Tizedik fejezet

Két hét múlva
Még mindig felfüggesztve a prefektusi feladataiból, Zero a sötét szobájában ült, Yuukit bámulva az ablakon keresztül. A holdfényben egy kísérteties árnyék húzódott végig az arcán, még jobban hangsúlyozva ezzel a sápadt bőrét és sötét szemkarikáit, amik felhalmozódtak nála az utóbbi hetekben.
Egy hirtelen fájdalom a mellkasába nyílalt, és lihegve esett le a székről, vonagolva a fájdalomban.
Habár a roham nem is volt meglepő. Yuukinak igaza volt.
A tünetek visszatértek... és Zero gyorsan süllyedt a következő szintre.
***
Kaname belépett Yuuki szobájába, rögtön azután, hogy a lány befejezte az éjszakai járőrözését. Nem vallott rá, hogy ilyen későn látogassa meg húgát a szobájában. Még mindig nem bocsájtotta meg neki, amiért hazudott Zero állapotáról. Valamint arra is gyanakodott, hogy Yuuki még valami mást is próbál elrejteni előle.
Yuuki Kaname felé fordult, aki az ajtóban állt. Elpirult, amikor meglátta, hogy a bátyja őt bámulja.
- Oniisama.
- Yuuki.
Ez a szó annyira hideg volt, hogy Yuuki fizikailag összerezzent. A lány halkan sóhajtott, és tudta, hogy vereséget szenvedett. - Már két hete ezt csinálod, Kaname. Nem fogod nekem megbocsájtani?
- Mit kéne elfelejtem neked, Yuuki? - kérdezte Kaname.
- Hazudtam neked.
- Miről?
Yuuki szemében gyűlni kezdtek a könnyek, de csak enyhén. - Talán Zeróról? - kérdezte óvatosan.
- Igen - válaszolta a bátyja.
Yuuki habozott. - Talán van valami, amit tett?
Mivel egész életében ismerte Kanamét, képes volt észrevenni azt ahogy Kaname érzelmei megváltoznak, a hűvösségről a haragra. - Nem.
Yuuki arca elpirult.
- Mit csinált?
Nem volt válasz.
- Mit csinált? - kérdezte Kaname erőteljesebben.
- Semmit! - válaszolta húga. - Semmit!
- Újabb hazugság, Yuuki? - kérdezte a fiú hűvösséggel a hangjában.
- Oniisama... - kezdte húga, a szemeit ismét könnyek lepték el.
- Hazudtál nekem Zero állapotáról - kezdte el Kaname. - Nem mondtad el, hogy E-szintre süllyedt. Talán azért, mert ha megtudom, akkor meg kellett volna ölnöm őt?
Yuuki megfeszült. - Kaname... !
- Mit csinált?
A lány néma maradt.
- Rendben - mondta Kaname, mutatva egy kis haragot, a hideg maszk mögül. Visszament a lány hálószobai ajtajához, de mielőtt kiment volna Yuuki felé fordította a fejét, de nem eléggé ahhoz, hogy rá is tudjon nézni. - Amíg el nem mondod az igazat, nem csak Zero lesz megbüntetve, hanem te is, ha rájövök a dologra.
Ezután elfordult, de ismét megtorpant. Ez alkalommal már nem nézett felé, és úgy beszélt: - Tudod, hogy tudlak kényszeríteni, hogy elmondd nekem.
- De nem fogsz - mondta Yuuki halkan.
- Nem foglak?
- Mert akkor soha se bocsájtanék meg neked.
Kaname semmit se mondott, csak becsukta maga mögött az ajtót, ahogy kilépett azon.
***
Zero a padlón feküdt mereven, félve a megmozdulástól. Valami elkezdte marni a torkát megállás nélkül, és ez olyan volt, mintha egy sivatagban élne víz nélkül évekig, még ha ez lehetetlen is lenne. Körmeivel elkezdte kaparni a nyakát, és vér csordogált a padlóra. A szagától felfordult a gyomra, de egyszerre hívta őt egy csúfos és sötét kísértés.
És egyszerre érezte a körülötte lévő embereket, a többi kollégiumi szobákban. Hallott minden egyes szívverést, mintha több száz dobot ütnének mellette, és a érezte a vért, ahogy az folyt az ereikben. Érzett minden mozgást, halott minden szót és levegővételt.
Összetörte az ablakot a fürdőszobájában, és leugrott a földre. Talpra érkezett, túlélve egy olyan esést, ami összetörne egy embert.
Amikor az erdő mélyén volt, és a hangok elültek, újra tudott lélegezni. El kellett menekülnie a zajoktól, az elviselhetetlen zajoktól, mielőtt lemészárolt volna mindenkit az épületben.
Ott feküdt az erdőben egy darabig, érezve a levegő változását, és látva a felkelő napot a horizonton. Yuuki már egy órája befejezte az őrjáratot, így tudta, hogy egyedül van.
Legalábbis azt gondolta.
***
Feküdve az ágyán a szobájában, Yuuki semmit se érzett, de egy kellemetlen érzést a gyomrában igen. Ez nem a Kanamével való vitatkozásból származott, hanem egy másik érzés vette úrrá magát rajta, ahogy a hajnal egyre közeledett. Ez óvatossá tette őt, hogy valami történik éppen, vagy történni fog.
Végül - bár a nap már teljesen felkelt - az érzés arra késztette Yuukit, hogy elhagyja a kollégiumot, mert már annyira erős volt, hogy nem tudta figyelmen kívül hagyni azt. Mikor kiért, rádöbbent, hogy nem csak ő az egyetlen, aki így tett. Csak pillanatokkal később, hogy ő átlépte a bejárató ajtaját a kollégiumnak, a többiek már megérkeztek az oldalára, kivéve Kanamét.
Ahogy egy gyenge szellő az erdő felől fújt, magával hozta a vér illatát is.
Yuuki gyorsabban reagált, mint bárki más, így sebesen és kecsesen suhant a fák között, a vér szagának forrása felé. Mindenkinél gyorsabb volt, így lehagyta őket, annak ellenére, hogy a veszély valószínűleg már ott vár rá.
A látvány ami hirtelen fogadta őt - bár már a többiek is megérkeztek - odafagyasztotta.
Zero ott térdelt a tisztás közepén, karjaiban egy vékony, törékeny testű nappali tagozatos lánnyal. A lányt vér borította, és a nyakából Zero még mindig ivott, ahogy felnézett Yuukira vérvörös szemekkel.
Miután a fiú pislogott egyet, szemei visszatértek a normális állapotba, olyanba, ami akkor volt, mikor először találkozott Yuukival.
A vámpírok odaszaladtak, elrántva Zerót az áldozatától. Ruka elvitte a lányt az akadémiába, hogy azonnal megvizsgálhassa egy orvos. Zero még mindig a tisztás közepén ült, bár ernyedten, de tudatosan. Az estisek köröztek körülötte, készülődve, hogy támadjanak.
- Ne!
Figyelmen kívül hagyva Yuukit, a többiek még mindig ugyanazt tették. Aztán mindegyikük megfeszült, és egyszerre elindultak Zero felé, hogy megöljék.
- Álljatok meg!
Yuuki kiterjesztette a hatalmát az estisekre, ezzel megragadva, majd megállítva őket.
Ezután a csönd hosszú volt.
A támadók mozdulatlanul álltak, bénultan, nem tudtak beszélni, képtelen voltak arra, hogy bármit is tegyenek, míg Yuuki akarattal el nem engedi őket. De a lány tudta, hogy ha ezt tenné, megölnék Zerót.
Yuukit meglepte a hirtelen jött hatalom, ami erősebb volt az övénél, és bár nem fizikailag támadták meg őt, letaszította őt a földre. Fájdalmasan nyögött, ahogy elesett, és mozdulatlanul hevert a földön, miközben Kaname kilépett a fák közül a tisztásra.

Kilencedik fejezet

- Fel vagy függesztve a prefektusi feladataidból.
- MI VAN?
Zero lecsapott az igazgató asztalára az öklével, eléggé erősen ahhoz, hogy rajta a tárgyak megremegjenek. Yuuki szemei kitágulták, de nem Zero kitörésén, hanem Kaien kijelentésén.
Kurosu megköszörülte a torkát, és megismételte. - Mivel én is megtudtam, hogy megsértetted az egyik Esti Tagozatos tanulót, meg kell, hogy büntesselek. Addig leszel felfüggesztve a prefektusi feladataidból, míg én mást nem mondok.
Zero arca élénkvörösen lángolt.
- Sajnálom, hogy ezt kell tennem, Zero - mondta az Igazgató, maga elé emelve a kezeit, az ártatlanságát bizonyítva ezzel.
Zero hátrált az asztaltól. Yuuki óvatosan nézte őt, és észrevette, hogy a fiú mennyire remegett a haragtól. Végül Zero hátat fordított nekik, és dühösen az ajtó felé rontott.
Az kinyílt, mielőtt még elérhette volna a kilincset, és Kaname magas, karcsú teste jelent meg az ajtóban, meggátolva ezzel a fiút a meneküléstől. Kaname udvariasan elállt az útból, és Zero csak még dühösebb arccal kimenekült onnan. Ezután becsapta az ajtót maga mögött, a kemény hang visszhangzott a csendes szobában.
Kaname kecsesen Yuuki felé indult a szobába. - Azért jöttem, hogy visszakísérjelek a kollégiumba.
Yuuki kissé a homlokát ráncolta. - Miért?
Kaname szelíden mosolygott, de volt ebben a mosolyban valami olyan, amitől Yuuki kellemetlenül érezte magát. - Nem kísérhetlek vissza, ha csak úgy kedvem van hozzá? Kéne lennie valamilyen oknak?
Yuuki arca kipirult. - Nem, nem hiszem.
Kaname megfogta Yuuki kezét, és az ajtó felé vezette őt. Amikor kinyitotta az ajtót, visszanézett az Igazgatóra a válla fölött. - Köszönöm, hogy gondoskodott Kiryuu büntetéséről, Kurosu Igazgató. Mivel még ember, azt hiszem igazságtalan lenne, ha én tettem volna ezt. - Ahogy az utolsó mondatot mondta - oly’ alkalomszerűen - Yuukit gyanakvóvá tette.
Kaname Yuuki dereka köré csúsztatta a kezét, óvatosan kivezetve őt a szobából. Az ajtó becsukódott mögöttük, egyedül hagyva az Igazgatót az irodájában.

***
A csend ami Yuuki és Kaname között volt, egyáltalán nem az a kényelmes csend volt, ami szokott lenni. Nem, ez most feszült volt.
- Hazudtál nekem.
Bár Yuuki azonnal megdermedt, Kaname folyamatosan ment előre. Karja lecsúszott a lány derekáról, és amikor rájött, hogy már nem követi őt a húga, megállt és szembefordult vele.
- Miről? - kérdezte Yuuki.
Kaname összeráncolta a homlokát. - Te tényleg nem tudod? - Hangja már nem teljesen nyugodt volt, belevegyült egy kis keserűség is.
Yuuki nyugodt maradt kívülről, de az agya zakatolt. Kaname nem tudhat arról, hogy Zero megsebesítette őt. Lehet, hogy Aidou és Kain mondta el neki, ezzel megszegve a parancsát. Pedig vigyázott arra, hogy az összes vért lemossa az ingjéről, és a karjáról. Nincs rá esély, hogy megtudta volna, kivéve a kis szakadás az egyenruháján. Nem volt rá mód, hogy Kaname rájött volna, kivéve, ha valaki elárulta neki.
Kaname a hallgatást válasznak vette. - Talán csak nem tudod, hogy melyikről beszélek. Én csak egyről tudok, de mivel te nem tudod miről van szó, arra kell következtetnem, hogy több hazugságod van.
- Kaname...
Kaname pillantásától, azonnal elhallgatott. Bátyja elindult felé gyors, dühös léptekkel, majd megállt előtte, kevesebb, mint egy hüvelyk távolságnyira. Lehajolt a húgához, és az arcaik annyira közel voltak, hogy Yuuki már majdnem érezte a hidegséget, ami Kaname arcából sugárzott. - Szeretlek, kedvesem - mondta halkan, szelíden. Még közelebb hajolt hozzá, és egy gyengéd csókot nyomott az ajkaira. Bár a csók megszakadt, Kaname ajkai még mindig súrolták a lányét. - De a hazugságokat nem fogom elviselni.
Kaname olyan gyorsan mozdult el, hogy ha Yuukinak nem lennének vámpír képességei, elbotlott volna.
Amikor egyedül maradt, még néhány másodpercig meg sem tudott mozdulni a sokktól. Amikor feleszmélt, rögtön a Hold Kollégiumba futott. Megkönnyebbült, hogy Kaname nem volt ott, bizonyára megszökött valahova, hogy lenyugodhasson. Így egyenesen Aidou szobájába indult.

***
Yuuki nem is kopogott az ajtón, rögtön benyitott. A fiú biztosan megérezte azt, hogy jön, amint belépett a kollégiumba.
- Elmondtad neki? - A kérdést nyugodtan akarta feltenni, de végül egy dühös, és ellenséges suttogás jött ki belőle. Sokkal jobban felkavarta a Kanamével való összetűzés, mint ahogy gondolta.
Aidou az ágya mellé állt, félénken. - Nem, Yuuki-sama, én nem! Persze, hogy nem! Sohase tennék semmit se ellened. - Félelem volt hallható a hangjában a lány haragja miatt, de szavai őszintén csengtek.
- Mindig azt teszed pedig - jelentette ki Yuuki.
Aidou arca eltorzult, makacssága legyőzte a félelmét egy pillanatra. - Tudod, hogy miért.
Yuuki haragja enyhült.
Aidou lassan felé lépett, és megérintette a lány haját finoman az ujjaival. Yuuki elfordult, és lenézett a földre bűnösen.
És bár Aidou tudta, hogy a dolog értelmetlen, mert ő Kanaméhoz tartozik, és csak hozzá, ezeket a szavakat suttogta: "Szeretlek".