Tizenkettedik fejezet

Yuuki - teljesen elfelejtve a takarót a lábánál - kinyitotta az ablakot, majd azon keresztül kiugrott. Könnyen talpraesett, majd természetellenes sebességgel a vadászok felé indult.
- Engedjék el! - parancsolta, közben pedig megtorpant a vadászoktól biztonságos távolságra.
A vámpírvadászok megfeszültek a lány hirtelen megjelenésétől, és fegyvereikhez kaptak. Yuuki ügyet sem vetett erre.
- Engedjék el! - mondta már nyugodtabban, mivel ekkor már teljesen odafigyeltek rá.
- Nem tehetjük meg ezt, Kuran - válaszolta az egyik vadász, akinek volt elég bátorsága nyilatkozni. - Kurosu úgy döntött, hogy szabad kezet ad nekünk Zero fölött, mivel csak mi tudjuk őt kordában tartani, amíg E-szintre esik, ezután kivégezzük.
Yuuki szemei tágra nyíltak a döbbenettől.
Szinte végszóra, az Igazgató elindult Yuuki felé lassan, arcán egy mély ránccal. Kezét nyugtatóan a lány karjára tette, de az csak elrándult ettől. Az Igazgató szomorúan sóhajtott, és Yuuki a tekintetében a sajnálatot. - Sajnálom Yuuki, de nincs más lehetőség.
- Kell lennie valaminek...! - kezdte Yuuki dacosan, de rájött, hogy haszontalan amit tesz, így elnémult. Egy pillanat múlva ismét megszólalt: - Ő a barátom...
Kurosu csak nézte szomorúan, és ismét megsimította a karját. Ezúttal a lány sem húzódott el. - Tudom, Yuuki. Sajnálom.
Néhány pillanat múlva, az arcán úrrá vette magát a fájdalom, és ellépett Yuukitól, háttal a vadászoknak is, hogy összeszedje magát.
A vadászok szemei még mindig Yuukin voltak. A lány érezte a félelmüket a levegőben, ahogy bámultak őt, rettegve a cselekedeteitől.
Egyszerre Yuuki háta mögé néztek sokkolva, ujjaik megfeszültek a fegyvereiken. A félelem szaga még jobban érződött.
Yuuki meg se ijedt, mikor érezte, hogy egy takarót borítanak védelmezően a vállára, és Kaname öleli át hátulról erős karjaival, így a fiú mellére simult.
- Kuran Kaname. - Az egyik Zerót lefogó vadász hátra lépett kissé. Zero végül felnézett, mert eddig csak dermedten meredt a földre, és Kanamére bámult.
Zero szavai csöndesek voltak, de dühvel telítettek. - Jöttél búcsút mondani, Kuran? Mintha már nem lett volna eléggé megalázú, hogy elhurcolnak Yuuki... - Zero hirtelen elnémult, és Yuukira nézett, majd újból a földet pásztázta, kis pirossággal az arcán. - Yuuki előtt - mondta sajnálkozva. - Ne haragudj rám, Yuuki...
Zero és a vadászok eltűntek a páncélozott autóban - amit azért hoztak, hogy Zerót teljesen fogva tudják tartani, és még csak ki se láthasson belőle -, mielőtt Yuuki felelhetett volna.
Kaname felemelte Yuukit a karjaiba, és elindult vele lassan vissza a hálótermekbe. Mikorra odaértek Yuuki szobája elé, a lány szemei már könnyekben úsztak. Kaname lefektette húgát az ágyra, és vigasztalta a húgát, aki az elvesztett barátja után sírt.

***
Két héttel később
Zero gyáván a falnak húzódott a cellájában, a fájdalom minden sejtjét átjárta. A láncok a csuklóján csörögtek, és beton padló nem nyújtott kényelmet, mikor megpróbált átaludni a fájdalmas órákat, abban a tudatban, hogy már csak pár napja van hátra. Az E-szintre esése már nagyon közel volt.

***
Zero annyira önkívületi állapotban volt, hogy sok ideig észre se vette a személy jelenlétét, aki cellája előtt állt. Mikor ez a tudomására jutott, lassan elhúzta a fejét a faltól, és várta, hogy fókuszáljon a szeme, felismerve Kuran Kanamét.
Türelmesen várakozva Zero cellája előtt, Kuran Kaname állt teljes feketékbe öltözve, míg Zero küzdött, hogy megtalálja a hangját a hatalmas fájdalom elnyomásában. Mikor végül már meg tudott szólalni, szemei keskenyek és dühösek voltak, hangja pedig szárazan és keserűen hangzott. - Mi a francért vagy itt?
Kaname még hallgatott egy darabig. Egy része remélte, hogy Zero előbb leesik E-szintre, mielőtt beszélt volna vele. De Zero csak dühösen hallgatott, várva Kaname válaszára.
- Hogy megmentselek.

***
- Mi van? - kérdezte Zero, szemei kitágultak a döbbenettől.
Kaname ismét néma maradt, és Zero látta az idegenkedést a szemeiben. - Igazából, semmi hasznod sincs, se emberként, se vámpírként. Aligha nyerhetünk azzal valamit, ha életben tartunk...
- ...de mégis, valamilyen okból, nagyon fontos vagy Yuukinak.
Zero felengedett kicsit, mikor meghallotta Yuuki nevét.
- Szóval Yuukiért... megmentelek téged.
Zero egy pillanatig hallgatott, mielőtt megkérdezte volna: - Szomorú?
- Nagyon - válaszolta Kaname, kissé dühösen. Hideg maszkja leesett egy pillanatra, és Zero látta a kényelmetlenséget és undort az arcán. - Utálom, hogy törődik más férfival is rajtam kívül, annyira, hogy ez megsirassa őt - grimaszolt Kaname. Elkapta az önelégült mosolyt Zero arcán, és szemei összeszűköltek. - Nehogy azt hidd, hogy féltékenységből mondtam ezt, Kiryuu! - Kaname itt kicsi szünetet tartott. - Én csak akkor voltám rád féltékeny, mikor még mindketten fiatalabbak voltunk. Te tudtál lenni az én drága húgommal, mikor én nem. Minden nap láthattad, minden nap beszélhettél vele, bámulva az ő szép arcát - ragadtatta el magát kissé Kaname. - De én nem tehettem ezt meg. Mostanáig. Most, hogy már mellettem van, nincs okom arra, hogy irigy legyek rád.
Zero hallgatott.
- Már elmondtam a célom, Kiryuu - mondta Kaname egy pillanat múlva. - Most már csak rajtad múlik. Hajlandó vagy bármit megtenni, hogy megmenekülhess? Vagy - Kaname rátette a kezét a cella lakatjára, és a börtön belsejét kezdte el bámulni, végigjáratva a szemét a mocskos falakon és betonon, majd végül Zero szánalmas testén. -, itt akarsz meghalni?
- Bármit megtenni? - kérdezte Zero óvatosan.
Kaname nem válaszolt.
Mindketten némák maradtak egy ideig, ami óráknak tűnt, mielőtt Zero végül felnézett Kanaméra.
- Meg akarok menekülni.

***
Kaname belépett a cellába, biztonságos távolságra megállva Zerótól, de nem azért, mert féltette a saját biztonságát. Zero sápadt és gyenge volt. Nem, ő nem félt ettől a szánalmas lénytől.
Kaname közelebb lépett, és Zero megfeszült, nem tudván, hogy mi fog történni. Kaname letérdelt előtte, így szemmagasságba kerültek.
- Senkinek sem beszélhetsz erről, megértetted? - kérdezte Kaname.
Zero habozott, de bólintott.
Kaname elkezdte kigombolni az ingjét kezeivel, erre Zero szemei kitágultak. - Mi a...?
- Csend. - Kaname lehúzta az ingjét az egyik válláról, felfedve ezzel a sápadt nyakát. - Mivel tisztavérű vagyok, a vérem ki fog téged elégíteni egy darabig, lelassítva az átalakulást az E-szintre.
Egy pillanatra, Zero undorodott tőle, de végül Kaname nyakának látványa, és az égő vágy a vér után, legyőzte ezt. Egy mély lázadó hang szökött ki Zero szájából, ahogy felugrott a béna helyzetéből, és Kaname vállai közé csavarta kezeit. Fogait belesüllyesztette Kaname nyakának puha húsába, és elkezdett inni.