Nyolcadik fejezet

Napnyugta előtt, Yuuki elhagyta az estisek kollégiumát. Az árnyékban maradva, amennyire csak lehetséges - hiszen a nap kellemetlen hatással volt a bőrére, és az érzékeny szeme is fájt ettől - indult el az Akadémia felé, Kurosu Igazgató irodájába.
Bekopogott a vastag faajtón, és meghallva a vidám "Kérlek, gyere be" kiáltást, belépett a szobába.
Kurosu éppen állt, Yuuki belépésénél, s mikor meglátta a vékony alakját az ajtóban, kinyitotta felé a karjait egy ölelésre. - Az én szép lányom, milyen kellemes meglepetés!
Intett neki, hogy üljön le, és a lány átvette tőle a helyét. Amikor az Igazgató észrevette a komor arcát, a szokásos, természetellenes vidám hangulata enyhén letört, és a mosolya lehervadt. - Mi szél hozott az irodámba, ilyenkor?
- Beszélnem kell veled, Zeróról - mondta Yuuki, kezét továbbra is összekulcsolva az ölében.
- Valami baj van? - kérdezte az Igazgató.
Yuuki habozott. Bár tudta, hogy ez a legjobb Zero számára, úgy érezte magát, mintha elárulná őt.
- Semmi baj Yuuki, nekem elmondhatod. – Kaien arca elvesztette minden szokásos humorát, és puha, érintett tekintet váltotta fel ezt.
A lány újra tétovázott, de végül belekezdett. - Tegnap... Zero összeesett.
- Összeesett?
- Mint amikor először hoztad őt haza... mielőtt segítettél volna neki - magyarázta Yuuki. - Az átalakulás tünetei négy évvel ezelőttről, újból elkezdődtek.
Az igazgató hallgatott, de a tekintete mutatta a lánynak, hogy érti a dolgot. Arca komorrá vált, és eltorzult kissé. - Félsz, hogy E-szintűvé alakul, ami elkerülhetetlen, azóta az éjszaka óta, mióta megtámadták.
- Igen - mondta Yuuki halkan.
- Értem.
Az Igazgató mást nem mondott, és a szobán kényelmetlen csönd lett úrrá.
Néhány perc múlva Yuuki végül felállt. - Vissza kéne mennem a kollégiumba, előkészülnöm a járőrözésre.
Kurosu bólintott. Mivel úgy tűnt, hogy nincs mit mondania, Yuuki elindult az ajtó felé. De amikor éppen megfogta a kilincset, az Igazgató megszólalt. - Tarts a szemed Zerón! Engedélyt adok arra, hogy abban az esetben, ha elvesztené maga fölött az ellenőrzést, bármit tegyél, amit jónak látsz.
Yuuki szemei elkerekedtek a döbbenettől, de egy pillanat múlva bólintott. Hallva az utolsó szavakat, elhagyta Kaien irodáját. Amikor kilépett az Akadémia épületéből, az éjszaka már vészesen közeledett, és az Esti Tagozat már készülődött az óráikra.
Nemsokára, a lány némán csatlakozott Zeróhoz.

***
Figyelemmel kísérni Zerót viszonylag könnyű volt. Már ijesztően közel volt ahhoz, hogy vámpírrá váljon, de még nyilvánvalóan nem volt az, így szűk érzékei még nem tudták felismerni Yuuki jelenlétét olyan közel.
Yuuki épp egy fa tetején üldögélt, majdnem a feje fölött.
Annyira összepontosított Zeróra, figyelve bármilyen jelét a rendellenességnek nála, hogy észre sem vette, ahogy Aidou és Kain ráugrik az ágra mellé, a két oldalára. Aidou gyengéd keze a haján rögtön észhez térítette, és kissé megijedve ugrott arrébb a fán. Az ugrás ereje bőven elég volt ahhoz, hogy megrázza a leveleket az ágon, így ez már felhívta Zero figyelmét.
Zero habozás nélkül, előrántotta a Bloody Roset, és az ágak felé lőtt, ahol Yuuki, Aidou és Kain bújt meg mélyen.

***
- Köszönöm, hogy eljöttél, különösen az óráid közepén.
- Egyáltalán nem volt gond, Igazgató Úr.
Kaname nekidőlt a tömör fa íróasztalnak, és enyhén Kurosu felé fordult, hogy a szemébe nézhessen.
- Mondtam a tanárnak, hogy engedje el az osztályt. Túl nyugtalan volt mindenki - mondta Kaname
- Remélhetőleg Aidou és Kain nem okoz túl sok problémát Yuukinak és Kiryuunak
Kurosu mintha feszülten mondta volna ki az utóbbi nevet, ez pedig kíváncsivá tette Kanamét. - Mi volt az, ami miatt beszélni akart velem? - kérdezte.
- Igazából Yuukiról és Zeróról van szó – Kaien egy pillanatig habozott, mielőtt folytatta. - Yuuki ma reggel az irodámba jött, még alkonyat előtt. Úgy tűnik az elkerülhetetlen elkezdődött.

***
Aidou gyorsan reagált, így Yuukit a mellkasára húzta, hátat fordítva Zerónak.
A Bloody Roset a következő pillanatban meghúzták.
A golyó közvetlen átlőtte Aidou karját, majd Yuuki vállát is. Aidou leesett a fáról, karjaiban még mindig védelmezően tartva Yuukit. Kain utánuk ugrott, és még sikerült elkapnia mindkettejüket, mielőtt lezuhantak volna a földre.
Aidou - ügyet sem vetve a saját fájdalmára - gyorsan Yuukit kezdte el vizsgálni, megnézve a sérüléseit. Mikor meglátta a nagy sebet a lány vállán, amiből vér csurgott, szeme pirossá vált. Kainnal együtt Zero felé fordult, aki tágra nyílt szemekkel bámulta őket. Tekintete a lányon ragadt.
- Yuuki... - kezdte, de Aidou és Kain azonnal félbeszakította.
- Megsebezni egy tisztavérűt megbocsájthatatlan dolog – sziszegte Aidou, szemei sötétek és veszélyesek. Elindult Zero felé gyorsan, figyelmen kívül hagyva kínzó sebét.
- Aidou, ne! - mondta Yuuki, a fiú elé állva, hogy megállítsa. - Baleset volt...
- Megsebesített! - felelte Aidou, szemeivel a lány vállát bámulta. - Senki sem sebesíthet meg téged büntetlenül!
- Kaname önkezűleg fogja megölni - szólt bele Kain. - Mi csak megmentjük őt a még nagyobb fájdalomtól.
- Ő egy ember, nem ölhetitek meg! - mondta Yuuki. Bár az érvelés gyenge volt, megszólalt benne az igazságosság és véglegesség. Aidou és Kain morgott, de rögtön meghátráltak a lány szavaira. - És Kaname sose fogja megtudni, hogy megsérültem - parancsolta Yuuki.
A két vámpír felé fordult, mindkettejük arcán sokk és hitetlenség tükröződött.
- Ez egy parancs - mondta halkan, de a tekintély a hangjában hallható volt.
Mindkét vámpír egyetértett azzal, hogy kövessék egy tisztavérű irányítását.

***
Kaname lassan járkált a hálószobájában, a sötétséget csak kissé törte meg az egy szál gyertya, ami az asztalon égett. A hajnal közel volt már, és érezte, ahogy a többi vámpír visszaér a kollégiumba.
Becsukta a szemét Yuukit keresve, és felsóhajtott elégedetten, mikor érezte a jelenlétét a hálókörletükbe. Milyen könnyen el tudta volna veszíteni pár éve, Rido által...
Hirtelen kopogtak az ajtón, így sóhajtott egyet és kelletlenül kinyitotta a szemét. - Igen, Takuma?
Takuma kinyitotta az ajtót lassan, és belépett. - Yuuki, Aidou és Kain már visszatértek egy ideje, de csak most tudtam meg, hogy történt egy baleset. Gondoltam, jeleznem kéne neked.
Kaname megfeszült. - Yuuki?
- Nem láttam a saját szememmel, de Aidou és Kain biztosított affelől, hogy ő tökéletesen jól van. Aki megsérült, az Aidou - mondta Takuma.
- Hogyan?
- Kiryuu meglötte.
Kaname végig nyugodt maradt, ahogy a folyosón végigment Takumával. Óvatosan bekopogott Aidou ajtaján - nem túl messze a saját hálószobájától -, majd belépett oda.
A szőke vámpír az ágya végén ült, meztelen mellkassal. Egy nedves törülköző volt a kezében, amivel a sérült karján törölgette a vért. Habár az éjszakának már majdnem vége ért, a seb még mindig nem gyógyult be teljesen, mivel azt egy anti-vámpír fegyver okozta.
Aidou döbbenten felnézett. - Kaname-sama!
- Aidou - mondta Kaname. - Hogy vagy?
A másik kissé összerezzent. - Gyógyulok, csak lassan.
- Elmondanád, hogy mi történt?
Aidou nagyot nyelt, és tovább habozott, mint amennyire az Kaname türelmének megfelelő volt. - Yuuki, Kain és én az erdőben voltunk... Úgy tűnik, hogy megijesztettük Kiryuut, mert vakon a fák közé lőtt. Szerencsére, nem Yuukit, hanem engem talált el.
Kaname bólintott. - Yuuki akkor ép?
- Igen.
- Látván, hogy Zero még ember, a büntetést is korlátozni kell. Megbeszélem az Igazgatóval, hogy mit tehetünk a dologban.
- Az jó lenne, köszönöm Kaname-sama - válaszolta Aidou.
- Örülök, hogy jól vagy Aidou - mondta Kaname, miközben kinyitotta az ajtót, hogy távozzon. - De így is még nagyon szerencsés, hogy Kiryuu lövése téged talált el, és nem Yuukit. Nem csak a húgom, hanem Zero érdekében is.