Kilencedik fejezet

- Fel vagy függesztve a prefektusi feladataidból.
- MI VAN?
Zero lecsapott az igazgató asztalára az öklével, eléggé erősen ahhoz, hogy rajta a tárgyak megremegjenek. Yuuki szemei kitágulták, de nem Zero kitörésén, hanem Kaien kijelentésén.
Kurosu megköszörülte a torkát, és megismételte. - Mivel én is megtudtam, hogy megsértetted az egyik Esti Tagozatos tanulót, meg kell, hogy büntesselek. Addig leszel felfüggesztve a prefektusi feladataidból, míg én mást nem mondok.
Zero arca élénkvörösen lángolt.
- Sajnálom, hogy ezt kell tennem, Zero - mondta az Igazgató, maga elé emelve a kezeit, az ártatlanságát bizonyítva ezzel.
Zero hátrált az asztaltól. Yuuki óvatosan nézte őt, és észrevette, hogy a fiú mennyire remegett a haragtól. Végül Zero hátat fordított nekik, és dühösen az ajtó felé rontott.
Az kinyílt, mielőtt még elérhette volna a kilincset, és Kaname magas, karcsú teste jelent meg az ajtóban, meggátolva ezzel a fiút a meneküléstől. Kaname udvariasan elállt az útból, és Zero csak még dühösebb arccal kimenekült onnan. Ezután becsapta az ajtót maga mögött, a kemény hang visszhangzott a csendes szobában.
Kaname kecsesen Yuuki felé indult a szobába. - Azért jöttem, hogy visszakísérjelek a kollégiumba.
Yuuki kissé a homlokát ráncolta. - Miért?
Kaname szelíden mosolygott, de volt ebben a mosolyban valami olyan, amitől Yuuki kellemetlenül érezte magát. - Nem kísérhetlek vissza, ha csak úgy kedvem van hozzá? Kéne lennie valamilyen oknak?
Yuuki arca kipirult. - Nem, nem hiszem.
Kaname megfogta Yuuki kezét, és az ajtó felé vezette őt. Amikor kinyitotta az ajtót, visszanézett az Igazgatóra a válla fölött. - Köszönöm, hogy gondoskodott Kiryuu büntetéséről, Kurosu Igazgató. Mivel még ember, azt hiszem igazságtalan lenne, ha én tettem volna ezt. - Ahogy az utolsó mondatot mondta - oly’ alkalomszerűen - Yuukit gyanakvóvá tette.
Kaname Yuuki dereka köré csúsztatta a kezét, óvatosan kivezetve őt a szobából. Az ajtó becsukódott mögöttük, egyedül hagyva az Igazgatót az irodájában.

***
A csend ami Yuuki és Kaname között volt, egyáltalán nem az a kényelmes csend volt, ami szokott lenni. Nem, ez most feszült volt.
- Hazudtál nekem.
Bár Yuuki azonnal megdermedt, Kaname folyamatosan ment előre. Karja lecsúszott a lány derekáról, és amikor rájött, hogy már nem követi őt a húga, megállt és szembefordult vele.
- Miről? - kérdezte Yuuki.
Kaname összeráncolta a homlokát. - Te tényleg nem tudod? - Hangja már nem teljesen nyugodt volt, belevegyült egy kis keserűség is.
Yuuki nyugodt maradt kívülről, de az agya zakatolt. Kaname nem tudhat arról, hogy Zero megsebesítette őt. Lehet, hogy Aidou és Kain mondta el neki, ezzel megszegve a parancsát. Pedig vigyázott arra, hogy az összes vért lemossa az ingjéről, és a karjáról. Nincs rá esély, hogy megtudta volna, kivéve a kis szakadás az egyenruháján. Nem volt rá mód, hogy Kaname rájött volna, kivéve, ha valaki elárulta neki.
Kaname a hallgatást válasznak vette. - Talán csak nem tudod, hogy melyikről beszélek. Én csak egyről tudok, de mivel te nem tudod miről van szó, arra kell következtetnem, hogy több hazugságod van.
- Kaname...
Kaname pillantásától, azonnal elhallgatott. Bátyja elindult felé gyors, dühös léptekkel, majd megállt előtte, kevesebb, mint egy hüvelyk távolságnyira. Lehajolt a húgához, és az arcaik annyira közel voltak, hogy Yuuki már majdnem érezte a hidegséget, ami Kaname arcából sugárzott. - Szeretlek, kedvesem - mondta halkan, szelíden. Még közelebb hajolt hozzá, és egy gyengéd csókot nyomott az ajkaira. Bár a csók megszakadt, Kaname ajkai még mindig súrolták a lányét. - De a hazugságokat nem fogom elviselni.
Kaname olyan gyorsan mozdult el, hogy ha Yuukinak nem lennének vámpír képességei, elbotlott volna.
Amikor egyedül maradt, még néhány másodpercig meg sem tudott mozdulni a sokktól. Amikor feleszmélt, rögtön a Hold Kollégiumba futott. Megkönnyebbült, hogy Kaname nem volt ott, bizonyára megszökött valahova, hogy lenyugodhasson. Így egyenesen Aidou szobájába indult.

***
Yuuki nem is kopogott az ajtón, rögtön benyitott. A fiú biztosan megérezte azt, hogy jön, amint belépett a kollégiumba.
- Elmondtad neki? - A kérdést nyugodtan akarta feltenni, de végül egy dühös, és ellenséges suttogás jött ki belőle. Sokkal jobban felkavarta a Kanamével való összetűzés, mint ahogy gondolta.
Aidou az ágya mellé állt, félénken. - Nem, Yuuki-sama, én nem! Persze, hogy nem! Sohase tennék semmit se ellened. - Félelem volt hallható a hangjában a lány haragja miatt, de szavai őszintén csengtek.
- Mindig azt teszed pedig - jelentette ki Yuuki.
Aidou arca eltorzult, makacssága legyőzte a félelmét egy pillanatra. - Tudod, hogy miért.
Yuuki haragja enyhült.
Aidou lassan felé lépett, és megérintette a lány haját finoman az ujjaival. Yuuki elfordult, és lenézett a földre bűnösen.
És bár Aidou tudta, hogy a dolog értelmetlen, mert ő Kanaméhoz tartozik, és csak hozzá, ezeket a szavakat suttogta: "Szeretlek".