Huszonkettedik fejezet - Epilógus

Két évvel később

Yuuki felemelte a fejét a nyüzsgő piacon, ahogy az őt körülvevő emberekén felüluralkodott egy másik, ismerős illat. A kezeit ösztönösen összekulcsolta szorosan, habár az illat aligha volt egy ellenségé.
Ügyesen átsuhant az emberek között Kaname felé, aki pár utcával volt messzebb, éppen hazafelé tartva.
Hogy lerövidítse az útját, egy sikátorba lépett be, így még Kaname előtt érhet oda házukhoz. A gyors gyaloglástól hányingert érzett, de szerette volna meglepni azzal bátyját, hogy már a lépcsőn vár rá.
Hirtelen valaki megmozdult a sikátorban, és a lány lassított, amikor egy férfi elállta az útját. Még így kora este is bűzlött az alkoholtól és szeméttől. Yuuki próbálta elkerülni őt, de amikor a férfi a karja után kapott, gondolkodás nélkül a falhoz vágta.
- Anyu.
- Pszt! Semmi baj, kicsim.
Fiát a kezénél fogva húzta az utca felé, hogy minél messzebb kerüljenek az eszméletlen férfitől. Már a második sikátoron mentek át, mikor meglátták a házakat, köztük a sajátjukat is. Mire elérték a lakásuk első lépcsőfokait, Kaname is feltűnt az út végén.
A férfi eddig emberi tempóban sétált, de mikor meglátta húgát, rögtön előtte termett.
- Yuuki - mondta sóhajtva. - Kellemes meglepetés tőled, de tudom, hogy vásároltál. Nem kellett volna emiatt hazajönnöd.
- Látni akartalak.
Kaname gyengéden rámosolygott. - Láthattál volna, ha hazaérsz.
- De én most akartalak látni.
A férfi kuncogott, majd lehajolt és ajkait a lányéihoz nyomta. Egyik keze kedvese arcán pihent, ahogy elmélyítette csókukat, míg a másik a gömbölyű hasához csúszott le.
- Apu!
Kaname ismét kuncogott, amikor elszakadt Yuukitól, majd a mellette álló gyerekre nézett, akinek a keze még mindig az anyja markában volt.
- Már megint kevertél valami bajt?
- Nem - válaszolta Yuuki helyette. - Jól viselkedik, mióta megtudta, hogy a húga úton van.
Kaname gyengéden mosolygott. – Szerencsés a fiunk.
Yuuki összeráncolta a homlokát. - Miért?
- Azért, amiért én is.
A lány elpirult, majd szabad kezével beletúrt bátyja hajába, és a fejét gyengéden az övéhez húzta. Gyengéden megcsókolta őt, mire Kaname belemosolygott a csókjukba, majd a karját Yuuki köré csúsztatva, magához húzta őt addig, amíg a hasa az övéhez nem nyomódott. Elégedetten felsóhajtott, mikor megérezte lányuk rúgását.
- Össze fogod nyomni őt! - kiáltotta aggodalmasan a fiuk, majd megpróbálta eltolni Kanamét, aki kuncogva eleget tett a kérésének.
Yuuki is nevetett, de a nevetés fáradtnak hangzott. Mindkét férfi aggódva ránézett ekkor.
- Gyere, Yuuki - mondta Kaname, megfogva a kezét. - Menjünk be pihenni.
A bátyj bevezette húgát a házba, nyitva hagyva az ajtót a fiának, hogy kövesse őket.
De ahogy a gyerek elindult volna, egy másik vámpír szagát érezte meg a levegőben. Az utca túloldalán lévő sikátor felé fordult, aminek az árnyékában bújt meg egy alak.
A vámpír a falnak volt dőlve, arca és teste nyugodt volt. Egészen addig Yuuki után bámult, míg a lány el nem tűnt a házban, majd ezután a fiú szemeivel találkozott a pillantása. Míg a legtöbb vámpír ekkor elfordulna, ő tartotta a tisztavérű pillantását. De a jelenléte nem volt fenyegető, csak furcsán biztonságosan és megelégedett.
Egy hosszú pillanat után az idegen elfordult. A gyerek még látta utoljára a fehér hajának villanását, mielőtt eltűnt volna.
- Aidou.
A fiú az ajtó felé fordult, ahol Yuuki és Kaname várta őt.
- Gyere be!
Még egy pillanatig habozott, mielőtt elfordult az immár üres sikátortól, és bement a házba a szülei után.

Huszonegyedik fejezet

- Rido.
A vámpírok ott álltak a Cross Akadémia tetején, ahol Yuuki rátalált az őrá váró Kuran Ridóra.
Zero a lány bal oldalán és mögötte, míg Aidou a jobbján és szintén mögötte védte őt. A többi esti tagozatos alattuk harcolt a betolakodó vámpírokkal, akik azzal fenyegetőztek, hogy megsemmisítik az akadémiát, és az abban tartózkodó (bár már csak az Estisek maradtak ott) embereket.
Rido szája sarka megrándult kicsit.
- Yuuki... még Kaname nélkül is olyan bátor vagy. Annyira hasonlítasz Juurira.
Yuuki néma maradt, kezei szorosan megfeszültek Artemis körül. Egész teste mereven állt, hogy bármikor készen legyen a támadásra.
Rido elnézett Yuukiról, habár nagyon szívesen bámulta őt, és Zeróra, majd Aidoura villant a tekintete. - Ti ketten az utamba mertek állni?
Aidou kezei ökölbe szorultak, és amikor megszólalt, a hang az összeszorított fogakon keresztül jött csak ki. - Az utolsó csepp vérünkig harcolunk, hogy megvédjük Yuukit tőled.
- Elég volt a beszédből - mondta Zero, ahogy nyugodtan elővette Bloody Roset, és Rido felé irányította. - Öljük meg!
Rido felnevetett, elsöprő erejét mindenki érezte magán.
Aidou tett egy lépést hátra, miközben szemei tágra nyíltak a meglepetéstől. Zero keze, ami még mindig a Bloody Roset fogta, elkezdett rázkódni. Yuuki azonban megingathatatlanul állt, Artemis készen állt a kezében. A saját erejével próbálta körülvenni Ridót cserében, miközben Artemis elkezdett remegni a kezében. A többiekkel együtt meglepetten nézett a fegyverre.
A szemük láttára, a fekete mágia hatására, az Artemis átalakult egy éles, fenyegető pengévé.
Egy kaszává.

***
Kaname szemben állt a Tanáccsal, és nézte minden vámpír mozdulatát, miközben a félelem egyre jobban növekedett a szemükben.
Kaname teljesen hirtelen jött, habár nem kellett volna meglepnie őket az érkezése a jelenlegi helyzetre nézve Ridóval.
Nem tudták, hogy mit lehet a tisztavérű célja, habár a beszélgetés végének közeledtével, egyre nyilvánvalóbbá vált.
Azért jött, hogy lemészárolja őket.

***
Rido Yuukit bámulta, ahogy a lány forgatta Artemist az ő irányába.
A férfi kiterjesztette hatalmát, ami csak úgy szikrázott körülötte, és a fekete, fenyegető tömeg támadásra készült.
Az erejének az egyik része kivált, és körbetekerőzött a lány csuklóján, de ő gyorsan átszakította azt fegyverével.
Ahogy Yuuki pár lépést tett hátra, Zero rögtön átvette a helyét, és még azelőtt elsült egy lövés a pisztolyából, mielőtt közelebb került volna Ridóhoz . Ezután még három lövés következett, de Rido mindet elhárította gyorsan és csak nevetett a támadáson.
Egy pillanattal később már meg is ragadta Zerót a hatalmával, és az épület szélére dobta. A fiú addig csúszott, mígnem a háta odacsapódott a betonhoz.
- Zero! - kiáltotta Yuuki, miközben elkezdett felé futni, hogy segítsen neki.
- Yuuki! - Aidou figyelmeztető kiáltásának köszönhetően, Yuuki még el tudott ugrani Rido támadása elől, ahogy az felé közeledett.
Aidou előnybe vette, hogy a férfi tekintete Yuukin összpontosult, így felé küldött egy újabb lökést. Rido még idejében észrevette ezt, és elhárította a jeget. Zero lövéseitől még továbbra se kellett félnie, mivel a fiú még mindig a tető szélén gubbaszkodott.
Rido megragadta Aidout, és olyan hanyagul eldobta, akár Zerót, és ismét Yuukira koncentrált.
A lány előre rohant, a kaszával egy halálos mozdulatot tett ellensége felé. Rido csak annyit mozdult hátra, hogy kikerülje a gyilkos csapást, így a fegyver elérte őt, és vért fakasztott. A szemei pirosan villantak Yuukin.
- Reméltem, hogy könnyen megadod magad, Juuri. De úgy tűnik, hogy erővel kell téged elvennem.
Hirtelen a férfi egész ereje megtámadta a lányt, a fekete indák körülötte nyüzsögtek és elárasztották őt. Yuuki elkezdte pusztítani azokat, de csak a felét sikerült neki, így a többi inda rákényszerítette a kezét, hogy elengedje fegyverét, majd csapdába ejtették végtagjait, akár egy bilincs.
Rido hirtelen megjelent előtte, teste szorosan a lányéhoz volt szorítva. Karjai körülötte kígyóztak, és Yuukit kirázta a hideg, ahogy megérezte a férfi forró leheletét a fülénél. - Végre az enyém vagy, Juuri...
- Nn... - nyögte Yuuki, miközben szemei könnybe lábadtak, és küzdött nagybátyja ellen.
Rido gyengéden mosolygott le rá, ahogy látszólag a lány megtört az akarata előtt. Mennyire tévedett, természetesen.
- Nem!
Rido szemei tágra nyíltak a meglepetéstől, ahogy a lány kezdett kitörni a férfi szorításából az ereje és a kezei segítségével. Egyre több indát küzdött le, ezzel rémületet okozva a nagybátyjának. Már majdnem szabad volt Yuuki, mikor megállt, hogy Rido ijedt szemeibe nézzen. - Én nem vagyok az anyám, és Kanaméhoz tartozom! Soha se leszek a tiéd!
A férfi szemei dühösen összeszűkültek, és valami olyanra készült, amire senki se számított. Erejét összegyűjtötte egy végső csapásra. - Ha az enyém nem lehetsz, Juuri, senkié se!
Rido elindította támadását, egyenesen Yuuki szíve felé. A gyilkos csapás közeledett.
Yuuki becsukta szemeit, várva a csapásra. A csapásra..., ami nem jött.
Meglepődött, mikor kinyitotta szemeit, és azt látta, hogy Rido blokkolva van. Aidou háttal állt a lánynak, és az ellenség támadó indája a hátából állt ki, véresen.
Rido visszavonta hatalmát, mire Aidou a földre rogyott.
- AIDOU! - kiáltotta Yuuki, miközben ő is a térdeire esett a fiú mellé. Rido jelenléte teljes feledésbe merült.
Egy lövés hallatszódott, de az agya teljesen kikapcsolt, még azt se vette észre, amikor Rido térdre rogyott, és kezével a sebesült karját szorította. A férfi blokkolva a következő golyókat, és a figyelmét Yuukiról Zeróra irányította.
Yuuki Aidou törékeny teste köré csúsztatta karjait, gondosan az ölébe emelve őt. Kezei reszkettek, miközben a fiú haját elfésülte az arcából és megnézte a seb súlyosságát. Egy zokogás szökött meg a száján, mielőtt elfojthatta volna azt.
Aidou szemhéja megremegett, és lassan kinyílt, majd pár másodperc tudatlanság után, Yuukira fókuszált a tekintete.
- Yuuki. - Hangja gyenge volt, ahogy beszélt, de nem tükrözött fájdalmat. Egy keserű zokogás hallatszódott ismét a lánytól, ahogy megkönnyebbült, amiért a fiú nem érzett fájdalmat a haldoklása során.
Aidou halálának gondolata ránehezedett a mellére, és kétrét görnyedt, ahogy elvesztette az irányítást, és a fiú nyakában zokogott. Így ült egy ideig, figyelmen kívül hagyva a lövések hangjait, Zero és Rido csatáját, és csak sírt feleslegesen Aidou ingjébe. Hosszú ideig maradtak így, mikor Aidou óvatosan megfogta őt, és eltolta a lányt eléggé ahhoz, hogy az arcába nézhessen.
Gyengén kinyújtotta felé a kezeit, végigsimított a lány arcán, és letörölt néhány könnyet az arcáról, de azok helyére rögtön újak jöttek.
- Yuuki - mondta halkan. Egy kis mosoly kúszott az arcára és felragyogtak enyhén a szemei, amikor felnézett a lányra. - Szeretlek.
Egy újabb zokogás hagyta el Yuuki száját, ahogy lenézett Aidou szép szemeibe. Hitetlenkedve megrázta a fejét. - Nem... Nem, Aidou, nem halhatsz... nem halhatsz meg...
- Szeretlek, Aidou, kérlek. Nem halhatsz meg, Aidou... Kérlek...
A fiú csak gyengéden mosolygott rá.
Yuuki lehajolt és becsukta szemeit, miközben egy gyengéd csókot nyomott a fiú ajkaira. Könnyek csurogtak le Hanabusa arcán, ahogy a lány még szorosabban ölelte át őt. - Aidou, kérlek ne... Kérlek... - De a fiú szemei többé nem nyíltak ki, és Yuuki tudta, hogy eltávozott.
A lány szégyentelenül sírt, ahogy Aidou teste porrá vált, és a szél elfújta azt, szétterítve a fákon az erdőben.
A történtek örökké a részévé váltak a gyönyörű tájnak, ami az Akadémiát körülvette.

***
Kaname életben hagyta Takumát, habár eszméletlen maradt, miután megölte a többi megromlott vámpírt. Összeesve a családjának házában, Takuma arra ébredt, hogy a birtok üres, és döntenie kellett, hogy visszatér-e az Akadémiára, miután felfedezte, amit Kaname tett.
Ez teljesen a fiú döntése volt, habár Kaname remélte, hogy visszajön Yuuki kedvéért. És igazából, az Ő kedvéért is.
Ez kísértette Kaname gondolatait, azonban más dolgok is kavarogtak a fejében.
Itt volt az idő arra, hogy visszatérjen a Kurosu Akadémiára, Yuukihoz.

***
Végül, Yuuki felnézett az üres karjairól, Ridót és Zerót még mindig a fűtött csata tartotta foglyul. Habár Rido már gyengült a vámpírellenes fegyver miatt, még mindig volt előnye, így sarokba szorította Zerót a tető szélén.
Yuuki lassan felállt, teste zsibbadt és furcsa volt, majd óvatosan elment oda, ahol Artemis volt ledobva a földre. Felemelte a kaszát a kezeibe, ujjait végigfuttatta az éles pengén, ezzel vért fakasztva.
Rido hirtelen felé fordult, szemei pirosan izzottak, ahogy megérezte a vére illatát.
Yuuki kinyújtotta a kezét nagybátyjának, és elindult felé. - Juuri.
A férfi hatalma ismét elözönlötte, majd elnyelte a lányt. Erejével odahúzta a kezét a szájához, és lenyalta róla a vért, ami a sebből szivárgott ki.
Yuuki óvatosan kiszabadította a másik kezét, és a kaszát Rido tarkójához emelte. A férfi azonnal Yuukira nézett tágra nyílt szemekkel.
- Mostantól... soha többé nem fogsz bántani se engem, se a bátyámat. És Aidou... - Itt elfojtotta zokogását, miközben egyre több könny folyt le arcán, és vett egy mély lélegzetet. - És Aidou halála nem volt hiábavaló.
Yuuki belehasította a pengét Rido nyakába, és egyre közelebb és közelebb húzta magához azt, míg Rido fejetlen teste a földre nem rogyott.
A lány hátat fordított neki, mielőtt nagybátyja még porrá válhatott volna. Ám ahogy a szél elvitte a port messze tőle, magával hozott egy ismerős illatot is.

***
Kaname néhány méterrel arrébb állt, és némán nézte húgát.
Habár Yuuki már a bátyja karjaiba akart futni, elnyomta a vágyát, és Zero felé fordult, aki azalatt már talpra állt, és őket bámulta messziről.
Zero felemelte a felhúzott Bloody Rose-t, és Kaname mellére irányította azt. Yuuki szemei tágra nyíltak. - Zero...
- Nem fogja meghúzni a ravaszt.
Zero szemei dühösen összeszűköltek. - Provokálni akarsz engem?
- Csak a tényeket közlöm - mondta Kaname érzelemmentesen.
Zero lehunyta szemeit, és dühösen felsóhajtott, ahogy leengedte a kezét.
- Elmondta már neked Yuuki, hogy mit beszéltem vele tegnap este?
Amikor Kaname nem válaszolt, Zero folytatta.
- Eldöntöttem, hogy vadásszá válok, mint ahogy a szüleim is akarták.
Kaname álla megfeszült kissé, és Zeróra emelte pillantását. – Rájöttél már arra, hogy ha ezt teszed, nem engedem meg többé, hogy Yuuki mellett maradhass?
- Tudatában vagyok vele - mondta Zero halkan. Egy pillanatra, ismét eluralkodott rajta a harag. - Te is tudod, hogy mit jelent ez, ugye?
Kaname álla ismét megfeszült, és alig láthatóan bólintott. - Ha ismét találkozol velünk, mindent megteszel, hogy megölj minket.
Zero hallgatása volt erre a válasz.
Zero tekintetéből a fájdalom sugárzott, és hosszú ideig bámulta Yuukit, mielőtt végül megszólalt, az utolsó alkalommal.
- Isten veled, Yuuki...
- Isten veled, Zero - suttogta Yuuki halkan, de ez már csak az üres levegőnek szólt, amit Zero hagyott maga után.

***
A Nappali Tagozatosak visszatértek egy kicsit később az Akadémiára, amikor a csata utáni rongálásokat megjavították, így véget ért a "szabadságuk". Örültek, hogy visszajöhettek, és azok a dolgok, amik ott történtek, míg távol voltak, a feledésbe merültek számukra.
A legtöbb lány nagyon csalódott lett, amiért Aidou egy új iskolába ment, így többet már nem láthatják a fiút.
Minden visszatért a normál kerékvágásba, már amennyire ez megtörténhetett, azok után, hogy milyen veszteségeket szenvedtek.
Amikor a Kurosu Akadémia kapujai kinyíltak, az emberek és vámpírok békés egymás melletti élésének lehetősége újra megteremtődött. Habár biztos, hogy lesz köztük még számos nézeteltérés, és akadály az út mentén, az emberek és vámpírok együtt győzhetik le azokat.

Vége

***
Ez volt az utolsó fejezet, de még van egy egy szép epilógus! :)