Nyolcadik fejezet

Napnyugta előtt, Yuuki elhagyta az estisek kollégiumát. Az árnyékban maradva, amennyire csak lehetséges - hiszen a nap kellemetlen hatással volt a bőrére, és az érzékeny szeme is fájt ettől - indult el az Akadémia felé, Kurosu Igazgató irodájába.
Bekopogott a vastag faajtón, és meghallva a vidám "Kérlek, gyere be" kiáltást, belépett a szobába.
Kurosu éppen állt, Yuuki belépésénél, s mikor meglátta a vékony alakját az ajtóban, kinyitotta felé a karjait egy ölelésre. - Az én szép lányom, milyen kellemes meglepetés!
Intett neki, hogy üljön le, és a lány átvette tőle a helyét. Amikor az Igazgató észrevette a komor arcát, a szokásos, természetellenes vidám hangulata enyhén letört, és a mosolya lehervadt. - Mi szél hozott az irodámba, ilyenkor?
- Beszélnem kell veled, Zeróról - mondta Yuuki, kezét továbbra is összekulcsolva az ölében.
- Valami baj van? - kérdezte az Igazgató.
Yuuki habozott. Bár tudta, hogy ez a legjobb Zero számára, úgy érezte magát, mintha elárulná őt.
- Semmi baj Yuuki, nekem elmondhatod. – Kaien arca elvesztette minden szokásos humorát, és puha, érintett tekintet váltotta fel ezt.
A lány újra tétovázott, de végül belekezdett. - Tegnap... Zero összeesett.
- Összeesett?
- Mint amikor először hoztad őt haza... mielőtt segítettél volna neki - magyarázta Yuuki. - Az átalakulás tünetei négy évvel ezelőttről, újból elkezdődtek.
Az igazgató hallgatott, de a tekintete mutatta a lánynak, hogy érti a dolgot. Arca komorrá vált, és eltorzult kissé. - Félsz, hogy E-szintűvé alakul, ami elkerülhetetlen, azóta az éjszaka óta, mióta megtámadták.
- Igen - mondta Yuuki halkan.
- Értem.
Az Igazgató mást nem mondott, és a szobán kényelmetlen csönd lett úrrá.
Néhány perc múlva Yuuki végül felállt. - Vissza kéne mennem a kollégiumba, előkészülnöm a járőrözésre.
Kurosu bólintott. Mivel úgy tűnt, hogy nincs mit mondania, Yuuki elindult az ajtó felé. De amikor éppen megfogta a kilincset, az Igazgató megszólalt. - Tarts a szemed Zerón! Engedélyt adok arra, hogy abban az esetben, ha elvesztené maga fölött az ellenőrzést, bármit tegyél, amit jónak látsz.
Yuuki szemei elkerekedtek a döbbenettől, de egy pillanat múlva bólintott. Hallva az utolsó szavakat, elhagyta Kaien irodáját. Amikor kilépett az Akadémia épületéből, az éjszaka már vészesen közeledett, és az Esti Tagozat már készülődött az óráikra.
Nemsokára, a lány némán csatlakozott Zeróhoz.

***
Figyelemmel kísérni Zerót viszonylag könnyű volt. Már ijesztően közel volt ahhoz, hogy vámpírrá váljon, de még nyilvánvalóan nem volt az, így szűk érzékei még nem tudták felismerni Yuuki jelenlétét olyan közel.
Yuuki épp egy fa tetején üldögélt, majdnem a feje fölött.
Annyira összepontosított Zeróra, figyelve bármilyen jelét a rendellenességnek nála, hogy észre sem vette, ahogy Aidou és Kain ráugrik az ágra mellé, a két oldalára. Aidou gyengéd keze a haján rögtön észhez térítette, és kissé megijedve ugrott arrébb a fán. Az ugrás ereje bőven elég volt ahhoz, hogy megrázza a leveleket az ágon, így ez már felhívta Zero figyelmét.
Zero habozás nélkül, előrántotta a Bloody Roset, és az ágak felé lőtt, ahol Yuuki, Aidou és Kain bújt meg mélyen.

***
- Köszönöm, hogy eljöttél, különösen az óráid közepén.
- Egyáltalán nem volt gond, Igazgató Úr.
Kaname nekidőlt a tömör fa íróasztalnak, és enyhén Kurosu felé fordult, hogy a szemébe nézhessen.
- Mondtam a tanárnak, hogy engedje el az osztályt. Túl nyugtalan volt mindenki - mondta Kaname
- Remélhetőleg Aidou és Kain nem okoz túl sok problémát Yuukinak és Kiryuunak
Kurosu mintha feszülten mondta volna ki az utóbbi nevet, ez pedig kíváncsivá tette Kanamét. - Mi volt az, ami miatt beszélni akart velem? - kérdezte.
- Igazából Yuukiról és Zeróról van szó – Kaien egy pillanatig habozott, mielőtt folytatta. - Yuuki ma reggel az irodámba jött, még alkonyat előtt. Úgy tűnik az elkerülhetetlen elkezdődött.

***
Aidou gyorsan reagált, így Yuukit a mellkasára húzta, hátat fordítva Zerónak.
A Bloody Roset a következő pillanatban meghúzták.
A golyó közvetlen átlőtte Aidou karját, majd Yuuki vállát is. Aidou leesett a fáról, karjaiban még mindig védelmezően tartva Yuukit. Kain utánuk ugrott, és még sikerült elkapnia mindkettejüket, mielőtt lezuhantak volna a földre.
Aidou - ügyet sem vetve a saját fájdalmára - gyorsan Yuukit kezdte el vizsgálni, megnézve a sérüléseit. Mikor meglátta a nagy sebet a lány vállán, amiből vér csurgott, szeme pirossá vált. Kainnal együtt Zero felé fordult, aki tágra nyílt szemekkel bámulta őket. Tekintete a lányon ragadt.
- Yuuki... - kezdte, de Aidou és Kain azonnal félbeszakította.
- Megsebezni egy tisztavérűt megbocsájthatatlan dolog – sziszegte Aidou, szemei sötétek és veszélyesek. Elindult Zero felé gyorsan, figyelmen kívül hagyva kínzó sebét.
- Aidou, ne! - mondta Yuuki, a fiú elé állva, hogy megállítsa. - Baleset volt...
- Megsebesített! - felelte Aidou, szemeivel a lány vállát bámulta. - Senki sem sebesíthet meg téged büntetlenül!
- Kaname önkezűleg fogja megölni - szólt bele Kain. - Mi csak megmentjük őt a még nagyobb fájdalomtól.
- Ő egy ember, nem ölhetitek meg! - mondta Yuuki. Bár az érvelés gyenge volt, megszólalt benne az igazságosság és véglegesség. Aidou és Kain morgott, de rögtön meghátráltak a lány szavaira. - És Kaname sose fogja megtudni, hogy megsérültem - parancsolta Yuuki.
A két vámpír felé fordult, mindkettejük arcán sokk és hitetlenség tükröződött.
- Ez egy parancs - mondta halkan, de a tekintély a hangjában hallható volt.
Mindkét vámpír egyetértett azzal, hogy kövessék egy tisztavérű irányítását.

***
Kaname lassan járkált a hálószobájában, a sötétséget csak kissé törte meg az egy szál gyertya, ami az asztalon égett. A hajnal közel volt már, és érezte, ahogy a többi vámpír visszaér a kollégiumba.
Becsukta a szemét Yuukit keresve, és felsóhajtott elégedetten, mikor érezte a jelenlétét a hálókörletükbe. Milyen könnyen el tudta volna veszíteni pár éve, Rido által...
Hirtelen kopogtak az ajtón, így sóhajtott egyet és kelletlenül kinyitotta a szemét. - Igen, Takuma?
Takuma kinyitotta az ajtót lassan, és belépett. - Yuuki, Aidou és Kain már visszatértek egy ideje, de csak most tudtam meg, hogy történt egy baleset. Gondoltam, jeleznem kéne neked.
Kaname megfeszült. - Yuuki?
- Nem láttam a saját szememmel, de Aidou és Kain biztosított affelől, hogy ő tökéletesen jól van. Aki megsérült, az Aidou - mondta Takuma.
- Hogyan?
- Kiryuu meglötte.
Kaname végig nyugodt maradt, ahogy a folyosón végigment Takumával. Óvatosan bekopogott Aidou ajtaján - nem túl messze a saját hálószobájától -, majd belépett oda.
A szőke vámpír az ágya végén ült, meztelen mellkassal. Egy nedves törülköző volt a kezében, amivel a sérült karján törölgette a vért. Habár az éjszakának már majdnem vége ért, a seb még mindig nem gyógyult be teljesen, mivel azt egy anti-vámpír fegyver okozta.
Aidou döbbenten felnézett. - Kaname-sama!
- Aidou - mondta Kaname. - Hogy vagy?
A másik kissé összerezzent. - Gyógyulok, csak lassan.
- Elmondanád, hogy mi történt?
Aidou nagyot nyelt, és tovább habozott, mint amennyire az Kaname türelmének megfelelő volt. - Yuuki, Kain és én az erdőben voltunk... Úgy tűnik, hogy megijesztettük Kiryuut, mert vakon a fák közé lőtt. Szerencsére, nem Yuukit, hanem engem talált el.
Kaname bólintott. - Yuuki akkor ép?
- Igen.
- Látván, hogy Zero még ember, a büntetést is korlátozni kell. Megbeszélem az Igazgatóval, hogy mit tehetünk a dologban.
- Az jó lenne, köszönöm Kaname-sama - válaszolta Aidou.
- Örülök, hogy jól vagy Aidou - mondta Kaname, miközben kinyitotta az ajtót, hogy távozzon. - De így is még nagyon szerencsés, hogy Kiryuu lövése téged talált el, és nem Yuukit. Nem csak a húgom, hanem Zero érdekében is.

Hetedik fejezet

Yuuki odarohant Zero mellé, ahogy a fiú szeme épen pislogva kinyílt. Egy hideg lehelet hagyta el az ajkait, és néhány pillanat múlva tekintete összpontosult a lányon, aki fölötte térdelt. Mikor meglátta őt, hirtelen felült, még mindig harcolva a fájdalommal, ami a testében égett.
- Menj el... - sziszegte Zero.
Yuuki ügyet sem vetett rá. Megfogta a fiú csuklóját, s bár a másik igyekezett eltolni őt magától, a lány felemelte a karját a vállára, és könnyen talpra állította, saját vállára véve a súlyt. A helyzet kellemetlen volt a szintkülönbség miatt, de Yuuki nem zavartatta magát.
- Ne harcolj velem, Zero - mondta neki. - Legalább hadd segítsek visszajutni a szobádba.
Zero összeszorított a fogát a dühtől és fájdalomtól, de nem vitatkozott.
Mire megérkeztek Zero kollégiumi szobájába, a fájdalom elhalványult. Yuuki leültette a fiút az ágya szélére. A lány nyugtalan arckifejezésétől egy bosszús hang szökött ki Zero száján.
- Yuuki...
- Tudja az Igazgató? - kérdezte Yuuki. Zerót meglepte a nyers hangszín. Vajon nagyon megrémítette őt az előbbi dolog?
- Mit tud-e az Igazgató? - kérdezte Zero óvatosan.
Yuuki szemei dühösen kitágultak, és a kezei ökölbe szorultak. - Ne játszd az ártatlant, mintha nem tudnád, hogy miről beszélek - hagyta abba a lány dühösen az értelmetlen beszédet. Kezeivel megfogta a saját arcát és felsóhajtott, ezzel megnyugtatva magát. Mikor leeresztette a kezét, Zerónak el kellett néznie Yuuki arcától, mivel az egy olyan üres maszkká vált, mint amilyen Kanaméé szokott lenni.
Zero arca eltorzult, de néma maradt.
- Zero...
- Ez nem a te dolgod, Yuuki.
A sötét hajú lány elhallgatott, és a fiúra meredt. Pár másodperc után megfordult, és az ajtó felé indult. - Ne légy hülye. Természetesen az én dolgom is, mivel a barátok vagyok. - ment ki az ajtón, egyedül hagyva az ágyon Zerót.

***
Yuuki ezután visszatért az Estisek Kollégiumába.
Az alsó szinten senki sem tartózkodott, kivéve Aidout. Lustán az egyik kanapén heverészett, bámulva a lányt, aki éppen belépett az ajtón. Yuuki nem állt meg, hogy üdvözölje őt, ehelyett csak elkezdett felmenni a lépcsőn.
Érezte a másik vámpír támadó hatalmát, mielőtt az elérte volna őt, így könnyen ki tudott az elől térni. A lány megfordult, hogy szembenézzen Aidouval, aki most a lépcső alján állt dühösen, kezei ökölbe szorítva. A jeget, amit Yuuki felé küldött, a lány könnyen megállította maga előtt pár lépéssel, majd az közvetlenül a falba ütközött.
- Miért teszed tönkre állandóan a mókámat? - kérdezte Aidou.
Yuuki összeráncolta a szemöldökét és megszólalt: - Tudod, hogy ez a munkám. Azonkívül, amit teszel az mindig az Akadémia szabályzata ellen van.
- Ne mondd el megint! - sziszegte Aidou. - Tudom, hogy az ellen van! Már millió alkalommal hallottam.
- Akkor miért csinálod? - kérdezte a lány.
Aidou mereven bámult rá. - Tudod, hogy miért.
Yuuki sóhajtott, de nem mondott semmit se.
Eltérve a témától, Aidou újból megszólalt: - Tudod, hogy Kaname haragszik rád, nem?
Yuuki bólintott.
- Már vár rád a szobádban.
Azzal, Aidou eltűnt. A lány érezte a levegőben a fiú rohanását, ahogy a lágy szellő szétfújta a haját, és ruháit táncoltatta körülötte. A távolban hallotta, ahogy Aidou kinyitja a hálószobája ajtaját, majd dühösen becsapja azt.

***
Ahogy Aidou mondta, Kaname ott várta őt a szobájában.
Yuuki becsukta az ajtót, de nem engedte el a kilincset, és az ajtónak támaszkodott. Kaname az ágy szélén ült, és annak a lábához támaszkodott, miközben a lányt nézte lusta szemekkel.
- Bűzlesz attól az embertől.
- A neve Zero - mondta Yuuki homlokráncolva.
Kaname figyelmen kívül hagyta őt. - Gyere ide, Yuuki. Nem kell az ajtónál meglapulnod, tudod, hogy sohase bántanálak.
Yuuki tétován ellépett az ajtótól, közeledve az ágy felé. Kaname kinyújtotta a karját felé és lazán átkarolta ahogy a lány leült az ölébe. Húga megborzongott, mikor érezte, ahogy a lélegzete csiklandozza az arcát. - Tudod, hogy nem kéne ellenem lenned, Yuuki.
- Oniisama...
- Csitt! - ez az egy szó kemény volt, és a harag átszivárgott Kaname nyugodt maszkján. - Túl sokat csinálod ezt, hogy figyelmen kívül hagyj - sóhajtott. Yuuki érezte a hideg ajkát, ahogy megcsókolja a haját. - Tudom, hogy fontos neked, szerelmem. Tudom, hogy a barátja vagy és sokat jelent neked. De nem szabad elfelejteni, hogy kihez legyél hűséges.
Yuuki szemei benedvesedtek a szavaira. - Sohasem fogsz elveszíteni engem. Tudod, hogy nem tudnék mást szeretni, és nem is akarok.
Érezte Kaname mosolyát a hajában, majd bátyja felemelte a fejét, hogy egymás szemébe tudjanak nézni. - Én is szeretlek, kedvesem. - Lehajolt és egy gyengéd csókot nyomott az ajkaira. A csók elmélyült kissé, mielőtt Kaname megszakította volna azt, majd egy finom csókot nyomott a lány nyakának mélyedésébe.
A következő pillanatban felkapta őt és letette az ágyába, mielőtt folytatta az útját az ajtó felé. - Hogy érzi magát a barátod, Yuuki?
A kérdés rögtön felébresztette őt a mélaságból. Gondolatait visszajátszotta az eseményről, és tudta, hogy Zero utálná őt, ha megosztaná a dolgokat Kanamével. Habár bántotta őt, hogy megtévessze a bátyját, Zero kedvéért megtette.
- Jól van - hazudta.
Kaname bólintott és kinyitotta az ajtót.
- Jó éjt, Yuuki - mondta.
- Jó éjt, Oniisama.
Azzal Kaname elment, és Yuuki egyedül maradt.