Tizenhetedik fejezet

Yuuki szemei tágra nyíltak, ahogy nézte Kanamét az ajtóban állva. Kaname elkapta Shizukát, mielőtt még a földre zuhant volna, miközben a nő szíve a kiesett a kezéből. Magához ölelte az őrült hercegnőt, mint egy törött babát, miközben az haldoklott.
Tekintete Yuukira fordult, szemeit kissé beárnyékolta vastag szempillái.
- Kaname?
- Nem ez volt neked is a szándékod? - kérdezte Kaname ártatlanul, hangja kissé szórakozott volt. A szájához emelte a kezét, és lenyalta róla a friss vért.
Yuuki lassan bólintott. Pillantását elfordította a bátyjáról, és Shizukára nézett, ahogy a mellkasából szivárgott a vér.
- Igyál.
Yuuki felnézett tétován, mielőtt Shizuka nyakára tévedt volna a tekintete. - De...
- Emlékszel arra, hogy azt mondtam, a dolgok még rosszabbak lesznek? - kérdezte Kaname. Mikor Yuuki bólintott, folytatta: - A vére erőt ad nekünk. - Lefektette Shizukát a földre, és lassan Yuuki felé közelített, majd megfogta a karját. - Az extra erő segít, hogy biztonságban maradj, és hogy leküzdhessük az akadályokat, amik felénk tartanak. Kérlek, ne küzdj most ellenem!
Kaname megcsókolta húgát gyengéden véres ajkaival.
Mikor elvált tőle, megfogta a kezét, és Shizuka testéhez vezette.
Ezután együtt táplálkoztak.

***
Később, Kaname és Yuuki egymás karjaiban feküdtek az ágyban, némán a sötétben.
Hosszú idő eltelt, mire Yuuki megtörte a csendet. - Dühös vagyok rád.
Kaname felvonta enyhén a szemöldökét, és felemelte húga arcát, így már látta őt. - Miért is?
Yuuki összeráncolta a homlokát. - El se búcsúztál, mikor elmentél két hete. És még mindig el kell mondanod, hogy hol jártál.
Most Kanamén volt a sor, hogy összeráncolja a homlokát. De felelet helyett néma maradt.
Yuuki elhúzódott. Bátyja hagyta egy ideig ezt, de aztán megragadta a csuklóit, és nem engedte tovább húzódni őt. - Mondd el! - mondta a lány. Felült az ágyon, de a fiú kezei még mindig bilincsként voltak a csuklóin, hogy ott tartsa. Yuuki megpróbált elhúzódni, de nem tudott.
- Csak üzleti dolog volt.
Yuuki arca boldogtalanul eltorzult. - Hazug.
Kaname szomorúan nézett rá, és elengedte a csuklóit.
Yuuki lecsúszott az ágyról, és elindult az ajtó felé.
- Nem tudsz hova futni. Ez a te szobád - jelentette ki Kaname, lustán nézve húgát az ágyból.
Yuuki rámeredt. - Talán Aidouval tölthetném az éjszakát, ha tudnám, hogy mit tettél vele.
Kaname visszameredt rá. - Ez nem volt vicces
Yuuki megforgatta a szemeit. - A te szobádban akartam maradni.
Kaname sóhajtott, ahogy fölkelt az ágyról. - Rendben, ma egyedül hagylak. - Elment a lány mellett, úgy, hogy meg se érintette, és elérte az ajtót. Yuuki hátat fordított neki, ahogy bátyja kinyitotta az ajtót.
Kaname habozott az ajtóban, ahogy látta a lányt menni az ágya felé. A szemei szomorúak voltak.
- Még nem vagyok rá kész, Yuuki - mondta halkan. - Nem könnyű elmondani, főleg nem neked. De egyszer el fogom, megígérem. Csak adj időt!
Ezután Kaname elhagyta a szobát, mielőtt a lány válaszolni tudott volna.

***
Yuuki egy nagy fa árnyékában ült, amely a feje fölött hajladozott a nagy szél miatt. Még nappal volt, de a fák eléggé vastagok voltak ahhoz, hogy a nap csak néhány helyen tudjon áthatolni a leveleken.
Nézte őket, ahogy azok leesnek, a látvány magával ragadta. Az ilyen dolgok mindig elvonták a figyelmét, mióta csak gyerek volt, mivel régen csak Kaname élénk leírásaiból ismerhette meg a természetet.
Sok idő telt el, mire Yuuki rájött, hogy nincs egyedül.
Újra élessé vált a tekintete, és az előtte álló teremtésre pillantott.
Az őz óvatos szemekkel figyelte őt.
Yuuki óvatosan elérte az állatot, és előre nyújtotta a kezét.
A szarvas habozva közeledett.
Yuuki elmosolyodott, amikor érezte, hogy a szarvas nedves orrával csiklandozza a tenyerét.
De a következő pillanatban, az arcához emelte a kezét, amit már beborított a vér.

***
Az őz a földön feküdt néhány méterre tőle, és Yuuki nehézkes légzéssel figyelte őt. Általában ennyi vér láttán, eluralkodott rajta a szomjúság, de most teljesen kontrollált volt Shizuka vérének köszönhetően.
Vér csurgott le Yuuki arcán és testén, eláztatva a ruháját és a földet.
Yuuki szemei ismét a véráztatta földre tévedtek, amíg fel nem tűntek előtte az őz gyilkosai.
Shiki.
Ott állt, és nézte a lányt eltérő színű kezekkel, majd lenyalta a vért a kézfejéről, mint egy macska.
- Shiki... - kezdte Yuuki dühösen, de hirtelen megállt. Mikor találkozott Shiki szemeivel, nem azt a személyt látta benne, mint akit eddig.
- Shiki?
A vámpír halkan kuncogott, humor nélkül. - A barátod rendben van. Csak egy kicsit kölcsön vettem.
A hang nem Shikié volt, de nagyon hasonlított az övére.
Ez a férfi volt az álmából.