Tizedik fejezet

Két hét múlva
Még mindig felfüggesztve a prefektusi feladataiból, Zero a sötét szobájában ült, Yuukit bámulva az ablakon keresztül. A holdfényben egy kísérteties árnyék húzódott végig az arcán, még jobban hangsúlyozva ezzel a sápadt bőrét és sötét szemkarikáit, amik felhalmozódtak nála az utóbbi hetekben.
Egy hirtelen fájdalom a mellkasába nyílalt, és lihegve esett le a székről, vonagolva a fájdalomban.
Habár a roham nem is volt meglepő. Yuukinak igaza volt.
A tünetek visszatértek... és Zero gyorsan süllyedt a következő szintre.
***
Kaname belépett Yuuki szobájába, rögtön azután, hogy a lány befejezte az éjszakai járőrözését. Nem vallott rá, hogy ilyen későn látogassa meg húgát a szobájában. Még mindig nem bocsájtotta meg neki, amiért hazudott Zero állapotáról. Valamint arra is gyanakodott, hogy Yuuki még valami mást is próbál elrejteni előle.
Yuuki Kaname felé fordult, aki az ajtóban állt. Elpirult, amikor meglátta, hogy a bátyja őt bámulja.
- Oniisama.
- Yuuki.
Ez a szó annyira hideg volt, hogy Yuuki fizikailag összerezzent. A lány halkan sóhajtott, és tudta, hogy vereséget szenvedett. - Már két hete ezt csinálod, Kaname. Nem fogod nekem megbocsájtani?
- Mit kéne elfelejtem neked, Yuuki? - kérdezte Kaname.
- Hazudtam neked.
- Miről?
Yuuki szemében gyűlni kezdtek a könnyek, de csak enyhén. - Talán Zeróról? - kérdezte óvatosan.
- Igen - válaszolta a bátyja.
Yuuki habozott. - Talán van valami, amit tett?
Mivel egész életében ismerte Kanamét, képes volt észrevenni azt ahogy Kaname érzelmei megváltoznak, a hűvösségről a haragra. - Nem.
Yuuki arca elpirult.
- Mit csinált?
Nem volt válasz.
- Mit csinált? - kérdezte Kaname erőteljesebben.
- Semmit! - válaszolta húga. - Semmit!
- Újabb hazugság, Yuuki? - kérdezte a fiú hűvösséggel a hangjában.
- Oniisama... - kezdte húga, a szemeit ismét könnyek lepték el.
- Hazudtál nekem Zero állapotáról - kezdte el Kaname. - Nem mondtad el, hogy E-szintre süllyedt. Talán azért, mert ha megtudom, akkor meg kellett volna ölnöm őt?
Yuuki megfeszült. - Kaname... !
- Mit csinált?
A lány néma maradt.
- Rendben - mondta Kaname, mutatva egy kis haragot, a hideg maszk mögül. Visszament a lány hálószobai ajtajához, de mielőtt kiment volna Yuuki felé fordította a fejét, de nem eléggé ahhoz, hogy rá is tudjon nézni. - Amíg el nem mondod az igazat, nem csak Zero lesz megbüntetve, hanem te is, ha rájövök a dologra.
Ezután elfordult, de ismét megtorpant. Ez alkalommal már nem nézett felé, és úgy beszélt: - Tudod, hogy tudlak kényszeríteni, hogy elmondd nekem.
- De nem fogsz - mondta Yuuki halkan.
- Nem foglak?
- Mert akkor soha se bocsájtanék meg neked.
Kaname semmit se mondott, csak becsukta maga mögött az ajtót, ahogy kilépett azon.
***
Zero a padlón feküdt mereven, félve a megmozdulástól. Valami elkezdte marni a torkát megállás nélkül, és ez olyan volt, mintha egy sivatagban élne víz nélkül évekig, még ha ez lehetetlen is lenne. Körmeivel elkezdte kaparni a nyakát, és vér csordogált a padlóra. A szagától felfordult a gyomra, de egyszerre hívta őt egy csúfos és sötét kísértés.
És egyszerre érezte a körülötte lévő embereket, a többi kollégiumi szobákban. Hallott minden egyes szívverést, mintha több száz dobot ütnének mellette, és a érezte a vért, ahogy az folyt az ereikben. Érzett minden mozgást, halott minden szót és levegővételt.
Összetörte az ablakot a fürdőszobájában, és leugrott a földre. Talpra érkezett, túlélve egy olyan esést, ami összetörne egy embert.
Amikor az erdő mélyén volt, és a hangok elültek, újra tudott lélegezni. El kellett menekülnie a zajoktól, az elviselhetetlen zajoktól, mielőtt lemészárolt volna mindenkit az épületben.
Ott feküdt az erdőben egy darabig, érezve a levegő változását, és látva a felkelő napot a horizonton. Yuuki már egy órája befejezte az őrjáratot, így tudta, hogy egyedül van.
Legalábbis azt gondolta.
***
Feküdve az ágyán a szobájában, Yuuki semmit se érzett, de egy kellemetlen érzést a gyomrában igen. Ez nem a Kanamével való vitatkozásból származott, hanem egy másik érzés vette úrrá magát rajta, ahogy a hajnal egyre közeledett. Ez óvatossá tette őt, hogy valami történik éppen, vagy történni fog.
Végül - bár a nap már teljesen felkelt - az érzés arra késztette Yuukit, hogy elhagyja a kollégiumot, mert már annyira erős volt, hogy nem tudta figyelmen kívül hagyni azt. Mikor kiért, rádöbbent, hogy nem csak ő az egyetlen, aki így tett. Csak pillanatokkal később, hogy ő átlépte a bejárató ajtaját a kollégiumnak, a többiek már megérkeztek az oldalára, kivéve Kanamét.
Ahogy egy gyenge szellő az erdő felől fújt, magával hozta a vér illatát is.
Yuuki gyorsabban reagált, mint bárki más, így sebesen és kecsesen suhant a fák között, a vér szagának forrása felé. Mindenkinél gyorsabb volt, így lehagyta őket, annak ellenére, hogy a veszély valószínűleg már ott vár rá.
A látvány ami hirtelen fogadta őt - bár már a többiek is megérkeztek - odafagyasztotta.
Zero ott térdelt a tisztás közepén, karjaiban egy vékony, törékeny testű nappali tagozatos lánnyal. A lányt vér borította, és a nyakából Zero még mindig ivott, ahogy felnézett Yuukira vérvörös szemekkel.
Miután a fiú pislogott egyet, szemei visszatértek a normális állapotba, olyanba, ami akkor volt, mikor először találkozott Yuukival.
A vámpírok odaszaladtak, elrántva Zerót az áldozatától. Ruka elvitte a lányt az akadémiába, hogy azonnal megvizsgálhassa egy orvos. Zero még mindig a tisztás közepén ült, bár ernyedten, de tudatosan. Az estisek köröztek körülötte, készülődve, hogy támadjanak.
- Ne!
Figyelmen kívül hagyva Yuukit, a többiek még mindig ugyanazt tették. Aztán mindegyikük megfeszült, és egyszerre elindultak Zero felé, hogy megöljék.
- Álljatok meg!
Yuuki kiterjesztette a hatalmát az estisekre, ezzel megragadva, majd megállítva őket.
Ezután a csönd hosszú volt.
A támadók mozdulatlanul álltak, bénultan, nem tudtak beszélni, képtelen voltak arra, hogy bármit is tegyenek, míg Yuuki akarattal el nem engedi őket. De a lány tudta, hogy ha ezt tenné, megölnék Zerót.
Yuukit meglepte a hirtelen jött hatalom, ami erősebb volt az övénél, és bár nem fizikailag támadták meg őt, letaszította őt a földre. Fájdalmasan nyögött, ahogy elesett, és mozdulatlanul hevert a földön, miközben Kaname kilépett a fák közül a tisztásra.