Huszadik fejezet

Két nappal később

Yuuki az ágyában feküdt, az ürességet bámulva a feje fölött. Annyi helyet próbált elfoglalni, amennyit csak tudott - ezzel próbálta elnyomni Kaname hiányának az érzését.
Több órába tellett neki, mire el tudott végre aludni.

***
Yuuki meglepetten pislogott az ágyában, ahogy valaki álmában egy gyengéd csókot nyomott a homlokára - ezzel felkeltve őt. Kaname szemmagasságba húzta magát vele, és szelíden mosolygott le rá. Az ágy egy kicsit megsüllyedt, ahogy Kaname védelmezően - vagy birtokvágyóan - Yuuki felé emelkedett Birtokvágyóan? Kaname gondosan végigszántott kezével a lány hosszú, sötét haján, majd lehajolt hozzá, megadva az időt neki, hogy elutasítsa a csókot. Persze ő nem utasította el a bátyját. Ehelyett, felemelkedett és a kezeit Kaname vállai köré csavarta ezzel lehúzva őt magához. A fiú határozottan odanyomta ajkait a lányéihoz, aki hagyta, hogy a másik meghódítsa csókjával. Kaname egész súlyával Yuukira nehezedett, belepréselve őt az ágyba ezzel. Kezeivel végigsimított a lány vállán, a mellkasán, majd szorosan megragadta a vékony derekát. Yuuki szája után, elkezdte csókolni húga nyakát, először csak enyhén, majd egyre nagyobb szenvedéllyel. - Ilyen hamar visszajöttél? - kérdezte Yuuki kapkodva a levegőt. Bátyja bólintott - miközben haja súrolta Yuuki arcát -, nem törődve azzal, hogy felemelje a fejét a nyakától, hogy válaszolni tudjon. Kezei egyre alacsonyabbra csúsztak, átsimítva húga csípőjén, majd combjain, végül megállapodva a térdein, majd hirtelen széttárta a lábait, és a dereka köré csavarta azokat. Yuuki bizonytalanul összeráncolta a homlokát, majd próbálta eltolni bátyját a vállainál. Kaname ekkor durván megragadta a lány ruháját, és recsegve felszakította a varrásokat. - Ne! - kiáltotta Yuuki, egyre próbálva eltolni őt. - Állj! Egy sötét kuncogást érzett a nyakában, és egy borzongás szaladt végig a testén, miközben a szemei kitágulakt a félelemtől. - Juuri.

***
Yuuki felült az ágyban, egész teste verejtékben úszott, haja az arcára és nyakára ragadt. Érzékeivel gyorsan végigpásztázta a szobát, és megkönnyebbült, amikor az üres volt. Kezével átfésült a haján, majd térdét felhúzta melléhez, és kipirult arcát a térdeihez nyomta.
Hirtelen megszólalt mellette a telefon, és Yuuki száján akaratlanul is kiszökött egy sikoly. Megfagyva ült az ágyában, miközben a telefon csörgése átszakította a szoba csöndjét, míg végül eléggé megnyugodott, hogy válaszolni tudjon.
Megnyomta a "beszélgetés" gombot, és a füléhez emelte a telefont.
- Igen?
- Yuuki. - Kaname puha és selymes - bár aggódó is - hangja felborzolta az idegeit.
- Oniisama - sóhajtott, csukott szemekkel.
- Jól vagy? Volt egy rossz megérzésem.
Yuuki az ajkába harapott, és érezte a késztetést, hogy elmesélje a neki az álmát, de ehelyett ezt válaszolta: - Minden rendben van, Kaname. Csak ideges vagyok.
Hallotta bátyja hajának suhogását, ahogy az bólint a telefonban. - Néhány nap múlva visszamegyek, Yuuki, és minden rendben lesz.
- Tudom - mondta a lány, habár az óvatos és tétova szavai elárulták őt.
- Szeretlek - mondta Kaname gyengéden.
- Én is szeretlek.
Amikor a hívásnak vége lett, Yuuki szorosan fogta a telefont a kezében, ahogy a magány érzése töltötte el. Habár még mindig félt az álomtól, Kaname hangja megnyugtatta őt - ha nem is annyira. De most, hogy már nem hallja őt, a pár másodpercre eltűnt félelme rögtön visszatért.
Yuuki lecsúszott az ágyról, és óvatosan elsétált a fürdőszobájába. A mosdókagyló előtt állva, hideg vizet engedett meg a csapból, remélve, hogy ez majd lenyugtatja. Lehajolt, és a hideg vízzel összefröcskölte az arcát és a nyakát.
Hosszú idő eltelt, mire eldöntötte, hogy visszamegy az ágyba, hogy próbáljon aludni.
Ahogy visszaindult, felemelte a szoknyája szegélyét, hogy megtörölje nedves kezét. Valami furát érzett a ruhán, és amikor lenézett, nem tudta, megállni, hogy sikítson félelmében.
A varrás ugyanott volt elszakítva, mint ahol Rido tette az álmában.

***
Mire Yuuki sikolya elhalkult, két erős kar ölelte át szorosan az apró testét. Próbált küzdeni ellenük, de a szorítás csak még erősebbé vált.
- Állj! Állj, csak én vagyok az! - kiáltotta a férfi, miközben küzdött a lány ereje ellen.
Yuuki azonnal abbahagyta a mozgolódást, és meglepetten pislogott. - Zero?
A lány elhúzódott tőle, de csak annyira, hogy a szemébe tudjon nézni. - Te meg...?
- Valamiről beszélnem kell veled - mondta Zero. - De az még várhat. Miért sikoltottál?
Yuuki lenyúlt a szoknyájáért és kezébe nyomta azt a fiúnak. Zero száján egy rosszalló mosoly jelent meg. - Azért üvöltöttél, mert elszakítottad a varrást?
- Nem - mondta Yuuki frusztrálva, ahogy kezével végigsimított a haján, mikor Zero elengedte a hálóingjét. - Volt egy álmom Kanamével..., de ő igazából nem Kaname volt, hanem Rido. Álmomban... eltépte a varrást a ruhámon. - A lány elhalkult, ahogy Zero szemei tágra nyíltak.
- Rido itt volt? - Mindketten felugrottak meglepődésükben, mikor Aidou állt az ajtóban, és nézte őket. - Megtámadott téged?
Zero szemei még jobban kitágultak. - Megsérültél?
Yuuki megrázta a fejét: nem akart abba belemenni abba, hogy ez nem olyan fajta támadás volt.
Aidou belépett a szobába, és kihívóan bámult Zeróra, akinek a karjai a lány körül voltak. - Akartam veled beszélni, Yuuki... kettesben. - Az utolsó szavak nyilván Zeróra irányultak, aki visszabámult rá cserébe.
- Én akartam vele beszélni először - mondta Zero. - Gyere vissza később, ha én már végeztem.
Aidou mérgesen tágra nyitotta a szemeit, de miután Yuukitól kapott egy szelíd bólintást, kiment a szobából.

***
- Elmegyek.
Yuuki szemei tágra nyíltak, miközben a félelem és szomorúság söpört át rajta. - Elmész? Miért,
Zero sóhajtott, és a fal felé húzódott, elengedve a lányt a karjaiból, és a kezeibe hajtotta a fejét. - Amik most történtek Ridóval, elfoglalttá tettek téged. Egyedül voltam, így sok időm volt... mindent átgondolni.
- Természetesen, addig nem hagylak itt, amíg el nem bántunk Ridóval. Nem tudlak cserbenhagyni téged. De... sok minden történt, olyan dolgok is, amikről nem tudsz. - Erre Yuuki összeráncolta a homlokát. Zero kicsit összerezzent, és folytatta: - És... Úgy döntöttem, hogy vámpírvadász leszek, mint a szüleim. Amire kiképeztek engem.

***
Yuuki megrázta a fejét. - De te...
- Még nem estem le E-szintre, Yuuki, a bátyád beleavatkozása miatt. Hagyom, hogy ő mondja el neked a dolgokat, de megakadályozta, hogy lejjebb süllyedjek egy darabig. - Ezután habozott, de szavai megingathatatlanná váltak. - Az utolsó lélegzetemig a te fajodra fogok vadászni.
Yuuki arcáról nem lehetett leolvasni az érzelmeket, de Zero tudta, hogy egyszerre érzi magát megbántottnak és zavarosnak a lány.
- Akkor ez mit hagy nekünk? - Zero szeme elkerekedett, mikor a mondatot Yuuki zokogása törte meg.
A fiú megszorította az állát, és megrázta a fejét. Nem tudta, hogy mit kéne válaszolnia.
Némán álltak ott, amik óráknak tűntek, míg végül Zero hátat fordított Yuukinak, és elment.

***
Yuuki nem nézett fel Aidoura, aki pár másodperccel Zero távozása után, már az ajtóban állt, őt figyelve némán.
- Hallottad? - kérdezte Yuuki, megtörve ezzel a csendet.
- Igen - válaszolta a fiú gyengéden.
Yuuki sóhajtott egyet. - Miről szeretnél velem beszélni, Aidou?
Aidou kecsesen eltolta magát az ajtókerettől, és belépett a szobába. Ahogy közeledett, Yuuki látta, hogy a szemei kissé enyhülnek, és furcsán az érzelmek burkolják be azokat. Tekintete szomorú volt, amikor lassan elérte a lány arcát, de egy kis, meleg mosoly díszítette az arcát.
- Szeretlek - suttogta halkan.
Yuuki szomorúan összeráncolta a homlokát, és a szíve kicsit sajgott a mellében. - Aidou, én nem... Nem tehetem ezt most.
A fiú ajkai még jobban felfelé görbültek, ám ez a mosoly se humort, se boldogságot nem sugárzott. Ez egy lágy, keserű mosoly volt. - Tudom - mondta, a hangja puha és csendes. - Csak el akartam neked mondani újra.
Yuuki szemöldökráncolása enyhült, és bólintott.
Aidou végighúzta az ujjait a lány arcán, mielőtt elvált tőle. - Csak azt szerettem volna mondani..., hogy boldog vagyok, hogy te oldaladon harcolhatok. Örömmel fogok küzdeni, hogy megvédhesselek.
Yuuki szíve még jobban belefájdult ezekbe a szavakba. Valami furcsa jelentés volt mögöttük.
Úgy hangzott, mintha búcsút mondana.
- Aidou - mondta Yuuki.
A fiú még egy mosolyt villantott, de a boldogság most se látszott a szemeiben.
Ezután, némán megfordult, és kiment a szobából.