem engedi őket. De a lány tudta, hogy ha ezt tenné, megölnék Zerót.
Yuukit meglepte a hirtelen jött hatalom, ami erősebb volt az övénél, és bár nem fizikailag támadták meg őt, letaszította őt a földre. Fájdalmasan nyögött, ahogy elesett, és mozdulatlanul hevert a földön, miközben Kaname kilépett a fák közül a tisztásra.

Kilencedik fejezet

- Fel vagy függesztve a prefektusi feladataidból.
- MI VAN?
Zero lecsapott az igazgató asztalára az öklével, eléggé erősen ahhoz, hogy rajta a tárgyak megremegjenek. Yuuki szemei kitágulták, de nem Zero kitörésén, hanem Kaien kijelentésén.
Kurosu megköszörülte a torkát, és megismételte. - Mivel én is megtudtam, hogy megsértetted az egyik Esti Tagozatos tanulót, meg kell, hogy büntesselek. Addig leszel felfüggesztve a prefektusi feladataidból, míg én mást nem mondok.
Zero arca élénkvörösen lángolt.
- Sajnálom, hogy ezt kell tennem, Zero - mondta az Igazgató, maga elé emelve a kezeit, az ártatlanságát bizonyítva ezzel.
Zero hátrált az asztaltól. Yuuki óvatosan nézte őt, és észrevette, hogy a fiú mennyire remegett a haragtól. Végül Zero hátat fordított nekik, és dühösen az ajtó felé rontott.
Az kinyílt, mielőtt még elérhette volna a kilincset, és Kaname magas, karcsú teste jelent meg az ajtóban, meggátolva ezzel a fiút a meneküléstől. Kaname udvariasan elállt az útból, és Zero csak még dühösebb arccal kimenekült onnan. Ezután becsapta az ajtót maga mögött, a kemény hang visszhangzott a csendes szobában.
Kaname kecsesen Yuuki felé indult a szobába. - Azért jöttem, hogy visszakísérjelek a kollégiumba.
Yuuki kissé a homlokát ráncolta. - Miért?
Kaname szelíden mosolygott, de volt ebben a mosolyban valami olyan, amitől Yuuki kellemetlenül érezte magát. - Nem kísérhetlek vissza, ha csak úgy kedvem van hozzá? Kéne lennie valamilyen oknak?
Yuuki arca kipirult. - Nem, nem hiszem.
Kaname megfogta Yuuki kezét, és az ajtó felé vezette őt. Amikor kinyitotta az ajtót, visszanézett az Igazgatóra a válla fölött. - Köszönöm, hogy gondoskodott Kiryuu büntetéséről, Kurosu Igazgató. Mivel még ember, azt hiszem igazságtalan lenne, ha én tettem volna ezt. - Ahogy az utolsó mondatot mondta - oly’ alkalomszerűen - Yuukit gyanakvóvá tette.
Kaname Yuuki dereka köré csúsztatta a kezét, óvatosan kivezetve őt a szobából. Az ajtó becsukódott mögöttük, egyedül hagyva az Igazgatót az irodájában.

***
A csend ami Yuuki és Kaname között volt, egyáltalán nem az a kényelmes csend volt, ami szokott lenni. Nem, ez most feszült volt.
- Hazudtál nekem.
Bár Yuuki azonnal megdermedt, Kaname folyamatosan ment előre. Karja lecsúszott a lány derekáról, és amikor rájött, hogy már nem követi őt a húga, megállt és szembefordult vele.
- Miről? - kérdezte Yuuki.
Kaname összeráncolta a homlokát. - Te tényleg nem tudod? - Hangja már nem teljesen nyugodt volt, belevegyült egy kis keserűség is.
Yuuki nyugodt maradt kívülről, de az agya zakatolt. Kaname nem tudhat arról, hogy Zero megsebesítette őt. Lehet, hogy Aidou és Kain mondta el neki, ezzel megszegve a parancsát. Pedig vigyázott arra, hogy az összes vért lemossa az ingjéről, és a karjáról. Nincs rá esély, hogy megtudta volna, kivéve a kis szakadás az egyenruháján. Nem volt rá mód, hogy Kaname rájött volna, kivéve, ha valaki elárulta neki.
Kaname a hallgatást válasznak vette. - Talán csak nem tudod, hogy melyikről beszélek. Én csak egyről tudok, de mivel te nem tudod miről van szó, arra kell következtetnem, hogy több hazugságod van.
- Kaname...
Kaname pillantásától, azonnal elhallgatott. Bátyja elindult felé gyors, dühös léptekkel, majd megállt előtte, kevesebb, mint egy hüvelyk távolságnyira. Lehajolt a húgához, és az arcaik annyira közel voltak, hogy Yuuki már majdnem érezte a hidegséget, ami Kaname arcából sugárzott. - Szeretlek, kedvesem - mondta halkan, szelíden. Még közelebb hajolt hozzá, és egy gyengéd csókot nyomott az ajkaira. Bár a csók megszakadt, Kaname ajkai még mindig súrolták a lányét. - De a hazugságokat nem fogom elviselni.
Kaname olyan gyorsan mozdult el, hogy ha Yuukinak nem lennének vámpír képességei, elbotlott volna.
Amikor egyedül maradt, még néhány másodpercig meg sem tudott mozdulni a sokktól. Amikor feleszmélt, rögtön a Hold Kollégiumba futott. Megkönnyebbült, hogy Kaname nem volt ott, bizonyára megszökött valahova, hogy lenyugodhasson. Így egyenesen Aidou szobájába indult.

***
Yuuki nem is kopogott az ajtón, rögtön benyitott. A fiú biztosan megérezte azt, hogy jön, amint belépett a kollégiumba.
- Elmondtad neki? - A kérdést nyugodtan akarta feltenni, de végül egy dühös, és ellenséges suttogás jött ki belőle. Sokkal jobban felkavarta a Kanamével való összetűzés, mint ahogy gondolta.
Aidou az ágya mellé állt, félénken. - Nem, Yuuki-sama, én nem! Persze, hogy nem! Sohase tennék semmit se ellened. - Félelem volt hallható a hangjában a lány haragja miatt, de szavai őszintén csengtek.
- Mindig azt teszed pedig - jelentette ki Yuuki.
Aidou arca eltorzult, makacssága legyőzte a félelmét egy pillanatra. - Tudod, hogy miért.
Yuuki haragja enyhült.
Aidou lassan felé lépett, és megérintette a lány haját finoman az ujjaival. Yuuki elfordult, és lenézett a földre bűnösen.
És bár Aidou tudta, hogy a dolog értelmetlen, mert ő Kanaméhoz tartozik, és csak hozzá, ezeket a szavakat suttogta: "Szeretlek".

Nyolcadik fejezet

Napnyugta előtt, Yuuki elhagyta az estisek kollégiumát. Az árnyékban maradva, amennyire csak lehetséges - hiszen a nap kellemetlen hatással volt a bőrére, és az érzékeny szeme is fájt ettől - indult el az Akadémia felé, Kurosu Igazgató irodájába.
Bekopogott a vastag faajtón, és meghallva a vidám "Kérlek, gyere be" kiáltást, belépett a szobába.
Kurosu éppen állt, Yuuki belépésénél, s mikor meglátta a vékony alakját az ajtóban, kinyitotta felé a karjait egy ölelésre. - Az én szép lányom, milyen kellemes meglepetés!
Intett neki, hogy üljön le, és a lány átvette tőle a helyét. Amikor az Igazgató észrevette a komor arcát, a szokásos, természetellenes vidám hangulata enyhén letört, és a mosolya lehervadt. - Mi szél hozott az irodámba, ilyenkor?
- Beszélnem kell veled, Zeróról - mondta Yuuki, kezét továbbra is összekulcsolva az ölében.
- Valami baj van? - kérdezte az Igazgató.
Yuuki habozott. Bár tudta, hogy ez a legjobb Zero számára, úgy érezte magát, mintha elárulná őt.
- Semmi baj Yuuki, nekem elmondhatod. – Kaien arca elvesztette minden szokásos humorát, és puha, érintett tekintet váltotta fel ezt.
A lány újra tétovázott, de végül belekezdett. - Tegnap... Zero összeesett.
- Összeesett?
- Mint amikor először hoztad őt haza... mielőtt segítettél volna neki - magyarázta Yuuki. - Az átalakulás tünetei négy évvel ezelőttről, újból elkezdődtek.
Az igazgató hallgatott, de a tekintete mutatta a lánynak, hogy érti a dolgot. Arca komorrá vált, és eltorzult kissé. - Félsz, hogy E-szintűvé alakul, ami elkerülhetetlen, azóta az éjszaka óta, mióta megtámadták.
- Igen - mondta Yuuki halkan.
- Értem.
Az Igazgató mást nem mondott, és a szobán kényelmetlen csönd lett úrrá.
Néhány perc múlva Yuuki végül felállt. - Vissza kéne mennem a kollégiumba, előkészülnöm a járőrözésre.
Kurosu bólintott. Mivel úgy tűnt, hogy nincs mit mondania, Yuuki elindult az ajtó felé. De amikor éppen megfogta a kilincset, az Igazgató megszólalt. - Tarts a szemed Zerón! Engedélyt adok arra, hogy abban az esetben, ha elvesztené maga fölött az ellenőrzést, bármit tegyél, amit jónak látsz.
Yuuki szemei elkerekedtek a döbbenettől, de egy pillanat múlva bólintott. Hallva az utolsó szavakat, elhagyta Kaien irodáját. Amikor kilépett az Akadémia épületéből, az éjszaka már vészesen közeledett, és az Esti Tagozat már készülődött az óráikra.
Nemsokára, a lány némán csatlakozott Zeróhoz.

***
Figyelemmel kísérni Zerót viszonylag könnyű volt. Már ijesztően közel volt ahhoz, hogy vámpírrá váljon, de még nyilvánvalóan nem volt az, így szűk érzékei még nem tudták felismerni Yuuki jelenlétét olyan közel.
Yuuki épp egy fa tetején üldögélt, majdnem a feje fölött.
Annyira összepontosított Zeróra, figyelve bármilyen jelét a rendellenességnek nála, hogy észre sem vette, ahogy Aidou és Kain ráugrik az ágra mellé, a két oldalára. Aidou gyengéd keze a haján rögtön észhez térítette, és kissé megijedve ugrott arrébb a fán. Az ugrás ereje bőven elég volt ahhoz, hogy megrázza a leveleket az ágon, így ez már felhívta Zero figyelmét.
Zero habozás nélkül, előrántotta a Bloody Roset, és az ágak felé lőtt, ahol Yuuki, Aidou és Kain bújt meg mélyen.

***
- Köszönöm, hogy eljöttél, különösen az óráid közepén.
- Egyáltalán nem volt gond, Igazgató Úr.
Kaname nekidőlt a tömör fa íróasztalnak, és enyhén Kurosu felé fordult, hogy a szemébe nézhessen.
- Mondtam a tanárnak, hogy engedje el az osztályt. Túl nyugtalan volt mindenki - mondta Kaname
- Remélhetőleg Aidou és Kain nem okoz túl sok problémát Yuukinak és Kiryuunak
Kurosu mintha feszülten mondta volna ki az utóbbi nevet, ez pedig kíváncsivá tette Kanamét. - Mi volt az, ami miatt beszélni akart velem? - kérdezte.
- Igazából Yuukiról és Zeróról van szó – Kaien egy pillanatig habozott, mielőtt folytatta. - Yuuki ma reggel az irodámba jött, még alkonyat előtt. Úgy tűnik az elkerülhetetlen elkezdődött.

***
Aidou gyorsan reagált, így Yuukit a mellkasára húzta, hátat fordítva Zerónak.
A Bloody Roset a következő pillanatban meghúzták.
A golyó közvetlen átlőtte Aidou karját, majd Yuuki vállát is. Aidou leesett a fáról, karjaiban még mindig védelmezően tartva Yuukit. Kain utánuk ugrott, és még sikerült elkapnia mindkettejüket, mielőtt lezuhantak volna a földre.
Aidou - ügyet sem vetve a saját fájdalmára - gyorsan Yuukit kezdte el vizsgálni, megnézve a sérüléseit. Mikor meglátta a nagy sebet a lány vállán, amiből vér csurgott, szeme pirossá vált. Kainnal együtt Zero felé fordult, aki tágra nyílt szemekkel bámulta őket. Tekintete a lányon ragadt.
- Yuuki... - kezdte, de Aidou és Kain azonnal félbeszakította.
- Megsebezni egy tisztavérűt megbocsájthatatlan dolog – sziszegte Aidou, szemei sötétek és veszélyesek. Elindult Zero felé gyorsan, figyelmen kívül hagyva kínzó sebét.
- Aidou, ne! - mondta Yuuki, a fiú elé állva, hogy megállítsa. - Baleset volt...
- Megsebesített! - felelte Aidou, szemeivel a lány vállát bámulta. - Senki sem sebesíthet meg téged büntetlenül!
- Kaname önkezűleg fogja megölni - szólt bele Kain. - Mi csak megmentjük őt a még nagyobb fájdalomtól.
- Ő egy ember, nem ölhetitek meg! - mondta Yuuki. Bár az érvelés gyenge volt, megszólalt benne az igazságosság és véglegesség. Aidou és Kain morgott, de rögtön meghátráltak a lány szavaira. - És Kaname sose fogja megtudni, hogy megsérültem - parancsolta Yuuki.
A két vámpír felé fordult, mindkettejük arcán sokk és hitetlenség tükröződött.
- Ez egy parancs - mondta halkan, de a tekintély a hangjában hallható volt.
Mindkét vámpír egyetértett azzal, hogy kövessék egy tisztavérű irányítását.

***
Kaname lassan járkált a hálószobájában, a sötétséget csak kissé törte meg az egy szál gyertya, ami az asztalon égett. A hajnal közel volt már, és érezte, ahogy a többi vámpír visszaér a kollégiumba.
Becsukta a szemét Yuukit keresve, és felsóhajtott elégedetten, mikor érezte a jelenlétét a hálókörletükbe. Milyen könnyen el tudta volna veszíteni pár éve, Rido által...
Hirtelen kopogtak az ajtón, így sóhajtott egyet és kelletlenül kinyitotta a szemét. - Igen, Takuma?
Takuma kinyitotta az ajtót lassan, és belépett. - Yuuki, Aidou és Kain már visszatértek egy ideje, de csak most tudtam meg, hogy történt egy baleset. Gondoltam, jeleznem kéne neked.
Kaname megfeszült. - Yuuki?
- Nem láttam a saját szememmel, de Aidou és Kain biztosított affelől, hogy ő tökéletesen jól van. Aki megsérült, az Aidou - mondta Takuma.
- Hogyan?
- Kiryuu meglötte.
Kaname végig nyugodt maradt, ahogy a folyosón végigment Takumával. Óvatosan bekopogott Aidou ajtaján - nem túl messze a saját hálószobájától -, majd belépett oda.
A szőke vámpír az ágya végén ült, meztelen mellkassal. Egy nedves törülköző volt a kezében, amivel a sérült karján törölgette a vért. Habár az éjszakának már majdnem vége ért, a seb még mindig nem gyógyult be teljesen, mivel azt egy anti-vámpír fegyver okozta.
Aidou döbbenten felnézett. - Kaname-sama!
- Aidou - mondta Kaname. - Hogy vagy?
A másik kissé összerezzent. - Gyógyulok, csak lassan.
- Elmondanád, hogy mi történt?
Aidou nagyot nyelt, és tovább habozott, mint amennyire az Kaname türelmének megfelelő volt. - Yuuki, Kain és én az erdőben voltunk... Úgy tűnik, hogy megijesztettük Kiryuut, mert vakon a fák közé lőtt. Szerencsére, nem Yuukit, hanem engem talált el.
Kaname bólintott. - Yuuki akkor ép?
- Igen.
- Látván, hogy Zero még ember, a büntetést is korlátozni kell. Megbeszélem az Igazgatóval, hogy mit tehetünk a dologban.
- Az jó lenne, köszönöm Kaname-sama - válaszolta Aidou.
- Örülök, hogy jól vagy Aidou - mondta Kaname, miközben kinyitotta az ajtót, hogy távozzon. - De így is még nagyon szerencsés, hogy Kiryuu lövése téged talált el, és nem Yuukit. Nem csak a húgom, hanem Zero érdekében is.

Hetedik fejezet

Yuuki odarohant Zero mellé, ahogy a fiú szeme épen pislogva kinyílt. Egy hideg lehelet hagyta el az ajkait, és néhány pillanat múlva tekintete összpontosult a lányon, aki fölötte térdelt. Mikor meglátta őt, hirtelen felült, még mindig harcolva a fájdalommal, ami a testében égett.
- Menj el... - sziszegte Zero.
Yuuki ügyet sem vetett rá. Megfogta a fiú csuklóját, s bár a másik igyekezett eltolni őt magától, a lány felemelte a karját a vállára, és könnyen talpra állította, saját vállára véve a súlyt. A helyzet kellemetlen volt a szintkülönbség miatt, de Yuuki nem zavartatta magát.
- Ne harcolj velem, Zero - mondta neki. - Legalább hadd segítsek visszajutni a szobádba.
Zero összeszorított a fogát a dühtől és fájdalomtól, de nem vitatkozott.
Mire megérkeztek Zero kollégiumi szobájába, a fájdalom elhalványult. Yuuki leültette a fiút az ágya szélére. A lány nyugtalan arckifejezésétől egy bosszús hang szökött ki Zero száján.
- Yuuki...
- Tudja az Igazgató? - kérdezte Yuuki. Zerót meglepte a nyers hangszín. Vajon nagyon megrémítette őt az előbbi dolog?
- Mit tud-e az Igazgató? - kérdezte Zero óvatosan.
Yuuki szemei dühösen kitágultak, és a kezei ökölbe szorultak. - Ne játszd az ártatlant, mintha nem tudnád, hogy miről beszélek - hagyta abba a lány dühösen az értelmetlen beszédet. Kezeivel megfogta a saját arcát és felsóhajtott, ezzel megnyugtatva magát. Mikor leeresztette a kezét, Zerónak el kellett néznie Yuuki arcától, mivel az egy olyan üres maszkká vált, mint amilyen Kanaméé szokott lenni.
Zero arca eltorzult, de néma maradt.
- Zero...
- Ez nem a te dolgod, Yuuki.
A sötét hajú lány elhallgatott, és a fiúra meredt. Pár másodperc után megfordult, és az ajtó felé indult. - Ne légy hülye. Természetesen az én dolgom is, mivel a barátok vagyok. - ment ki az ajtón, egyedül hagyva az ágyon Zerót.

***
Yuuki ezután visszatért az Estisek Kollégiumába.
Az alsó szinten senki sem tartózkodott, kivéve Aidout. Lustán az egyik kanapén heverészett, bámulva a lányt, aki éppen belépett az ajtón. Yuuki nem állt meg, hogy üdvözölje őt, ehelyett csak elkezdett felmenni a lépcsőn.
Érezte a másik vámpír támadó hatalmát, mielőtt az elérte volna őt, így könnyen ki tudott az elől térni. A lány megfordult, hogy szembenézzen Aidouval, aki most a lépcső alján állt dühösen, kezei ökölbe szorítva. A jeget, amit Yuuki felé küldött, a lány könnyen megállította maga előtt pár lépéssel, majd az közvetlenül a falba ütközött.
- Miért teszed tönkre állandóan a mókámat? - kérdezte Aidou.
Yuuki összeráncolta a szemöldökét és megszólalt: - Tudod, hogy ez a munkám. Azonkívül, amit teszel az mindig az Akadémia szabályzata ellen van.
- Ne mondd el megint! - sziszegte Aidou. - Tudom, hogy az ellen van! Már millió alkalommal hallottam.
- Akkor miért csinálod? - kérdezte a lány.
Aidou mereven bámult rá. - Tudod, hogy miért.
Yuuki sóhajtott, de nem mondott semmit se.
Eltérve a témától, Aidou újból megszólalt: - Tudod, hogy Kaname haragszik rád, nem?
Yuuki bólintott.
- Már vár rád a szobádban.
Azzal, Aidou eltűnt. A lány érezte a levegőben a fiú rohanását, ahogy a lágy szellő szétfújta a haját, és ruháit táncoltatta körülötte. A távolban hallotta, ahogy Aidou kinyitja a hálószobája ajtaját, majd dühösen becsapja azt.

***
Ahogy Aidou mondta, Kaname ott várta őt a szobájában.
Yuuki becsukta az ajtót, de nem engedte el a kilincset, és az ajtónak támaszkodott. Kaname az ágy szélén ült, és annak a lábához támaszkodott, miközben a lányt nézte lusta szemekkel.
- Bűzlesz attól az embertől.
- A neve Zero - mondta Yuuki homlokráncolva.
Kaname figyelmen kívül hagyta őt. - Gyere ide, Yuuki. Nem kell az ajtónál meglapulnod, tudod, hogy sohase bántanálak.
Yuuki tétován ellépett az ajtótól, közeledve az ágy felé. Kaname kinyújtotta a karját felé és lazán átkarolta ahogy a lány leült az ölébe. Húga megborzongott, mikor érezte, ahogy a lélegzete csiklandozza az arcát. - Tudod, hogy nem kéne ellenem lenned, Yuuki.
- Oniisama...
- Csitt! - ez az egy szó kemény volt, és a harag átszivárgott Kaname nyugodt maszkján. - Túl sokat csinálod ezt, hogy figyelmen kívül hagyj - sóhajtott. Yuuki érezte a hideg ajkát, ahogy megcsókolja a haját. - Tudom, hogy fontos neked, szerelmem. Tudom, hogy a barátja vagy és sokat jelent neked. De nem szabad elfelejteni, hogy kihez legyél hűséges.
Yuuki szemei benedvesedtek a szavaira. - Sohasem fogsz elveszíteni engem. Tudod, hogy nem tudnék mást szeretni, és nem is akarok.
Érezte Kaname mosolyát a hajában, majd bátyja felemelte a fejét, hogy egymás szemébe tudjanak nézni. - Én is szeretlek, kedvesem. - Lehajolt és egy gyengéd csókot nyomott az ajkaira. A csók elmélyült kissé, mielőtt Kaname megszakította volna azt, majd egy finom csókot nyomott a lány nyakának mélyedésébe.
A következő pillanatban felkapta őt és letette az ágyába, mielőtt folytatta az útját az ajtó felé. - Hogy érzi magát a barátod, Yuuki?
A kérdés rögtön felébresztette őt a mélaságból. Gondolatait visszajátszotta az eseményről, és tudta, hogy Zero utálná őt, ha megosztaná a dolgokat Kanamével. Habár bántotta őt, hogy megtévessze a bátyját, Zero kedvéért megtette.
- Jól van - hazudta.
Kaname bólintott és kinyitotta az ajtót.
- Jó éjt, Yuuki - mondta.
- Jó éjt, Oniisama.
Azzal Kaname elment, és Yuuki egyedül maradt.