Tizenötödik fejezet

Yuuki az ajtóban állt, felmérve a helyszínt. Több száz tanuló teste feküdt a padlón, elárasztva azt vérrel. A szoba közepén, egy sötét hajú férfi állt mély vörös szemekkel az egymásra halmozott testeken.
Ahogy Yuuki nézte őt, a férfi a szájához emelte a kezét, és nyelvével lenyalta arról lassan a vért. Néhány pillanat múlva Yuukira emelte a tekintetét, és pillantásaik találkoztak.
A férfi kinyújtotta felé a kezét, és Yuuki szinte eksztázisba esve, ment oda hozzá lassan és kecsesen a testeken át. A lány megfogta a kinyújtott kezet és az ajkaihoz emelte.
Amikor Yuuki befejezte az ivást, a férfi a dereka köré csúsztatta a karjait, és a testéhez húzta a lányt. Yuuki beleborzongott a lélegzetétől.
- Yuuki...

***
Yuuki sikoltva ült fel az ágyában, és közben a nyakát dörzsölte, hogy már ne érezze a férfinek a lélegzetét ott.
A hálószoba ajtaja egy pillanat múlva kivágódott, és Kaname rohant be rajta kissé nehézkes légzéssel. Odasétált lassan a húga ágyához, és a lányt nézte. Az arca egy hideg maszk volt, csak egy kis megkönnyebbülés volt rajta jelen, ahogy látta, hogy a lány rendben van és sértetlen. Már nyugodtan nézett le Yuukira szemhéjain át.
Yuuki lehúzta magáról lassan a takarót és átkarolta a felsőtestét. A légzése nehézkes volt, és verejték csillogott sápadt bőrén. Egy pillanat múlva, ismét magára húzta a takaróját és megrázta a fejét. A kezére meredt, tudván, hogy nem tudna bátyja szemeibe nézni.
- Yuuki?
Yuuki már elkezdett volna beszélni, de megállt és megköszörülte a torkát. Lassan ezt mondta: - Jól vagyok, Oniisama.
- Yuuki... - Kaname elhallgatott, ahogy húga megrázta a fejét.
A lány szorítása enyhült a takarón, majd végül elengedte azt, és az ölébe estek a kezei. Kaname lehajolt hozzá, és ujjaival megfogta Yuuki állát. Yuuki összerezzent az érintésétől, de bátyja figyelmen kívül hagyta ezt. Kezét lassan Yuuki derekára csúsztatta, megsimítva bőrét a vékony, fehér hálóingen keresztül, ami kissé nedves volt a lány verejtékétől. A húga tétlen volt, míg az ajkait az övéihez nyomta.
- Rendben vagy?
Yuuki bólintott, de nem tudta megmondani, hogy Kaname hisz-e neki, vagy csak nem firtatja a témát. - Akkor jó éjt, kedvesem - mondta neki.
Yuuki az ajtót bámulta, ahogy Kaname elment, majd visszafeküdt a nedves lepedőjére. A takaróját a fejére húzta, és a nap hátralévő részét végigaludta.

***
Yuuki, nem tehetett róla, de gyanús érzés fogta el, amikor megérezte a hiányzó vámpírokat a kollégiumban. Már napok teltek el a rémálma óta, és legfőbb idejét azzal töltötte, hogy elkerülje Kanamét. De ezekben a napokban felfedezte, hogy Aidou eltűnt, Maria pedig beköltözött a régi kollégiumba, hogy több magánélete legyen. Takuma írt neki egy levelet, amiben elnézést kért, amiért nem tudja őt tanítani, de biztosította, hogy nemsokára visszajön. Shiki hollétéről szintén nem tudott.
Nappal volt, és Yuuki a szabadban volt, ezzel is csökkentve az eshetőségét annak, hogy Kaname keresi őt. Most egyike volt azon kevés alkalmaknak, mikor a lány örült, hogy bátyja elfoglalt.
Yuuki épp a fának dőlve pihent, és nézte a leveleket, amiket nap világított meg felülről. Az őszi levelek izzottak, akár a tűz.
- Te meg mit csinálsz itt?
Yuuki annyira el volt merülve a gondolataiban, hogy észre se vette Zero közeledését.
- Elszöktél a ketrecedből? Kuran aggódni fog érted.
- Kaname elfoglalt.
Volt egy hosszú hallgatás, mielőtt Yuuki felnézett Zeróra. - Miért futottál el, amikor találkoztál Kurenai Mariával?
Zero meghökkent egy pillanatra, mielőtt dühössé vált volna. - Semmi közöd hozzá.
Yuuki megforgatta a szemeit. - A barátod vagyok, Zero. Ha félsz valamitől, akkor az rám is tartozik.
- Én nem féltem!
Yuuki csak bámult rá.
Néhány pillanat múlva azonban, Zeróról lepergett a makacsság. - Ő csak... ugyanazt az érzést sugározta magából, mint az a nő.
- Hát Kanaméből és belőlem nem ugyanaz sugárzik, mivel tisztavérűek vagyunk? És mégse futsz el tőlünk.
Zero szemei ellágyultak, ahogy a lányra bámult. - Ahogy mondtad, Yuuki, mi barátok vagyunk. - Egy kis mosoly látszódott a fiú szája szélén. - Ha mindig elfutnék előled, ha meglátnálak, nem tenne túl jót a barátságunknak.
Yuuki halványan elmosolyodott.
- Másrészt meg... Lehet, hogy jobb lett volna, ha Kaname elől viszont elfutok.
Yuuki pislogott, és a fejét kissé oldalra dőtötte. - Hogy érted ezt?
Zero mosolygott, de ez most keserű volt. Semmi.
- Segített neked... Nem tudom, hogyan, de visszahozott ide. Nem fogsz E-szintre esni a közeljövőben Kaname miatt.
- Érted tette.
- És emiatt kevésbé kell hálásnak lenned?
Zero dühösen rábámult. - Az egész dolog az olyan szörnyek miatt van, mint ő. Ezért lettem ilyen! Mi a fenének kellene hálásnak lennem?
Yuuki furcsán nyugodt volt, mikor megszólalt. - Én is egy szörnyeteg vagyok, Zero. Soha se felejtsd el ezt.
A lány újból nekitámaszkodott a fának, és ismét a leveleket kezdte el bámulni maga felett. Rá se nézett Zeróra, ahogy az elment mellette.

***
Yuuki a szobájában volt, és épp az ingjéből bújt ki, majd fölvette a hálóingjét. Az egész napot azzal töltötte, hogy egy fa alatt ült, és nézte ahogy a levelek színei változnak az órák alatt. Az egész olyan nyugodt, zavartalan volt, kivéve az a kis idő, amit Zeróval töltöte. De most már fáradt volt, és csak pihenni akart.
Érezte Kanamét, aki kopogás nélkül lépett be a szobájába.
- Befejezted a kerülésemet?
Yuuki hátat fordított neki, és az ablakhoz sétált. - Nem mindegy? Bármikor véget vethetsz neki, nem számít, hogy én mit akarok.
Kaname lassan odalépett hozzá, és megérintette a vállát. A lány összerezzent az érintésétől. Kaname követte őt, és a vállait a falnak szorította, így fogva tartva őt. - Kaname...
- Ezt akarod? - kérdezte Kaname. - Olyan rossz lenne, ha abbahagynád az indokolatlan kerülést? Nem akarod ezt? - Ahogy Kaname odaszorította húgát a falhoz, az érezni tudta az érintkező testeiken át a bátyjából sugárzó haragot.
Kaname lesütötte a szemét. - Még mindig dühös vagy a reakciómra, amit Aidou csókja után mutattam? Már akkor tudtam, hogy haragszol rám, mikor tegnap megtagadtad nekem a jóéjt csókot. Ha tudtam volna, hogy már előbb visszaérkeztél ide, előbb jöttem volna, de gondoltam, hogy teret kell neked adnom.
Yuuki megrázta a fejét.
Kaname haragja megnövekedett. - Akkor mi a baj, Yuuki? Kínzás volt ez a pár nap, amit távol töltöttél tőlem.
- Semmiség.
- Mondd el!
Yuuki ismét megrázta a fejét.
Kaname megszorította az állát. - Áruld el! Unom, hogy titkolózol előlem.
- Mi mást titkolok még?
Kaname szemei összeszűköltek.
Yuuki arca eltorzult egy kissé dühösen. - Zero. Hazudtam neked egy dologról...
- Két dologról, ahogy emlékszem. Hallottam még egynek a hírét.
A lány rámeredt.
- Yuuki...
- Jól van! - mondta, majd reszkető kezekkel végigszántott hosszú, fekete haján, és egy dühös lélegzetet vett. - Igazán tudni akarod? Az álom, ami a múltkori éjszakán gyötört... Nem vagyok jól! Nem vagyok jól... - Yuuki megrázta a fejét, és figyelmen kívül hagyta a könnyeket, amik az arcán csorogtak le. Kaname üres arccal figyelte őt, és hallgatott. A harag határozottá és világossá tette a lány szavait, a könnyekkel ellentétben is. - Azt álmodtam, hogy meghaltál, Kaname.
Kaname szemei megenyhültek kissé. - Yuuki...
- Egy ember állt egy rakás testen egy szoba közepén, és a kezei véresek voltak. Odahívott engem, én pedig mentem, és leittam azokról a vért.
Kezével újból végigszántott a haján, majd megállt félúton és Kanamére nézett mérges és szomorú szemekkel.
- A te véred volt, Kaname. A te véred volt, amit ittam a kezekről.